Schubert Gusztáv
A politikai korrektség Amerikájának van egy „nagyobb, hosszabb, vágatlan” kópiája is. A szabadszájú rajzfilmek ennek sötét titkait fecsegik ki.
Kísértet járja be Amerikát. A rosszízlés kísértete. Trágár, szentségtörő, könyékig mocskos és síkhülye. Amerre megy, kő kövön nem marad az alapító atyák eszményeiből. Fingó, böfögő, ürítkező, nyakra-főre káromkodó hősök lepik el az amerikai filmvásznakat. Nincs náluk veszedelmesebb. Nincs náluk kelendőbb. A nyálfolyatós hülye a sztár, akit nem nyűgöz semmiféle meggondolás vagy erkölcsi törvény, teszi amihez kedve van. A jóízlés védelmezői döbbenten állnak e mocsoközön láttán. „Hallatlanul veszélyes” – minősíti a South Parkot egy amerikai gyermekvédő projekt a Christian Analysis of American Culture honlapján, delejes hatásosságát 10,65 pontra taksálva (a vériszamos Született gyilkosok is csak 7,46-ig vitte), de azon kívül, hogy tartsuk távol a filmtől gyermekeinket, okosabbat mondani nem tud.
*
Pedig nem olyan titokzatos, honnan termett elő a trágárság szelleme. A szorosan bedugaszolt palackból. Minden civilizáció elfojtás.
Minden kultúrát a kirekesztés szelleme teremtett: ez vagyok én, ez az enyém, ami nem hasonlít rám, az idegen és ellenséges. Az európai civilizáció kétezer éves hendikepje, hogy még saját kultúrkörén belül is kettészakadt, plebejus és magasművészetre hasadt, állandó polgárháborús helyzetet teremtve a kultúrában. A karneváli kultúra – Bahtyin úgy tárta elő a feledés hordaléka alól, mint Woolley a sumér városokat – az archaikus időket és az érett reneszánsz röpke periódusát leszámítva mindig is kívül rekedt a magasművészeten, de a hivatalosság falain kívül, évszázadokon át a szabadság és a büntetlenség kiváltságát élvezhette, nem silány kommersz, hanem eleven népi kultúra volt. A karnevál nem ismerte el az egyenlőtlenséget, eltörölte a hierarchiát és a privilégiumokat, ha csak ideiglenesen is, visszaállította az ősidők természetes rendjét. Márpedig ehhez az elemi rendhez szervesen hozzátartozott a testiség: a karneváli kultúra „uralkodó mozzanata a termékenység, a tobzódó bőség”, ezért vidám. Nem az uralkodó ízlés nézte el a „trágárságot”, az ősidő mutatta meg legalább egy időre, a törékeny idealizmusnál teljesebb (értelmet, szenvedélyt egyesítő) és derűsebb világképét. A modern kor rosszabbul tűrte ezt az olthatatlan nevetést, a tizenhetedik század óta folyamatos cenzúrában élünk, hol a politika, hol az esztétika, hol az erkölcs pusztította a karnevál pogány szellemét.
Olyannyira, hogy a mai trágárság már csak árnya hajdani önmagának, nem vidám, hanem romboló, a tagadás szelleme hatja át, a karneválnak „csupán halott és tisztán negatív maradványai élnek tovább”. Ami helyette gomolyog az agyakban, azon prüdéria és infantilizmus kettőse dolgozott hosszú éveken át. Az álszentek összeesküvése tökéletesen sikerült, utolsó poénig kitakarította a vérbő népi szellemet, nem maradt benne más, csak a szappanoperák rózsaszín és az akciófilmek fekete giccse.
*
Még szerencse, hogy a szellemi prohibíciónak mindig akadnak szeszcsempészei. Bulgakov frenetikus groteszkje, A Mester és Margarita azt írta le, mi történik egy olyan világban, amely nem hisz a természetfölöttiben és a tagadás szellemében, mely „örökké rosszra tör, s örökkön jót mível”. A megátalkodottan anyagelvű Moszkva az ördögé lesz. A szólásszabadságát prüdériára cserélő ezredvégi Amerika ugyanígy válik a négybetűs szavak martalékává. Ahol a szükség, ott a megoldás: a hülyeség mélyén még csillog némi értelem.
A kilencvenes évek botrányfilmjei, a Simpsons, a Beavis és Butt-head, a South Park a tahóság divathullámán a kiirtott karneváli szellemet hozzák vissza. Mindegyik film a „politikai korrektség” eszmerendszerének, ízlésvilágának sokkoló, de kegyetlenül pontos rajza. Az egyengondolkodás ellen e filmek szerint már csak egyetlen védekezési mód lehetséges, a komplett hülyeség, csak azt nem tudja mértékre szabni az uralkodó ízlés, csak a bolond szabad. Simpson, Beavis vagy a négy South Park-i kisiskolás persze nem bölcs bohócok, csak túlélők. A politikai korrektség csendes tébolyának potenciális áldozatai. Az üres etikettől egyenes út vezet a tömény ostobaságig. Csak idő kérdése, hogy minta-Amerika mintarendőréből (Én és én meg az Irén) mikor bújik elő az első számú közellenség, a mocskos szavak terroristája. Charlie Baileygates személyében a bornírtan korrekt és gyermetegen önző Amerika egyetlen meghasadt személyiségben ölt testet. Pontos látlelet: a két hülye egy pár.
Ez az aranykulcsocska csillámlik a Farelly-fivérek hülyeségtől iszapos filmjének mélyén, s ugyanez a bölcsesség emeli ki a félanalfabétáknak szánt filmgagyik sorából a Simpsonst és követőit.
A South Park tragikomédiája: a mocskosszájú kisiskolások a simaszavú felnőttvilág neveltjei. És nemcsak azért, mert a felnőttség tekintélyt sugárzó kulisszái mögött kilencbetűs szavak – korrupció, perverzió - mocska rejlik. Hanem mert ami még ép, az sem működik. Az ógörögök és rómaiak még odakintről várták a roppant barbárhadakat, az ezredvég kultúrsokkja: a barbárok belülről is jöhetnek. Sokféleképpen lehet kihalni, például úgy, hogy egy kultúra nem tudja többé továbbadni a bölcsességeit. Mondjuk azért, mert már maga sem érti, mi mire való. South Parkban a legveszedelmesebb pszichopata – cseppet sem véletlenül - az elemi iskola pedofóbiás pedagógusa. A South Park-sorozat filmváltozatában pedig az erkölcsvédők furora ébreszti föl a Sátánt és szabadítja Amerikára az Armageddont. A cenzorok veszélyesebbek, mint a mosdatlan szájú, de kiszolgáltatott és ártatlan kiskölykök.
Ezeket az alpári rajzfilmeket – Chytilová doktornő és a Szászszorszépek végszavával – azoknak ajánljuk, „akik csak a letaposott saláta láttán képesek felháborodni”. Doktor Priznitz hidegvizes borogatásánál Dr. Mocsok sikeresebben gyógyít. Mert semmi blaszfémia nincs abban, ahogy az acélizmoktól duzzadó Sátán és a cingár Krisztus (akire már egyedül csak alvilági ellenfele fogad a bukmékernél) a South Park-i boxarénában megmérkőzik. A mélyponton már csak a tiszta beszédben bízhatunk: isten nevét kell a szánkra venni, egyetlen esélyünk maradt, „káromkodásból katedrálist” építeni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 18-19. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3171 |
