Müllner Dóra
Ars poetica a legújabb filmek tükrében. Győri Csilla, Czabán György és Pálos György hangulatjelentése a KVB-ről.
– Hol a helye a KVB-nek ma a filmes közéletben?
Czabán György: - A KVB csaknem húsz éve működő független filmes csoport. Amellett, hogy filmeket készít, alapítója Mediawave Fesztiválnak és a Ravazdi Kerekasztalnak, részt vesz a MAFSZ (Magyar Független Film és Video Szövetség) és a Tilos Rádió munkájában, lemezeket ad ki. Ez egyrészt tapasztalatokat és kapcsolatokat jelent, másrészt azt, hogy sok lábon állunk. A húsz év alatt óhatatlanul is belesodródtunk a filmes közéletbe.
Pálos György: - Az elmúlt tíz évben a filmgyártás megváltozott. A központosított, nagy stúdiókra építő korábbi struktúra mellett új szervezetek is felbukkantak a magyar filméletben, s ilyen értelemben mi is nyertesei lettünk az úgynevezett filmes rendszerváltásnak. Amikor először erre lehetőség nyílt, mi is önálló műhelyként jelentünk meg a Filmszemlén az Ilyen az élet című filmünkkel 1996-ban. Aztán arra gondoltunk, mi lenne, ha forgatnánk egy 35 mm-es filmet, amit addig kizárólag nagy stúdiók csináltak – ez volt A kenyereslány balladája. Mivel alulról építkező csoport vagyunk, mindig megpróbálunk azzal gazdálkodni, amink van: először is igyekszünk nagyon olcsó filmeket csinálni. Az alacsony költségvetésű filmek gyártására kidolgozott low budget koncepció ugyan nem a mi ötletünk volt, de nekünk sikerült elfogadtatni a „szakmával”.
Győri Csilla: - Fontos megemlíteni, hogy mi nagyon sok mindent csináltunk már a filmgyártásban: nem a Filmművészetire jártunk, hanem más főiskolára, egyetemre, és közben asszisztensek, kameramanok, világosítók, színészek, gyártásvezetők, producerek voltunk, filmek készítése közben tanultuk a szakmát. A KVB – ahogy ezt a neve is mutatja – brigád, azaz csoport. Nem szólisták játszanak egymás mellett, hanem csapatban dolgozunk. Jó a fizikai állóképességünk és az idegrendszerünk, hiszen – amint azt tudjuk – ez nélkülözhetetlen a filmkészítésben.
– A közel húsz évnyi munka nem maradt visszhang nélkül, gondoljunk a KVB fesztiváldíjaira. A legutóbb a Kamera Hungárián kapott elismerést a KVB az egyéb magazin kategóriában a legkreatívabb televíziós műsorért. A kreativitáson túl mire van még szükség egy ilyen díj elnyeréséhez?
Pálos: Szerintem a filmkészítésnek elengedhetetlen velejárója az önképzés. A film nagyon aktuális, kortárs műfaj, s ilyen értelemben folyamatos tanulásra szorul az ember, hogyha filmet vagy televíziós műsort szeretne készíteni.
– Itt főként a technikai problémák megoldására gondol?
Pálos: Egyrészt a technikaiakra, másrészt elméleti problémákra. Nem lehet úgy dolgozni, hogy becsukjuk az ajtót a világra. Olyan vizuális közegben élünk – legyen az a filmek vagy általában a média világa –, ahol mindenképpen észre kell vennie a filmkészítőknek, mi történik körülöttük. Nem lehet már ugyanúgy filmeket készíteni, mint a hatvanas években, mert a tévén, klipeken, reklámokon csiszolódott közönségnek már egészen mások az elvárásai. Olyan szakmai kihívás ez, amelyre a filmkészítőknek folyamatosan keresniük kell a válaszokat.
– Nemrég készült el a KVB legújabb dokumentumfilmje: Ez mind mi voltunk egykoron.
