Muhi Klára
Források, kurátorok, filmtörvénytervezet. A filmszakma helyzetéről novemberi számunkban elkezdett beszélgetéssorozatban ezúttal a Nemzeti Kulturális Alap, az InterCom és a Budapest Film képviselői fejtik ki véleményüket.
Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke
– Súlyos forráshiánnyal küzd a magyar filmgyártás. A kulturális járulékokat kezelő Nemzeti Kulturális Alap az egyik olyan forrás, amely ezen enyhíthet. Mekkora összeg felett rendelkezik az alap mozgókép szakkollégiuma?
– Nem vagyunk túl jelentős forrás. A kollégium finanszírozási elvének lényege a résztámogatás. Tavaly 242 millió forintot osztott el a mozgókép szakkollégium, s ez alig több, mint egyetlen nagyjátékfilm költségvetése. A második döntésekor 99 pályázat között 110 millió forintot osztottunk szét. A legnagyobb tételt, 30 millió forintot, egy nagyjátékfilm beindítására adtuk. Forgatókönyvek fejlesztését is támogatjuk, az én belépésemmel pedig a rajzfilm is kap némi pénzt, s Macskássy Kati személyében animációs kurátora is van a kollégiumnak. Ezen kívül támogatjuk a Filmszemlét, az artmozi-hálózatot, a filmforgalmazást, néha még közönségfilmeket is – amit igazából nem nagyon értek...
– Növelhető-e ez az összeg a jövőben?
– Hosszú távon talán igen, de jövőre sajnos csökkenni fog. Az elnökségemet megelőző év bevételét ugyanis túltervezték. Néhány száz millió forint hátralékot görgetünk magunk előtt.
– Mennyire önállóak a szakkollégiumok? Igaz, hogy a Nitsch-kiállítás óta megvétózhatja döntéseiket?
– Nem a Nitsch-kiállítás volt az ok, ami a törvénymódosításhoz vezetett, de biztos, hogy erre nem lett volna szabad közpénzt adni. A gond az, hogy nehéz előre látni, mi fogja esetleg a közszemérmet vagy a közízlést sérteni. Erre külön jogszabályt kellene alkotni. Az új törvénymódosítással a kollégiumok autonómiája egyébként valóban csökkenni fog: az elnök a pályázatot – amennyiben a Bizottság által szabott feltételeknek nem felel meg – felfüggesztheti. De nem csak ez változik. A központi intézmények pénzeiről – mint az Operaház vagy a Magyar Filmintézet – a továbbiakban nem a kollégiumok, hanem a kultusztárca dönt. A többi pályázó lehetőségeit ez nem korlátozza, de a kollégiumokét végső soron igen. Az általam meghirdetett elképzelés egyébként ellentmond mindennek: a kicsik védelme a nagyokkal szemben. Ne a zászlóshajókra költsünk, hanem a kis sajkáknak foltozzuk be a fenekét. Most viszont ennek a fordítottja fog bekövetkezni.
– Változhat-e a kollégiumok között elosztható pénzek aránya?
– Tavaly változhatott, mivel nőtt a bevétel. Ami a mozgókép szakkollégiumot illeti, nemrégiben lezajlott egy vita arról, helye van-e egyáltalán ebben a rendszerben. Úgy gondolom, nincs. Jobb, ha ez az összeg átkerül a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz. Egyelőre azonban a dolog elaludt, mert a szakmabeliek közül sokan azt mondják, kedvezőbb, ha több helyen tudnak pályázni.
– A miniszteri biztosnak van elképzelése arról, hogy ha már az összeg egyelőre nem növelhető, hogyan kell összehangolni a források szétosztását.
– Én is híve vagyok ennek. Nem szerencsés, hogy a központi pénzek különböző csatornákon jutnak el a pályázóhoz. A közpénznek szerintem egyetlen forrása legyen. Miért van külön alapítvány a történelmi filmek támogatására? Miért kell a Magyarország Eurimage tagságával járó pénzre egy alapítványnál pályázni, amikor ez úgyis formális? Ha van a filmszakmának miniszteri biztosa, s van egy magyar filmalap, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, akkor az lehet az összes filmes pályázat gyűjtőhelye. Ez költségkímélőbb lenne a mostani rendszernél. A sokféle kurátor pénzét, az adminisztrációt luxusnak tartom.
