Máriássy Vanda
Camille – az „új Éva” arrogáns. Vágyakozik a szeretetre, de maga nem képes szeretni. Fél. A magánytól. A gyerekektől. (Sógornője terhességére, a születendőre eképp reagál: „Milyen nyugodt... Biztos meghalt...”) Retteg a múló időtől. Az együttérzéstől. Az élettől. Miközben a szerep, amit rutinosan alakít – az életvidám, vagány, semmitől meg nem riadó, felvilágosult, egyenrangú, felnőtt nőé – főszerep. „Koton-tállal” felszerelkezett bulikon kekeckedik, egzotikus, farokgyűrűvel díszített ádámjai után kutakodva. Liftben, pincében, kukák mellett elkapható, felvágott nyelvű, éles eszű, ádáz szerető.
Azt kapja a világtól, amit maga is ad. Önzést, hisz ő sem tud még/már feltétel nélkül szeretni, ítélkezés nélkül elfogadni bárkit/bármit. A látszólag bohém-könnyed társaság mindegyike sebzi és gyilkolja a másikát. Zsákmánynak tekintik egymást, az életet olcsónak. Versenynek. A munka, a szex, az összes személyes kapcsolat mind ugyanarról szól: emberek kihasználnak más embereket. És ez a tisztelet nélküli, harsány semmitmondással teli világ kiszámíthatatlan lesz, kopár és hideg. Évánk és ádámjai az extasy-partikon, a vén kandúrok orgiáin, és az analitikus orvos lepedőjén próbálják kielégíteni türelmetlen személyiségük igényeit.
Az új Éva egyre boldogtalanabb. Amikor elhatározza, hogy szembesül fájdalmával, élete kitér eredeti medréből. Egyszer csak új módon akarja észlelni a világot. „Kérj és megadatik néked”... Attól fogva, hogy felismeri, megtapasztalja a szívből jövő együttérzést – a kétgyermekes, vonzóan normális Alexisszel történt Romantikus Találkozást követően, Camille minden döntése arra a kérdésre keres választ: „Hogyan döntesz ahhoz, hogy megtanulj szeretni? Hogy megtanuld a valódi hatalmat...?”
A régi Ádám – a lenyűgözően természetes Pierre-Loup Rajot – behódol önsorsrontó Évájának. Talán, hogy megtanítsa – szeretni. S ő maga kalandorrá lehessen...
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/06 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2970 |
