Varró Attila
A 90-es évek elején ifjú baszk rendezők kicsiny, de lelkes terror-kommandója rohanta le a spanyol filmgyártást, hogy a kasztíliai hegemóniát megtörve Goya-díjak és kasszasikerek tucatjaival térjenek haza Bilbaóba. A heterogén összetételű különítmény eltérő irányból közelítve, de egyazon stratégia szerint hódította meg az ország szívét: egy-egy elkoptatott filmzsánert kisajátítva, majd egyéni – kesernyésen ironikus, néhol abszurdba hajló – látásmódjukhoz igazítva színvonalas, eredeti közönségfilmeket tálaltak az álomgyárakba és almodóvárokba belefásult tömegek elé. Míg Alex de la Iglésias anarchista horror-paródiáival (Accióne Mutante, A Fenevad napja), Juanma Bajo Ulloa pedig szatirikus krimi-kísérleteivel (Halott anya, Airbag) lopta vissza az ETA szellemét a madridi utcákra, addig a brigád – nemzetközi elismerések szempontjából vitathatatlanul – vezéralakjának számító Julio Medem a Spanyolhonban oly népszerű melodrámák eszköztárából állította össze bizarr Molotov-koktéljait.
A Tehenek és a Földön egy angyal különös hangulatú filmkölteményei után a legfrissebb Medem-mese inkább vegytiszta románc, utalásokkal és nyelvi játékokkal tarkított posztmodern szerelmi ballada, amelynek Rómeóját és Júliáját a véletlen-dramaturgia rejtélyes fordulatai hozzák össze és szakítják el egymástól újra meg újra. Ilyen lenne a Love Story, ha egy Kundera-rajongó szívsebész forgatta volna argentin tőkéből, néhány héttel a Három szín-trilógia megtekintése után: a 17 esztendőn átívelő kapcsolatot szigorú euklideszi törvényeknek engedelmeskedve irányítja a Végzet, a Múlt összefonódik a Jövővel, és a Szerelem végtelen ciklusaiból csak egyetlen ponton lehet kilépni – ahol az Északi Sarkkör Fin-Ország mélyén saját farkába harap.
Szóval szimbólumokban és idősíkokban nincs hiány, Medem filmje valamennyi összetevővel rendelkezik, amit csak elvárhat egy artmozi hálózat. Hőseit erőteljes helyi kultszínészek játsszák, szuggesztív felvételeiből árad a saudade, a veterán Iglésias zenéje minden igényt kielégít, de egészében inkább olyan, mint egy karácsonyi meglepetés-puzzle: belefeledkezünk színpompás darabkáiba, izgatottan illesztjük egymáshoz őket, a dobozon az áll „Az emberi szív térképe”, de mire elkészülünk vele, csalódottan kell megállapítanunk, hogy mindössze Lappföld hegy- és vízrajza tárul szemünk elé.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2841 |
