Békés Pál
Anya csak egy van. Ebben az esetben gyermek is; egy leány. A Mona Simpson regényére alapozott film Wayne Wang rendező közreműködésével az „anya és lánya”-téma új változatával kísérletezik. Bár igazán újat nem nyújt, mégis javára írandó, hogy becsülettel igyekszik feltérképezni a poshatag kisvárosi lét elől menekülni igyekvő negyvenes éveiben járó asszonyt és kamaszleányát egymáshoz bogozó viszonyrendszert.
„Az ismeretlen kontinens”, a nem-felhőkarcolós, nem-csillogó, nem-New York-i és nem-Las Vegas-i, híresség- és kuriózummentes hétköznapi Amerika, mely az Egyesült Államokban élők 90%-ának otthona, viszonylag ritkán kerül a filmvászonra. A pusztítóan unalmas, lábszagú Bay City ennek az ismeretlen kontinensnek jellegtelenségében tipikus zuga – innen indul a „gyermekét egyedül nevelő anya” egy hirtelen nekihuzakodással Kalifornia felé, hogy még egy esélyt adjon magának, és egy más, izgalmasabb és színesebb élet, röviden: az Élet lehetőségét kínálja kamasz-lányának. Ám a lány minden idegszálával a tucat-városkához kötődik, a rokonok, barátok, iskolatársak otthonos közegéhez, riasztja az ismeretlen, és tíz körömmel kapaszkodik, hogy visszajuthasson az ismerős semmilyenségbe.
Mire lélekben mégis túllép Bay City-n, visszavonhatatlanul eltávolodik egyetlen támaszától, egyben rabtartójától is: úgy hagyja ott szülőanyját, ahogyan az otthagyta szülővárosát.
Hogy a felnövekedés, az elszakadás pillanata a szabadság katarzisát nyújtja-e vagy az egyedüllét rémisztő perspektívájával ijeszt – nem tudni. Mindenki álljon a maga lábán. Ha van neki. Ha nincs, elvész úgyis. A megtartó kötelékek sorsa az, hogy idővel béklyóvá merevülnek, s akkor óhatatlanul bekövetkezik a lázadás pillanata; el kell szakítani őket, mielőtt megfojtanak. Tanulság nincs, csak néhány könnycsepp, meg egy lakonikus félmosoly: így megy ez.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2000/03 61-62. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2875 |