Bodoky Tamás
Mi valósult meg a 2001. Űrodüsszeia monumentális vízióiból? Galántai Zoltán informatikus, Székely László tudományfilozófus és Szilágyi Ákos esztéta beszélget a jövőbelátás nehézségeiről, Clarke és Kubrick klasszikus műve nyomán.
– Hogyan befolyásolja a sci-fi a technológiát? Mennyire szab irányokat a fejlődésnek a fikció?
Székely László Arthur C. Clarke könyvének folytatásában leírja, milyen szellemi hatással volt a 2001. Űrodisszeiából készült film azokra a körökre, akik az űrmissziókat tervezik. Amikor egy amerikai űrhajó először kerülte meg a Holdat – s az egy ideig leárnyékolta a rádiókapcsolatot –, az egyik űrhajós komolyan fontolgatta, hogy beszól Houstonnak: látja a monolitot! Tehát az amerikai űrkutatásra Kubrick filmje nagyon erősen hatott, befolyásolta a résztvevőket. Mindazonáltal számomra e film elsősorban nem azért érdekes, mert bizonyos technikai találmányok szerepelnek benne, hanem mert egy életérzést fejez ki, az embernek a kozmoszhoz fűződő viszonyát.
Szilágyi Ákos Azt hiszem, nem a fikcióval kezdődik a történet, hanem a tudományos és technikai ötletekkel, találmányokkal és eszközökkel. A fikció ezeket legfeljebb továbbgondolja vagy deformálja ilyen-olyan irányban. Kubrick filmjében feltűnő az, ahogyan hagyományos filmes eszközökkel, hagyományos operatőri munkával, hagyományos filmanyagra dolgozva az időnek és a térnek olyan képét teremti meg – ez a film ebben, azt hiszem, egyedülálló –, amely az elképzelhető és a fizikailag átélt tér-idő élményen túl van. Olyasmit csinál, amit mostanában virtuálisnak nevezünk. Ha a technológiára nem is, az építészetre biztos hatottak a Kubrick-féle fantasztikus belső terek.
– Állítólag Clarke találta fel a távközlési műholdat is...
Székely László Igen, meg is írta később, hogyan veszített egymillió dollárt emiatt; ugyanis nem szabadalmaztatta az ötletét.
Galántai Zoltán Ami a távközlési műholdat illeti, Clarke elsősége vitatható: a tudományos-fantasztikus irodalomban már 1870-ben szerepelt ilyesmi. A téglahold című regényben egy téglából készült hold lebeg az Atlanti-óceán fölött, rajta harminchét tagú legénység ugrál, így továbbítják a morzejeleket. Ami a science-fiction jövőbe mutató szerepét illeti, az ötvenes években még egy irodát is létrehoztak a Pentagonban, ahol lehetséges új fegyverek után kutattak a tudományos-fantasztikus irodalomban, de nem találtak semmit. Ha az ember jobban megnézi a különböző sci-fiket, mondjuk, megnézi Vernét, kiderül hogy az író is egy könyvtárban ült és szépen kijegyzetelte a korabeli lapok megfelelő cikkeit, és meglévő technológiák továbbgondolásából merítette az ötleteit. Tehát létezik egy találmány, és ezt a sci-fi aztán felturbózza – vagy nem. A 2001.Űrodisszeia, szerintem, ez utóbbira példa: ha az ember elolvassa a könyvet, kiderül, hogy amit Clarke leír, technikailag lehetséges, semmilyen újdonság nincs benne. Ez azért érdekes, mert az is következik belőle, hogy az űrkutatás nem nagyon fejlődött a könyv megírása óta. A filmbéli számítógép pedig mágnesszalagra dolgozik – internetről, mobilkommunikációról szó sincs, tehát hiányoznak a 20. század végét meghatározó technikai fejlemények, azon egyszerű oknál fogva, hogy Clarke ezeket nem látta előre. Az űrkutatást illetően azért jósolhatott, mert az szép egyenes vonalon fejlődött, és lényegében semmi nem történt azóta, hogy az ember leszállt a Holdra.
