Bori Erzsébet
Könnyelműség volt kapitális baromságnak minősítenem legutóbb azt a filmet, amelyben a harminc éve elhunyt atyával társalog a fiú – és nem a szellemével, hanem a nagyon is virulens húsvér faterral. A kölyök nemcsak folytatja ezt a tematikát, de még messzebbre jut benne, amennyiben a negyvenéves Bruce Willis nyolc éves önmagával osztja meg kies kaliforniai villáját.
A kövér és hátrányos helyzetű, félárva gyermek nem vesztegette az idejét az eltelt harminc esztendőben: először is lefogyott, majd karriert csinált, keresett imidzs tanácsadó lett belőle, van szép bankbetétje és bűbájos barátnője. Csak szíve, az nincsen neki.
Irtózik az érzelmektől, az ún. mélyebb emberi kapcsolatoktól, legyenek azok családiak vagy szerelmiek, és még kutyája sincs. Ez utóbbi már megbocsáthatatlan. A film sugallata szerint a haszonelvűséget, a rideg célratörést, a durvaságot még csak elnézik az égiek, de a kutyátlanságot nem. Ezt büntetik avval, hogy ráküldik az alsóbb néposztályból származó, igencsak kellemetlen kiskorú egyedet, aki ellen nincs orvosság, és még rendőrt sem lehet rá hívni. Visszatérnek hát kéz a kézben a múltba, hogy gyökerénél ragadják meg a hibát. Nem ám az volt a baj, hogy a kis Bruce elvesztette az anyját, hanem az, hogy a papa megtiltotta neki, hogy sírjon a haldokló előtt.
Kölcsönösen van mit tanulniuk egymástól, a negyvenévesnek az életben elért fontos vívmányok megtartása mellett a bőven ömlő könnyek hiányoznak a boldogságához, míg a nyolcévesnek el kell sajátítania a kulturált étkezést, valamint a küzdőszellemet. És mit tesz isten, sikerül nekik. Jutalmul vethetnek egy futó pillantást hatvanéves önmagukra, hogy megnyugodjanak, nem élnek, nem fáradoznak hiába: még gazdagabban, szerető család kebelén és súlyfölösleg nélkül lépik majd át a myugdíjkorhatárt. És még kutyájuk is lesz. Igazán felemelő pillanat.
Elfelejtettem mondani, hogy vígjátékról van szó. Nem nehéz elképzelni, hogy a föntebb vázolt történet milyen helyzetekből próbál kiaknázni néminemű komikumot, és az sem okozhat meglepetést, hogy ezek a kísérletek rendre kudarcot vallanak. A kölyöknek még rossz humora sincs. Ezt a hiányt csak Bruce Willis alakítása képes ellensúlyozni, aki a hollywoodi erős mezőnyben is eséllyel indulhatna a legtehetségtelenebb színész címéért. Ez talán soha ki nem derül, ha megmarad az akciófilmek hősének, amelyekben többet látni a hátát meg az öklét, mint az arcát. E súlyosan lélektani filmben viszont roppant mulatságos, ahogy vért izzad a legközönségesebb emberi érzelmek kifejezéséért. A kisfiú igazi szereposztási truváj; ha másban nem is, de a legszembeötlőbb vonásában kísértetiesen emlekeztet Bruce Willisre: született színészi antitalentum.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3065 |
