Bíró László
Hálásnak kell lennünk annak a magyarországi forgalmazónak, amely Gena Rowlands főszereplésével készült filmet mutat be – már csak azt kellene elintézni, hogy Cassavetes is ismét ott legyen. A Zsigmond Vilmos fényképezte Szeress, ha tudsz című filmben öt és fél szerelmi történetnek lehetünk inkább csak fültanúja. Az akciószűk, ámbár jól megírt amerikai románcfilmben a rendező felvázolja a mai nagyvárosi szerelem ismerős típusait. Egy idős házaspár pici veszekedés után elcsitul, a férfiakban csalódott szépasszony ismét próbát tesz, a házasságtörők nem betliznek az ágyban, a mélakóros HIV-pozitív fiú visszatalál az élethez egy lepcses bombával, a viszont már AIDS-es haldokló fiú anyai szerelmet ébreszt, a magányos kocsmatöltelék pedig a többi krimólegyet szédíti bizarr sztorijaival – a szerelemről.
Minden és mindenki erről beszél. A film egyik kulcsmondata így hangzik: a szerelemről beszélni olyan, mint építészetre táncolni. Ugyanakkor a rendező mintha csak be akarná bizonyítani, hogy a kommunikáció, az egymással való beszéd a legfontosabb. Az amerikai kultúra bünteti azokat, akik nem tudják érzelmeiket és élményeiket szavak formájába önteni, hanem mindenféle ezoterikus megnyilvánulásokkal, mint sírás, bezárkózás próbálkoznak. Sajnálatos, hogy a szerelemről való sok beszéd közepette pont a lényeg vész el, s a túlpartra már csak kitűnően megformált mondatok, illetve jó színészi alakítások (a Rowlands–Connery páros kiváló) jutnak át. A szkeccsfilmes technikát feloldó utolsó jelenet még azt a nagylelkű feltételezést is ellehetetleníti, mely szerint a rendező zseni, s tán önmaga ellenében készített filmet. Nem: Willard Carrol inkább Frank Zappa, Laurie Anderson vagy Thelonius Monk – állítólag a szerelem/építészet mondat nekik tulajdonítható – ellenében nyúlt kamerához, immár harmadízben áldozva a mainstream oltárán.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2842 |