Székely László A film mondanivalójának két rétege van. Az egyik valóban az űrkutatás technikai fejlődésének racionális meghosszabbítása, így számos elképzelése teljesült. Ugyanakkor van egy másik réteg is – a kozmikus mitológia megjelenésére gondolok –, amely a könyvben még erőteljesebben jelen van. A 2001. Űrodisszeia sugallata szerint van egyfajta felsőbbrendű értelem, amelyet az ember igazából még nem ért, és amely képes meghaladni a fizika általunk ismert törvényeit – a film elképzelései ebben a vonatkozásban nem valósultak, nem is valósulhattak meg. Ez a fajta mitológia ugyanakkor minden tudományos-fantasztikus regényben – legalábbis a műfaj legjobbjaiban – azóta is megjelenik.
– A megvalósult űrállomások és űrutazások mégis nagyságrendekkel szerényebb volumenűek, mint a filmbeliek – ez mennyiben technikai és mennyiben gazdasági kérdés?
Galántai Zoltán Ez ma alapvetően gazdasági kérdés. Egy ember Mars-utazása akár 22 milliárd dollárból összehozható volna – a koszovói háborúra 24 milliárd dollárt ütemeztek be az amerikaiak. A Nemzetközi Űrállomás körülbelül 100 milliárd dollárba fog kerülni. A kérdés, hogy mire fordítják a pénzt, nem technikai, hanem ideológiai jellegű, amely megjelenik a filmben is: a hatvanas években úgy látszott, hogy az űrverseny folytatódni fog az űrben is.
– Ezzel szemben a hidegháború befejeződésével nagyságrendekkel csökkentek az ilyen célokra fordítható összegek. Az űrkutatás hőskora tehát elsősorban nagyhatalmi szkander eredménye volt?
Galántai Zoltán Pontosan. A NASA költségvetése 1991 után kezdett el radikálisan csökkenni. Ami pedig a 2001. Űrodisszeiában szereplő földönkívülieket illeti, a hatvanas években úgy gondolták, hogy a Földön kívüli civilizációk keresése csodakeresés. Az intelligencia jeleit kutatták az űrben, és azt remélték, hogy viszonylag rövid időn belül találnak is valamit, de – mint arra később többen rámutattak – egy jelsorozatot a mögötte lévő kultúra ismerete nélkül nem tudunk jelként értelmezni. Ez a korszak még nagyon a mi mintánkra képzeli el a földönkívülieket, Clarke a könyv végén írja is, hogy két irányzat létezik, és az egyik szerint a földönkívüliek is humanoidok. Ma már nem lehet komolyan gondolni, hogy humanoidok volnának, amennyiben ugyanis nincs genetikai kapcsolatunk velük, akkor olyan mértékű genetikai sodródás vezetett a mi emberi formánkig, hogy ez a hasonlóság teljesen kizárt.
Szilágyi Ákos Azt hiszem, hogy amit a filmben látunk, az elsősorban művészi kérdés, és nem lenne jó, ha ettől teljesen elvonatkoztatnánk. Ez nem egy szűk értelemben vett sci-fi – bár Tarkovszkij, aki történetesen majdnem ezzel egy időben készítette a Solarist, agyontechnicizáltnak tartotta. A kozmikus tér-idő mitológia tulajdonképpen a legszokványosabb emberi mitológia, archetipikus történettel, ami a keresés története. A majmok körültapogatják a monolitot, majd mindez megismétlődik, amikor a szkafanderes alakok körülállják a Holdon kiásott rejtélyes objektumot – ebben Kubrick részéről egy csöpp iróniát érzek a tudományos szemlélettel kapcsolatban. Minden ugyanaz, mint az emberré válás kezdetén – archetipikusan ugyanabban a helyzetben vagyunk, ugyanazt nem tudjuk, ugyanazt keressük. A művész Kubrick számára és az ember mint erkölcsi lény számára a kérdés nem tudományos értelemben vetődik fel: mindig van egy kérdőjel, és ez a mi egész létezésünkre vonatkozik. Erre a kérdésre soha nem lesz tudományos válasz, és technikailag soha senki nem lesz képes megoldani.
– Én pátoszt éreztem a filmben, nem iróniát...