Czabán: A dokumentumfilmek és azok között a filmek között, amit játékfilmnek hívunk, alig van különbség. Ha megnézzük A kenyereslány balladáját vagy az Országalmát, azok is teli vannak áldokumentum elemekkel, míg az úgynevezett dokumentumfilmjeinkben nagyon sok a játékfilmes módszerrel felvett rész. Hogy egy film a néző szempontjából hogyan értelmeződik, az csak stiláris és formai döntések kérdése, a filmes nyelv végül is hasonló.
Pálos: A hatásmechanizmusa mindkét filmtípusnak azonos, mindkettő elmesél egy történetet. A dokumentumfilm pontosan ugyanolyan, mint a játékfilm csak civilek szerepelnek benne, illetve más a néző beállítódása, mikor leül megnézni a filmet. Mindez persze nem a KVB újítása, a mozgókép születése óta alapkérdése a filmnek, csak időközönként ezek a kérdések élesebben vetődnek fel. A kenyereslány balladája című filmünket mi játékfilmként neveztük, a filmszemle zsűrije viszont azt gondolta, hogy inkább dokumentumfilm. Aztán mégis visszakerült a játékfilmek közé.
Czabán: Kihívás számunkra, hogy átlépjük a műfajok határait, játékosan, keresztbe-kasul felhasználjuk a különböző stiláris és filmnyelvi elemeket, ami jó esetben valamiféle lebegést ad az anyagnak.
Győri: Nemcsak a dokumentum- és játékfilmes elemek tudatos keverése fontos, hanem a hangvétel is, ahogyan a nézőket megszólítjuk. Minden filmünkben három fontos dolognak együtt kell lennie: a személyességnek, a játékosságnak és a tiszteletnek. Ezért is szeretünk barátokkal dolgozni.
–Az Ez mind mi voltunk egykoron témája a hetvenes évek, kézenfekvő, hiszen a retróláz majdnem mindenhova elért. Mégis, kinek a fejében született meg az ötlet?
Czabán: Egy kocsmaasztal mellett hamar kiderül, ha egy téma sok embert foglalkoztat. A kilencvenes évek egész másról szól, mint a hetvenes-nyolcvanas évek, amikor mi felnőttünk. Szinte minden megváltozott, átalakult, eltűntek a házmesterek, megváltoztak a fogalmak, tárgyak, képek, hangok. A rendszerváltás olyan óriási életmódbeli változásokat is hozott, amelyek egyrészt érdekesek, másrészt mulatságosak, harmadrészt pedig mindenkit érintő, ezernyi apró dologra lebonthatók. A kérdés az volt, hogyan lehet mindezt filmen megragadni.
– A KVB dokumentumfilmjeiben csak elvétve láthatók „beszélő fejek”.
Czabán: Nagyon fontos, hogy kitaláljunk valamilyen helyzetet, mielőtt leültetünk valakit a mikrofon elé. Vagy elviszed a szereplőt oda, ahol otthon van és azt csinálja, amit szokott, vagy kibillented a megszokott szerepéből, csak így van esélyed arra, hogy érdekes dolog szülessen. Türelmesnek kell lenni, mert lehet, hogy az első órában nem történik semmi, később viszont eljön az a lélektani pillanat, amikor elhangzik az a bizonyos négy katartikus mondat, ami a filmet helyére teszi.
Pálos: Ez a játékfilmekre is igaz, mert a szereplőket ott is helyzetbe kell hozni, csak más eszközökkel.
– Az idei Szemlén Buzás Mihály Kis utazás című játékfilmje, amely a Közgáz Vizuális Brigád közreműködésével készült, közönségdíjat kapott.
