Pápai Zsolt
A mondabeli ciprusi király elefántcsontból faragta ki szobrát, s amikor szerelemre gyúlt műve iránt, Aphrodite életre keltette azt. A modern Pygmaliont már nem érzelmei, hanem a fagyos érdek és a hideg számítás vezeti. Az eleven anyag ihleti meg, abból gyúrja alkotását: virtusból mondén dámát varázsol a virágáruslányból (My Fair Lady), hétköznapjai unalmát megunva szűzies szeretőt az utcanőből (Pretty Woman), precízen mátrixba foglalt munkaterv alapján profi bérgyilkost a csövező nimfából (Nikita).
Patrice Leconte története az öngyilkosságra készülő naiváról és az őt a halálból – szó szerint – visszarángató, majd múzsájává emelő cirkuszi késdobálóról napjainkban játszódik. Modern Pygmalion-mese, de főirányában az eredeti mondát, s nem annak 20. századi permutációit követi. Igaz, hősnőjében van valami a monda kortárs változataiban feltűnő nőalakok vásott varázserejéből, férfifigurája azonban már egyértelműen nem az ezen variánsokból ismert nagyhangú kivagyi. Inkább az egykori ciprusi király egyenesági leszármazottja: szemérmességét és gyűrött, mord ábrázata mögé rejtett félénkségét is tőle örökölte.
A Lány a hídon finom humorral tálalt, csöppet a tündérmese felé emelt századvégi pikareszk, melynek lélekben elcsigázott hőseit egy bizalomteli kapcsolatokkal átszőtt világ utáni vágyakozás hajtja egymás felé: Zampano és Gelsomina ötlik fel előttünk. A fekete-fehér nyersanyagra forgatott film csúcspillanataiban, a késdobálós jelenetekről van szó, a feszültség ereje és az érzékiség tánca majd' kicsapja a biztosítékot. Igazán emlékezetes szekvenciák.
Patrice Leconte a kortárs francia film egyik legnagyobb kismestere, hazája exportképes rendezőinek egyike: bármely műfajban, habkönnyűben vagy fajsúlyosabban próbáljon is szerencsét – legyen az bűnügyi jellemrajz (Monsieur Hire), sziporkázó dialógusokban megírt kosztümös szatíra (Rizsporos intrikák) vagy a blődli határát súroló krimikomédia (Két apának mennyi a fele) – fölényes formabiztonsága és arányérzéke okán alig tud hibázni.
Itt is csak egyszer: a szeszélyes, ámde kiszámítható véletlendramaturgiától rózsaszínre satírozott zárójelenetben. De ennél nagyobb bajunk ne legyen.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2937 |