Szilágyi Ákos Pedig szerintem Kubrick finoman gúnyolja a hatvanas évek progresszionista, patetikus „rohanás az űrbe” attitűdjét. Ahogyan a hatvanas évek tárgyi rekvizitumai megjelennek az űrállomáson – még abban is érzek egy kis iróniát.
Székely László A film sajátos módon, egyfajta szcientista megközelítésben saját ellenpontját, a szcientista világkép kritikáját vagy határait is megmutatja. A 20. századi embert az jellemzi, hogy megfosztotta magát mítoszaitól és a transzcendenciától, de a mítosz és a transzcendencia utáni vágy kielégítésére – többek között a sci-fi formájában – pszeudomitológiát teremt magának. A film előtörténete a modern tudományos világkép, amely tagadja a transzcendenciát. Ugyanakkor a filmnek van egy másik rétege, a monolit megjelenése, ami arra utal, hogy az emberi értelem eredete mindig titokzatos marad. A film kereséstörténete az emberi értelem titkának a kereséséről szól, és Clarke pszeudomítosza szerint a titok nyitját az embernél értelmesebb lényeknél kell keresnünk. Ebből a szempontból nagy különbség van a regény és a film között, a film javára, amennyiben a filmben a végső kérdések megválaszolatlanul maradnak.
Szilágyi Ákos Mert a film művészet, az alapjául szolgáló könyv viszont egy tudós fantazmája. Kubricknál ugyanakkor a hősök mintha szüntelenül valami áthatolhatatlan falba ütköznének – nem érthetőek a mesterséges intelligencia és az ember konfliktusai, a vége pedig egyáltalán nem érthető, nincs feloldás. Mindez tehát tulajdonképpen filozofikus traktátus a filmművészet nyelvén.
Székely László A film végét, amikor a hős egyedül marad, én úgy értelmezem, hogy végső soron magányosan állunk szemben az örök titokkal, saját létezésünk titkával. A film által sugallt megoldás egyfajta álüdvözülés, mert a halál pillanatában a hős értelme beolvad a kozmikus értelembe, ami már misztikus aktus – engem némileg Spinoza panteisztikus elméletére emlékeztetett, mely szerint az emberi értelemnek van egy halhatatlan összetevője, mely Isten szeretete révén Isten végtelen és örök kozmikus értelmének részévé válik, s így a halál után is fönnmarad. Álüdvözülés ez, mert hiszen az üdvözülés keresztényi fogalma a lélek üdvözülése, nem egyszerűen a puszta intellektusé.
– Tudományos körökben is felvetődött, hogy esetleg a földi élet is földön kívüli eredetű. Elsősorban a Marsra gondolnak, amelyet a sci-fi mindig is benépesített.
Galántai Zoltán Egy francia gróf 1821-es elmélete szerint az élet úgy keletkezett, hogy holdbéli vulkánokból kődarabok lökődtek ki és leestek a Földre. Az elképzelést aztán Arrhenius pánspermia-elmélete tette népszerűvé a XX. század elején. Ám ha feltételezzük, hogy az élet a Földön kívülről érkezett, azzal nem magyarázunk meg semmit: akkor az lesz a kérdés, hogy ott hogyan jött létre. Ugyanez vonatkozik az értelemre is: az Űrodisszeia szerint földönkívüliek hozták el nekünk. De ők hogyan lettek értelmesek? Egyébként Däniken elmélete szerint is földönkívüliek avatkoztak be – talán genetikai manipulációval is – az emberiség egy korai korszakában. Hadd ne minősítsem.
Székely László Természettudományos szempontból a pánspermia-elmélet felesleges hipotézis, hiszen az élet keletkezésének a kérdésére nem ad választ, viszont felvet egy újat, nevezetesen azt, hogy hogyan maradtak életben ezek az organizmusok a világűr barátságtalan körülményei között. Másfelől viszont nagyon érdekes, hogy a világegyetem porfelhőiben kémiailag már eléggé előkészült állapotban van az anyag, amennyiben igen bonyolult, szerves jellegű szénhidrogén vegyületek is jelen vannak. Elképzelhető, hogy ha valahol egy Föld-típusú bolygó létrejön, azon szénhidrogének is találhatók. Tehát eddig a szintig van valami egyetemessége a szén alapú élet létrejötte felé mutató tendenciáknak. Ma az uralkodó nézet az, hogy az élet, ha nem is csak a Földön létezik, semmiképpen sem általános és tipikus jelenség, és nagyon kicsi valószínűséggel van jelen a kozmoszban.
