Tosoki Gyula
Félreérthetetlen utalásokkal és kiáltó áthallásokkal telepakolt mixtúra, alapvonalon a Rosemary gyermekétől megihletett pszichothriller. A problémageneráló elem ezúttal a Sátán ivadéka helyett a földönkívüliek porontya: ilyesmit is láttunk már néhányszor. A film mintáit keresve, egyebek mellett, szóba jöhet még Az elátkozottak faluja, A lény 2. és Az ördög ügyvédje című darab – különösen utóbbi, és nem pusztán azért, mert ott a Gonosz szolgálatába szegődött ifjú jurátus asszonykáját is a jelen opus főszerepét alakító Charlize Theron adta.
A nagyjátékfilmmel most debütáló, egyben a forgatókönyvet is jegyző Rand Ravich a sztorifűzéstől kezdve a színészvezetésen át olyan apró részletekig, mint smink és make-up annyira nyíltan, már-már pimaszul merít idézett mozikből, hogy felmerül a gyanú: a rendező mintha szándékosan és tudatosan kerülné az eredetibb megoldásokat, s a produkció tétjét abban látja, hogy a pépessé rágott klisék mentén, ám mindeközben a közönség érdeklődését megőrizve terítse a történetet. És szó mi szó, Ravich fifikásan végzi a dolgát, ügyesen elbogarászik a milliószám összehordott mozaikdarabkákkal, s ebből végeredményben egy kevés fehér foltot mutató, egységes kép kerekedik. Sőt, a suspense is, úgy-ahogy, működik. Igaz, hogy a film jóformán semmit sem bíz a nézőre – a kezdetektől nyilvánvaló, hogy hová fut ki a cselekmény, s a zárlat sem szolgál meglepetéssel –, ugyanakkor a feszültség végig szinten tartott benne: a jól ismert modulok láttán egyes pillanatokban ugyan elpilledve, de végigizguljuk a mesét.
Az amerikai közönség azonban nem díjazza, ha egy filmből hiányoznak a történet menetét 180 fokos félfordulatokkal összerondító, csavaros megoldások: Az űrhajós felesége 34 milliós, diszkrétnek mondható költségvetésének töredékét sem hozta be az államokbeli mozikban.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/10 63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3098 |