Pálos: Arra törekszünk, hogy minél több embert bevonjunk: akár egy munkakapcsolatba, akár egy „beszélgető-körbe”. Ápolunk kapcsolatokat kortárs magyar írókkal, nem budapesti filmes műhelyekkel és olyan figurákkal, akik a közélet tevékeny, alkotó részesei. Ennek a tudatos stratégiának az egyik eredménye a Buzás filmje. De nem előzmény nélküli, hiszen Kotnyek István több filmjét korábban már felnagyíttattuk 35mm-esre. Buzás Misi keresett meg minket a filmötletével, hogy segítsünk neki producerként és alkotótársként.
– A történet a hetvenes évek végén játszódik egy középiskolában és egy NDK-beli építőtáborban.
Czabán: Virtuális utazás az időben és az NDK-ban, aminek a segítségével olyan általános dolgokról próbálunk beszélni, mint a felnőtté válás, a szerelem, az illúziók elvesztése. Ehhez személyes történetek, új arcok és olyan színészek kellenek, akik nem kötődnek egyetlen sémához vagy típushoz sem. Olyan filmet akartunk csinálni, amit szeretni lehet, de a gondolat sem hiányzik belőle.
– Milyen a munkamegosztás, lehet-e, kell-e címkét tenni egy filmre? Mondjuk, hogy ki a film rendezője? Ez például Buzás Mihály műve? Lényeges ez egyáltalán?
Czabán: A stáblistán nevesíteni kell az alkotókat, és természetesen van munkamegosztás is, hogy mindenki tudja, mi a dolga, miért vállalja ő a felelősséget. Lehet valaki operatőr vagy gyártásvezető, színész vagy hangmérnök, ezen kívül tagja a dramaturgiai tanácsnak, s érdemben dolgozhat a forgatókönyvön is. Az, hogy a hangmérnök „felelős” a profi hangért, nem zárja ki, hogy sofőr is legyen, zsíros kenyeret is kenjen, vagy remek ötletei támadjanak egy jelenet beállításakor. Csak meg kell találni a megfelelő embereket.
Pálos: És ez nemcsak a forgatáson van így. Mindig nagyon figyelünk arra, hogy a munkatársaink soha ne érezzék magukat magányosnak. Létrehoztunk egy dramaturgiai tanácsot a KVB-n belül, ami A kis utazásnál legalább 10-12 főt jelentett. Komolyan megvitattuk a forgatókönyvet, aztán a vágás különböző fázisaiban a musztereket is. Sok és sokféle emberrel beszélgettünk, így alakult ki a végső változat. A munka tehát nem magányos hősök küzdelme a gonosz közeggel szemben.
Győri: Olyan ez, mint egy focicsapat: vannak csatárok, hátvédek, kapus, cserejátékosok, akik tudják a feladatukat és együtt játszanak. Az utánpótlást a nyári KVB alkotótáborok résztvevői biztosítják.
Czabán: Talán apróságnak tűnik, de arra is figyelünk, hogy jó hangulatú forgatásokat szervezzünk. Egyre keményebbek a pályázási, az elszámolási feltételek, tehát a gazdasági és infrastrukturális háttérnek nagyon pontosan kell működnie. A tökéletes hang, kép, ma már minimális feltétele egy filmnek, ami kemény és professzionális munkát feltételez. Igyekszünk olyan munkamódszert kialakítani, ahol igenis szempont a barátság, ahol munka közben jól érzik magukat az emberek. Ez nem csak önös érdek, hanem jó esetben átüt a vásznon is. Nagyon jó volt például A kis utazásban a szentesi gimnazistákkal együtt dolgozni – a többségük színésznek tanuló gyerek –, de ugyanakkor óriási felelősség is. Hiszen rajtunk múlik, hogy egy filmforgatásról, egy stábról milyen kép alakul ki bennük. A kis utazást Szentesen is bemutatjuk, és szeretnénk a szereplőinkkel a későbbiekben is együtt dolgozni. Jó, ha egy forgatás befejeztével nem szűnik meg a kapcsolat azokkal az emberekkel, akikkel a filmet együtt csináltuk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 12-13. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2918 |