– Az Űrodisszeia mítosza szerint a 20. század végén megint beavatkoznak a földönkívüliek, hogy az emberiség az értelem egy új szintjére lépjen – ezzel szemben ma a biokibernetikus evolúció híveinek tábora hangosabb, amely szerint az emberiség a saját maga által teremtett, mesterségesen intelligens gépekkel szimbiózisban fejlődik tovább.
Galántai Zoltán Ami HAL-t, a szuperszámítógépet illeti, Clarke nagyon egyszerűen képzelte el a mesterséges intelligenciát – akkoriban azt gondolták, hogy ha egy gép átmegy a Turing-teszten, akkor az értelmes is. Ez filozófiailag enyhén szólva vitatható, túlságosan antropomorf elképzelés. Ugyanakkor számomra a 2001. Űrodisszeiában az volt az egyik legmegrázóbb jelenet, amikor Dave kikapcsolja HAL-t, és az elkezd butulni… A valóságban nagyon könnyű megtéveszteni az embereket: amikor Weizenbaum megírta az első beszélgető-programot – az mindössze 16 kilobyte körüli, tehát elég kicsi volt –, meglepődve tapasztalta, hogy a titkárnője kiküldte a szobából, mert kettesben akart maradni a számítógéppel. Később írtak egy másik programot, a Parryt, amely a bomlott értelmet szimulálta, a kettőt összeengedték, és nagyon jól elbeszélgettek. Ha az a kérdés, hogy gondolkodhat-e egy gép egyáltalán, akkor én azt mondom, hogy az értelem egy epifenomén, amely megfelelően komplex struktúrák esetén létre fog jönni – más magyarázat nincs rá.
Székely László Egy hibás program gyakran úgy viselkedik, ahogyan egy megzavarodott ember. Egy nagyon bonyolult rendszer, amelybe bekódolták az emberi viselkedés imitációját is, szerintem igenis viselkedhet oly módon, ahogyan HAL viselkedik a filmben. Annak idején sokat cikkeztek arról, hogy primitív sakkozógépek létezhetnek, de azt a fajta leleményességet, amelyre egy sakkvilágbajnok képes, a gépek soha nem érik el. Ma már azt látjuk, hogy igenis elérik.
– De nem kreatív módon, egyszerűen csak rengeteget számolnak...
Székely László Lehet, hogy az emberi agy is csak számol. A valódi kérdés az, hogy csak ennyi volna-e az emberi értelem, a kalkulativitás, ami például a sakkhoz vagy a technikai problémák megoldásához szükségeltetik, vagy van egy olyan többlet-tartalma, amely valahogy a reflexivitáshoz, az önreflexióhoz, a csodálkozáshoz kapcsolódik. Az egyik irányzat szerint, ha elég komplex, az emberi értelemhez hasonlóan funkcionáló struktúrákat tudunk létrehozni, akkor azok már az emberhez hasonlóan érző s önmagukról reflexív módon tudó értelmes lények lehetnek, de én ezt nem fogadom el. Bár úgy vélem, az értelmi – és általában a lelki folyamatok – szigorúan anyaghoz kötöttek, s testi-fiziológiai folyamatokként is nyomon követhetőek, az emberi személyiség mint a testi, lelki és értelmi folyamatok egysége mégiscsak több, mint puszta fizika és fiziológia. Szigorú anyaghoz kötöttsége ellenére is van valami olyan specifikuma, amely fizikailag és fiziológiailag megragadhatatlan. Tehát nem föltételezem azt, hogy van bennünk valami, ami az anyagtól független volna, s mintegy kormányozná testünket, ám mégis, a lelki és értelmi folyamatoknak pusztán az „anyagtudományok” – a fizika, kémia, biológia, fiziológia, neurológia stb. – által nyújtott leírása éppen ezek lényegét, „mibenlétét” nem tudják megragadni.
