Elek Kálmán
Virtuális valóság. Távol a Mátrixtól, hétköznapi díszletek között. Két pár, két – látszólag – boldog kapcsolat. Aztán lezuhan egy repülő. Az áldozatok között ott van Dutch, a rendőr (Ford) és Kay, a politikus-asszony (Scott Thomas) hivatalosan is nyilvántartott másik fele. Együtt utaztak, szeretők voltak. Halálukkal fény derül a viszonyra. Sidney Pollack arról forgatott filmet, hogy a halál és a megcsalatás kettős traumájával hogyan birkózik meg a túlélő két ember. A 65 éves Pollack filmje saját korosztályának multiplexbe járó képviselőihez, egy nem létező közönséghez szól. Redfordnak még jó szolgálatot tett Pollack vonzalma a melodrámához: a Havannából ugyan nem lett Casablanca 2., de a Távol Afrikától el tudta terelni a figyelmet egyre sokasodó ráncairól. Ford sajnos – és sajnálatunk őszinte – rosszul járt. A Sabrinában még csak-csak akadt valamennyi humor (bár lehet, hogy csupán az idő szépíti az emléket), a Zuhanás viszont már kínosan komoly alkotás. Úgy tűnik, a humorát vesztett rendező szerint az tesz komollyá egy filmet, ha mindenki szúrós, sokatmondó tekintettel mered maga elé vagy a whiskey-s poharába. Az összeráncolt homlokok és könnyes szemek látványát lágy jazz és képeslap-hangulatot árasztó városképek teszik teljessé. Ford hálátlan szerepe és fülbevalója ellenére is karizmatikus. Jelenléte állandó várakozást kelt, nem vagyunk hajlandóak feladni a reményt, hogy Indiana Jones egyszer csak kikandikál ez alól a műkomoly maszk alól, elmosolyintja magát, és tesz egy ironikus megjegyzést. Jones doktor azonban nem mosolyog le ránk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 60-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2847 |
