Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Kritika

Agyő, édes otthon!

Vándorvitorlán

Bikácsy Gergely

Szegény gazdagok, gazdag szegények. Szerepcserés varázsmese Joszelianitól.

 

Joszeliani új filmje, mint az előzőek is, lazán összefüggő epizódok füzére. Nem ismeretlen filmfajta és elbeszélési mód, néhányszor láttunk hasonlót más rendezőnél is. Joszeliani filmjei mégis nagyon különböznek a „hasonlóktól”. Azt is mondhatnánk, némileg keresetten, de jogosan: nála lazán össze nem függő epizódok egymásba bonyolódó láncolatát látjuk: cselekmény alig van, de azt a keveset azután roppant ravaszul bonyolítja.

Az Agyő, édes otthon! eredeti címe szárazföldi patkányokra utal, bár nem hagyományos értelemben. Ezek a figurák vagy milliomosok, és akkor hatalmas kastélyban élnek, vagy hajléktalanok, kiknek csatornapart a lakhelyük. Mindenesetre, csórók vagy dúsgazdagok, elvágyódnak, ki a nyílt tengerre. Mesevilág ez, mint Joszeliani minden filmjéé, de zaklatott, nagyvárosi, kevés illúziójú, halovány vigaszú mese.

Itt mindenki szerepet játszik, de nem azt, amit az élet talált ki számukra. A hajléktalan a rendőröktől kap kölcsön szuper-motorkerékpárt, amivel gazdagnak álcázva magát elhódítja a hajléktalanok közt rangrejtve élő milliomosfiú kispolgár-szerelmét. Egészen különös, de a csavargók és a milliomosok szépen elvegyülnek a francia kispolgárok unalmas tengerében. Joszeliani Párizsa olykor majdnem falusias: nála a két bisztró két szomszédvár, az utca sarkán mindig ugyanaz a koldus ül, a rozoga kapu felé mindig ugyanaz a néni botorkál, a bisztrók mindig egyformák. Ez a szürke világ általában csendes, néha felbolydul, olykor robbantanak a közelben, megesik, hogy üldöznek valakit. A furcsa apróságok ellenére nem igazán unatkoznak a szereplői, mintha csak tudnák, hogy nem nagyon van hely elvágyódásra. Joszeliani külvárosi meg gazdag-kastélyos Párizsa sohasem nosztalgikus és sohasem közhelyes. Zaklatott is, meg szürke, monoton is: ez adja zavaró különösségét, szeretetre méltó páratlanságát. Alig beszélnek a szereplők: van a monoton robotnak meg a nem kevésbé monoton milliomos-létnek valami szavak nélküli zaklatott rendje.

Nincs az a klisé és közhely, amit Joszeliani ne tudna átszínezni és átnemesíteni. Lám, a hajléktalan-romantikát hogy romantikátlanítja: rabolnak, gonoszok is, egy szegény öregasszonyt lecsapnak, rútak is meg szépek is (nekem inkább rútak, a millimosfiúnak szépek). Joszeliani maga játssza a vörösbor-szakértő öreg milliomost. Az csak természetes, hogy ivócimborájául fogad egy vén, de énekelni tudó csavargót, és együtt szöknek tovább a mesék tengerére. Kevés rendező merészelne és tudna ilyen pimaszul ravasz lenni a természetesség álruhájában – és most nem – vagy nem csak – a színészi játékra gondolok.

Joszeliani azt szereti, ha a sorsok össze-vissza bonyolódnak, és csak a néző sejthet valamit, ha van érzéke ilyesmihez.

A Hold kegyeltjei ennek a filmnek a közvetlen őse, ott jöttek-mentek mind a tolvajok, betörők, sevres-i porcelánok, festmények, szépasszonyok és csábítók... Később a Lepkevadászat, benne a mostani hatalmas francia kastéllyal. Legutóbb a Brigantikat láttuk, ott azon bámészkodhattunk, hogyan is tud Joszeliani grúz romantikus középkort összeolvasztani szovjethatalmú verőlegények történetével... meg vérrel, mai párizsi orosz maffiózókkal... Most megint a régi, csendesebb, korai grúz dallamot halljuk, kicsit szomorúbban.

Jacques Tati ennek a rokontalan rendezőnek a nem is olyan távoli rokona. Tatinál sem beszélnek sokat, van elhallgatás és zörej-bravúr, hars modernitással szembeszálló nyugalom. Sokan felfigyeltek már, hogy Joszeliani cselekménytelennek látszó filmjeiben rendkívül bonyodalmas cselekmény, párhuzamos és keresztező történetek tucatjai „lapulnak”. Összetört történet-cserepek, sokat csak a figyelmes néző rakhat össze, mint A Hold kegyeltjeiben az összetört sevres-i porcelánt a tolvajok. Itt most csavargók régen elrejtett kincsesládát találnak, de a ládában arany és gyémánt helyett ódon, foszló képeslapok, fotók, levelek sárgulnak...

Olvasom, hogy Kaurismäkivel tervezett-készített egy Jean Vigóra emlékező Nizzáról jut eszembe... című furcsa filmet. Kíváncsi vagyok rá. Megértem, akik kicsit unatkoznak Joszeliani mozijában, de azokat még inkább megértem, akiknek utána már nincs kedvük a hamisan harsány látványosságokhoz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3183

Kulcsszavak: 1990-es évek, Dráma, francia film, Játékfilm, komédia, mese, nagyváros, Vígjáték,


Cikk értékelése:szavazat: 1105 átlag: 5.66