Ardai Zoltán
Sokan talán a környezetszennyezésre tippeltek, de nem, még mindig nem: a sportcirkusz tematikája került terítékre Oliver Stone Emberi Színjátékában.
A felső szintű amerikai futball (e sportág nevét elvileg egybe kéne írni, minthogy a jelző nem oly szimpla tartalmú mint az „afrikai foci” esetében) bármi egyéb modern jelenségnél közvetlenebbül hasonlít az ókori gladiátorjátékokhoz. Meccshalálozási és tartós-károsodási statisztikája listavezető. Ámde, amint ezt az Al Pacino alakította trénertől is halljuk, ez a játék is tisztább az életnél. Sajnos a piszkosan könyörtelen élet benyomul a pályák közeibe, és fojtón körülveszi a csapatokat. Embertelen partyk zajlanak, ahol nem nehéz felismerni, ki csapattulajdonos és ki nem. A csapattulajdonos kőszívű, üres mosolyú, jeges szemű, csak a bevételt szem előtt tartó szép állat. Míg ő maga egyre fényesebben húzza ki magát (Cameron Diaz), őtőle rohad minden a környéken. Csakhogy Pacinóval nem lehet elbánni: a leprássá tett csapattal úgy megnyeri a kupadöntőt a hókirálynőnek, hogy újra kell meszelni a vérfrecskes stadiont, aztán továbbáll más tulajhoz. Pedig az ellencsapat már ezer nullra vezetett (még az is lehet, hogy láttunk már ilyen izgalmi szerkezetű nagyjelenetet egy-két sporttárgyú mozgóképben, republikánus párti rendezőktől is). Stone-nál ezúttal sem hangzik el kevés „kulcsmondat”; sorjázásuk most is gondolatrendszert igyekszik imitálni, de ha egyben látjuk ezeket, már megint nem kapunk egyebet csiricsáré nézethalmaznál. A rendezés és a vágás bőven tesz arról, hogy megnehezítse a közlendő hiányának felismerését. Kliptechnikai fergeteg az egész film, brillírozó ritmusjátékokkal, így a „kulcsmondatok” csak úgy elővillangatnak, mintha volnának rejtett összefüggéseik a káprázat mögött.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/06 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2971 |