Az ember nemcsak kalkulál, számolgat, hanem megéli a világot, s ez áthatja értelmi tevékenységét is. A nagy hatékonyságú sakkozógépek vagy más mesterséges intelligenciák a kalkulációban lehagyhatják ugyan, ám azzal a teljességében sohasem megragadó többlettel, amitől értelmünk emberi, e gépek nem fognak rendelkezni. A puszta, hideg, kalkulatív értelem és a reflexív emberi értelem közötti feszültség ott húzódik Kubrick filmjében és Clarke regényében.
Szilágyi Ákos A modern pszichológia egyik irányzata, a behaviorizmus szerint az emberi viselkedés – beleértve az értelmi viselkedést is – panelekre szedhető, mint egy számítógépprogram. Kérdés, hogy az emberi intelligencia természetesnek tekinthető-e egyáltalán – mert ugye az ember nem más, mint a természetből és minden természet adta állapotból való folytonos kivetkőzés. A bibliai Ádám-történet arról szól, hogy az ember rájön arra, hogy pucér, és elszégyelli magát – ez különbözteti meg az összes többi lénytől. A kérdés az, hogy a mesterséges intelligencia esetében bekövetkezhet-e ez az öntudatra ébredés. A filmben különbség van a mesterséges intelligencia pusztulása és a főhős halála között: kiderül, hogy a gépnek nincs halálélménye, kikapcsolható. Ezen lehet még egyet csavarni: ahogyan Dave az ember által teremtett mesterséges intelligenciát kikapcsolja, ugyanúgy kapcsolja ki (vagy be?) őt is valami, amit mi nem érthetünk.
– Ezzel szemben egy 2000-es kultmoziban, a Mátrixban már a gépek kapcsolgatják ki-be az embereket. Szerintetek lesz akkora ereje ennek a mítosznak, mint az Űrodisszeiának volt?
Galántai Zoltán A Mátrix-szal az a baj, hogy logikailag nem áll meg a talpán: ha feltételezzük, hogy a gépek tökéletesen szimulálni tudják a valóságot, miért gondoljuk, hogy ebből a szimulációból kiszabadulva nem egy másikba kerülünk? Abban a pillanatban, amikor az egyik szinten kétségbe vonjuk a minket körülvevő valóságot, a másik szinten sem fogadhatjuk el azt.
Szilágyi Ákos Nem láttam a Mátrixot, de a mai sci-fik már egész másfajta kérdéseket feszegetnek, mint az Űrodisszeia. Az identitás kérdése foglalkoztatja őket. Az E.T.-vel kezdődött ez a tendencia, de ilyen a Szárnyas fejvadász és a Terminátor is. Az ezredvégi társadalomban ez az új erkölcsi kérdés, a kisebbségek helyzete, a másságnak nevezett problémacsomag. Hirtelen mintha belül fedeznénk fel a marslakót.
Székely László A fantasztikus regények világában gyakran felfedezhetjük a földi problémák projekcióját. A Hold elérése után a világűr felé való terjeszkedés transzcendens motivációja mintha csökkent volna – helyette itt a kibernetikus tér. A virtuális valóság megjelenése óhatatlanul felveti a régi filozófiai kérdést: honnan tudhatom, hogy a valóság nem képzelődés vagy álom? Honnan tudhatom, hogy amit érzékelek, nem káprázat-e csupán? A következő század emberének feltehetően nem az lesz a fő problémája, hogy ilyen HAL-típusú gépeket hoz létre, és azon gondolkodik, hogy akkor most ez a gép igazán érez-e, vagy csak imitálja, hanem a kibertér és a genetikai manipuláció által felvetett kérdések tömkelege. Ötven-száz éven belül a megszületendő ember elvben ugyanúgy manipulálható lesz, mint ahogyan a virtuális valóságban manipulálhatunk – gondoljunk Huxley Szép új világára.
Galántai Zoltán 2001-ből visszanézve a 2001. Űrodisszeia is arról szól, hogy a lehetséges nem azonos a megvalósulóval. Ha csak az utolsó harminc évet nézzük, hogy hányféle és milyen alapvető szemléletbeli változás játszódott le, azt gondolom, hogy mire tényleg létrejöhetne az élethű virtuális valóság, és genetikailag tervezett emberek szaladgálhatnának benne, addigra úgysem ezek lesznek a fontos kérdések.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 06-11. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3166 |
