Hungler Tímea
Olybá tűnik, a kortárs vígjátékok legújabb tendenciája, melyet jobb híján hívjunk farce-szerű vonulatnak, a Farrelly-testvérek Dumb és Dumber című förmedvényétől datálódva lepte el a filmvásznat. Az opusznak köszönhetően azóta, ha a műfaj vígjáték, a filmek java része a humor fő forrását a tabunak tekinthető témákban, elsősorban az anyagcserére vonatkozó utalásokban és a magányos, esetenként az átlagostól különböző orientációjú szexuális tevékenységekben látja és láttatja. A két báty a Dumb és Dumber óta ha nem is lépett le, mindenesetre elkalandozott a vásári élcelődés jellemezte ösvényről; filmjeikben egyre többet kísérletezgetnek, méghozzá a humor különféle műfajaival: a kevésbé sikerült Tökös tekés travesztia az amis közösségekről, a zseniális Keresd a nőt! pedig a rom-com, a romantikus komédia egyik reprezentánsa. Legújabb filmjük, mely mind közül eddig a legszórakoztatóbb, a társadalmi szatíra jegyében fogant. Az amerikai kontinens PC-őrülete (politikai korrektség és nem személyi számítógép értelemben) mára már eljutott abba a stádiumba, amit nevezhetünk akár végsőnek is. Ennek köszönhetően, a nemzet komoly elfojtásoktól terhes – a felszínen dr. Jekyll, kusza tudattalanjában azonban fortyogó Mr. Hyde. Hősünk, a Rhode Island-i Charlie járőr (Jim Carrey) egy személyben metaforizálja nemzetét; rezzenéstelen arccal neveli fehér felesége és „saját” színesbőrű (hogy jómagam is PC legyek) csemetéit, viseli a hivatal packázásait, míg egy szép napon kiszabadul a szellem a palackból: Hank, Charlie skizoid tudattalanja. A munkaköri kötelességnek induló feladat, tudniillik a vonzó Irene-t (Reneé Zellweger) kell átszállítani egy másik államba, bimbódzó románccá alakul: hőseinket a maffia, Irene-t pedig Charlie és Hank akarja megkaparintani. Jól tudom, a szüzsé kissé hiányosnak és elcsépeltnek tűnik, arra azonban bőven elég, hogy részben sziporkázó tablót fessen a kortárs Amerikáról, kifigurázza az ezredvég minden jellegzetes vonását az eutanáziától kezdve a plasztikai sebészeten és a rap-kultúrán keresztül egészen a szexuális praktikákig; részben pedig eljátszadozzon a műfaj biztosította lehetőségekkel (a narrátor komoly, megfontolt előadásmódja és az ezt kiegészítő képek kontrasztja már önmagában vicces) és egy botrányosan jó komédiát eredményezzen.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/10 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3095 |
