Bikácsy Gergely
Mint a mozi hõskorában, most induló (vagy kritikusi és közönségsikerre egyszerre vágyó) rendezõknek újabban megint illik kosztümös, látványos filmet forgatni. A rutinos Patrice Leconte is csak a Rizsporos parókákkal vonult be a becsült alkotók közé. Gabriel Aghion levonhatta a tanulságokat, amikor nekifogott egy sikeres szinpadi mû feldolgozásának. Nemcsak ironikusra, de komédiásra hangolta az ürügyként használt felvilágosodás korszakát. Nem is járt teljes kudarccal, inkább csak súrolja az ízléstelenséget.
Az eredeti ciim (A libertinus) olyan tipusra (figurára) utal, amely (aki) nálunk csak kultúrtörténeti könyvekbõl ismert. A Veszedelmes viszonyok mellett Diderot egyik-másik könyvében, például a Fecsegõ csecsebecsékben ismerhettük meg õket. Kitalálhatatlan értelmû címét értelemhûen így lehetne visszaadni magyarul: „ha a puncik mesélni tudnának”.
Filmünknek éppen Diderot a hõse, meg egy okos és kéjvágyó festõnõ (Fanny Ardant játssza). Igazából kémnõrõl van szó, aki Diderot-t egyrészt meztelenül és felgerjedten óhajtja megörökíteni, másrészt az egyház és a hatalom kémjeként kifaggatni, milyen rejtekhelyen nyomtatják az egyházellenes és társadalom-felforgató Nagy Enciklopédiát.
Ez azonban nagyjából mellékes. A legtöbb kastélybeli hölgy és úr, felvilágosodott vagy nem, filozófia meg felforgatás helyett a szoknyák és nadrágok takarta nedvdús csemegéknek a rabja. Legbuzgóbban a „cunnilingus” nevû játékot gyakorolják: e tudós szót, gondolom, Diderot nem feledte ki az Enciklopédiából. Kedvvel nézhetünk férfi-meztelenségbe ágaskodó vadászatot, meg egy nagy fürdõmedencét, ahol két hamvas, gyönyörû és dúskeblû szûzlány úszkál meztelenül, mielõtt szüzességük elvesztésére indulnának bájos vihogással.
Kellemes és sehol sem nehézkes ez a látvány. Sajnos épp a fõszereplõ rendezõi és színészi felfogása üres. A Diderot-t játszó zsíros hajú amorózó (Perez) akarva-akaratlanul sem Diderot-t, hanem azt a híres, tenyérbemászóan pimasz élõsdit, Rameau unokaöccsét eleveníti meg. Ezt a némi tehetséggel is megáldott unokaöccsöt talán kiválóan adhatná egy másik filmben. Diderot azonban – a némi pimaszsággal is megáldott nagyszerû író -, akinek nemcsak a cunnilingus, hanem a gondolkodás is szenvedélye volt - sajnos nem egészen ez a figura. A snájdig, villogó fogú és enyhén gusztustalan színésznek e másik szenvedély ábrázolásához nincs semmi érzéke és tehetsége.
Akad itt azért nagy színész is. A pompásan megöregedett Michel Serrault a bolonddá tett fõpap szerepében sok-sok kéjgyónás meghallgatása után szörnyülködve fedezi fel a titkos nyomdát, melyet istentelen módon épp a kastély templomának pince-rejtekén mûködtetnek. Ide rohan be idõnként Diderot lediktálni a Nagy Enciklopédia „Morál” címû fejezetét. Õ sem gondolja persze egészen komolyan, mint ahogy a filmnek is lényegtelen mellékszála marad.
A vágy forradalma hol szórakoztató, hol bosszantó. A boltozatos butaságok gyõzhetetlen mozi-áradatában nem is a legostobább.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3184 |
