Gervai András
Hollywood igájába hajtotta a természet erőit. Földrengés, tűzvész, árvíz, járvány, elemek tombolása, veszedelmes vadállatok szinte csak azért léteznek, hogy nyersanyagot szolgáltassanak az amerikai filmiparnak. A Titanic nagyon bejött. Nosza, meg kell próbálni újra valamilyen vizes témát. Igaz, jéghegyről most nincs szó, de ezúttal is hajó süllyed el, mégha a méretben lényeges is a különbség. A fontos azonban, hogy ezúttal is a víz az úr. Wolfgang Petersen eddigi életműve –Tengeralattjáró, Célkeresztben, Vírus, Az elnök különgépe – alapján úgy tűnik, mintha kifejezetten a természet, a technika és az emberi értelem üzemzavarainak feldolgozására szakosodott volna. A Viharzóna meglehetősen lassan, nehézkesen indul: fél órán át nem történik semmi, csak az útra induló halászhajó legénységének bemutatása, jellemzése. Ez a rész redundáns, felejthető; nyugodtan lehetne ott kezdeni a történetet, amikor „főhősünk” kifut a vízre.
A különböző meteorológiai frontok összeütköztetéséből előálló – filmi szempontból – tökéletes viharból Petersen mindent megpróbál kihozni. Elemében van: ez az ő és a Tengeralattjáró világa. A részletek tecnhnikai kidolgozottsága – még ha sokszor nem is látni pontosan, mi történik – a látvány borzongató esztétikuma elismerést érdemel. Érdekes az is, hogyan próbálja menteni a parti őrség hajója, helikoptere a bajbajutottakat. A keret, az alap azonban – amire az egész „show” felépül – meglehetősen gyenge: a történet dramaturgiája, a figurák egyénítése, tipizálása – s persze ebből következően a színészi játék – a műfaj átlagát sem éri el. Végül is felemásra sikeredett mozit látunk: egy halászati oktatófilm és egy ügyesen felturbózott katasztrófafilm keverékét. Ha valamiért, ez utóbbiért lehet megnézni Petersen „tökéletes” viharát.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 59-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3064 |
