Mátyás Péter
Frank Darabont rendező vonzódása a rabok és fogvatartóik egymásrautalt kapcsolata, a mikroközösségek hierarchikus viszonyai iránt nem újkeletű. Korábbi munkája, A remény rabjai börtönviselt hősei is pokoljárásuk végén nyerik el szabadságukat. A forgatókönyv akkor és most is Stephen King egyik kisregényéből készült. A Halálsoron elbeszélője és főszereplője egy siralomházi őrség egykori parancsnoka (Tom Hanks), aki a fegyintézet mindennapi működése közepette is megőrizte emberségét. A feladata az volt, hogy utolsó útjára kísérje a kivégzésre várókat. Visszaemlékezésének fókuszában John Coffey áll, aki 1935-ben egy kilencéves testvérpár meggyilkolása miatt került börtönbe. A kezdetektől világos, hogy ez a hatalmas termetű, feketebőrű elítélt ártatlan, túlságosan szelíd és barátságos, még a sötétben is fél. Csodatevő képességekkel rendelkezik, kézrátétellel gyógyít, rákos daganatot tud megszüntetni, a halottat is képes feltámasztani. A kibontakozó misztériumjátékban a keresztény szimbolika néhány eleme is felvonul, gondoljunk csak a feltámadás momentumára vagy a Judásként ábrázolt pszichopata fegyőr figurájára.
A film azonban nem elégszik meg a valóság és fantasztikum mostanság oly divatos keverésével, hanem kötelezően felmondja az ismerős leckekönyvet a börtönélet viszontagságairól, protestál a halálbüntetés eltörlése és a faji előítéletek elutasítása mellett. Ezeket a fellelkesítő eszméket ezúttal a szájbarágós példabeszédek hatástalanságával adják elő. Könnyfacsaró érzelmi manipuláció áldozatai vagyunk a villamosszék barbárságának túldramatizált bemutatása és a valószerűtlen, a szélsőségesen jó vagy rossz karakterek szerepeltetése miatt. A giccs pedig abban a jelenetben éri el tetőpontját, amelyben a feltámadás keresztény aktusa egy eltiport rágcsáló felélesztésével teljesedik ki. Itt kell felhívnunk a figyelmet a film igazi sztárjára, a Walt Disney teremtette Mickey Mouse e kései leszármazottjára. Ez a mágikus egér – ugyanis róla van szó – lejátssza a vászonról a színészeket. Különleges tulajdonságai és játékossága rabul ejtik szívünket. A vásznon zajló emberi dráma már régóta nem érdekel senkit, ám de képzelhetik azt a katarzist, amit az utolsó kockákon érzünk, amikor kedvencünk másodszor is, immár végleg kileheli lelkét. A számos Oscar-díj közül az egérnek mindenképpen megszavazhatunk egyet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2940 |
