Bikácsy Gergely
Mint a mozi hőskorában, most induló (vagy kritikusi és közönségsikerre egyszerre vágyó) rendezőknek újabban megint illik kosztümös, látványos filmet forgatni. A rutinos Patrice Leconte is csak a Rizsporos parókákkal vonult be a becsült alkotók közé. Gabriel Aghion levonhatta a tanulságokat, amikor nekifogott egy sikeres szinpadi mű feldolgozásának. Nemcsak ironikusra, de komédiásra hangolta az ürügyként használt felvilágosodás korszakát. Nem is járt teljes kudarccal, inkább csak súrolja az ízléstelenséget.
Az eredeti ciim (A libertinus) olyan tipusra (figurára) utal, amely (aki) nálunk csak kultúrtörténeti könyvekből ismert. A Veszedelmes viszonyok mellett Diderot egyik-másik könyvében, például a Fecsegő csecsebecsékben ismerhettük meg őket. Kitalálhatatlan értelmű címét értelemhűen így lehetne visszaadni magyarul: „ha a puncik mesélni tudnának”.
Filmünknek éppen Diderot a hőse, meg egy okos és kéjvágyó festőnő (Fanny Ardant játssza). Igazából kémnőről van szó, aki Diderot-t egyrészt meztelenül és felgerjedten óhajtja megörökíteni, másrészt az egyház és a hatalom kémjeként kifaggatni, milyen rejtekhelyen nyomtatják az egyházellenes és társadalom-felforgató Nagy Enciklopédiát.
Ez azonban nagyjából mellékes. A legtöbb kastélybeli hölgy és úr, felvilágosodott vagy nem, filozófia meg felforgatás helyett a szoknyák és nadrágok takarta nedvdús csemegéknek a rabja. Legbuzgóbban a „cunnilingus” nevű játékot gyakorolják: e tudós szót, gondolom, Diderot nem feledte ki az Enciklopédiából. Kedvvel nézhetünk férfi-meztelenségbe ágaskodó vadászatot, meg egy nagy fürdőmedencét, ahol két hamvas, gyönyörű és dúskeblű szűzlány úszkál meztelenül, mielőtt szüzességük elvesztésére indulnának bájos vihogással.
Kellemes és sehol sem nehézkes ez a látvány. Sajnos épp a főszereplő rendezői és színészi felfogása üres. A Diderot-t játszó zsíros hajú amorózó (Perez) akarva-akaratlanul sem Diderot-t, hanem azt a híres, tenyérbemászóan pimasz élősdit, Rameau unokaöccsét eleveníti meg. Ezt a némi tehetséggel is megáldott unokaöccsöt talán kiválóan adhatná egy másik filmben. Diderot azonban – a némi pimaszsággal is megáldott nagyszerű író -, akinek nemcsak a cunnilingus, hanem a gondolkodás is szenvedélye volt - sajnos nem egészen ez a figura. A snájdig, villogó fogú és enyhén gusztustalan színésznek e másik szenvedély ábrázolásához nincs semmi érzéke és tehetsége.
Akad itt azért nagy színész is. A pompásan megöregedett Michel Serrault a bolonddá tett főpap szerepében sok-sok kéjgyónás meghallgatása után szörnyülködve fedezi fel a titkos nyomdát, melyet istentelen módon épp a kastély templomának pince-rejtekén működtetnek. Ide rohan be időnként Diderot lediktálni a Nagy Enciklopédia „Morál” című fejezetét. Ő sem gondolja persze egészen komolyan, mint ahogy a filmnek is lényegtelen mellékszála marad.
A vágy forradalma hol szórakoztató, hol bosszantó. A boltozatos butaságok győzhetetlen mozi-áradatában nem is a legostobább.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3184 |