– Ám ha centralizáljuk az amúgy is kevés pénzt, akkor az esélyegyenlőség sérül.
– E körül politikai hisztéria van. Pedig ha azt nézzük, milyen szekértáborokhoz tartozó filmesek kaptak pénzt a millenniumi filmtámogatásból, azt kell mondanunk, kiegyensúlyozott volt a döntés. Egy újság ugyan még azt is leírta, hogy „a Jankovics nem véletlenül kapott”, de tessék mondani, nem érdemlem meg? Ugyanannyi erővel azt is mondhatnám: nyilván az sem volt véletlen, hogy korábban nem kaptam. A mindenkori mecénásnak, ez esetben a kultuszminiszternek, felelősséget kell vállalnia a döntéseiért. A nyugati gyakorlat, miszerint a kormány kinevez egy testületet, ami attól kezdve független, nálunk elképzelhetetlen, mert egyik fél sem bízik a másikban. Az új törvény szerint egyébként a kuratóriumi tagok felét a minisztérium, másik felét a szakma fogja delegálni.
Kálmán András, az InterCom igazgatója
– Kérem, mondjon néhány jellemző adatot a legnagyobb hazai filmforgalmazó cég működésével kapcsolatban.
– 56 filmet forgalmaztunk 1999-ben. A nézőszámunk és a piaci részesedésünk tavaly csökkent, bevételeink viszont ennek ellenére nőttek, ami annak köszönhető, hogy a budapesti multiplexek – amelyek most már a fővárosi jegybevételek hatvan százalékát adják – drágán játszanak. A legmagasabb nézőszámot 1999-ben a Csillagok háborúja érte el: december végén 1 millió 113 ezer nézőnél tartott.
– A tavalyi félszáz forgalmazott filmből mennyi volt magyar?
– Kettő. Az Egérút és a Kalózok.
– Érdemes volt velük foglalkozni? A Kalózok adatai sikerről vagy kudarcról árulkodnak?
– A Kalózok közel 184 ezer látogatója szerintem mérsékelt siker. Illik azért a kétszázezres nézőszámot átlépni. A producerek persze azt mondják, ez bukás. Én azt hiszem, mi a magunk részéről mindent megtettünk.
– Az elmúlt tíz évben talán az InterComé az egyetlen sikertörténet a hazai filmiparban. Ebben azonban valószínűleg az is szerepet játszik, hogy a mai napig nincs Magyarországon filmtörvény, amely megcsapolná a kommersz filmek hasznát.
– Ezt a kérdést sértőnek fogom fel. Nincs filmtörvény, van azonban mindenféle egyéb törvény. Az InterCom gazdasági társaság, s a társaságokra vonatkozó jogszabályok szerint működik. Nem nagyon látom be, miért kellene még jobban „megcsapolódnia”. Ugyanakkor tudjuk, hogy egy cégnek, amelynek ekkora a piaci részesedése, vannak bizonyos kötelezettségei. Forgatunk magyar filmet, jóllehet nyereség nincs belőle. Részt veszünk koprodukciókban, jelen vagyunk minden szakmai szervezetben, az éves támogatásunk nagy része filmeseknek jut.
– Az InterCom megkerülhetetlen a filmtörvény kimunkálása körüli alkukban, főként ami a jegybevétel utáni járulékok mértékét illeti. Mi az oka, hogy ilyen sokáig kell várni erre a magyar filmszakma számára sorsdöntő jogszabályra?
– Szerintem a magyar filmnek nem az volna az elsődleges érdeke, hogy legyen végre filmtörvény, hanem az, hogy kidolgozzon egy működőképes koncepciót. Az általam is ismert törvénytervezet túlságosan deklaratív. A lényege az, hogy a kormányzat kinyilvánítja: a film a magyar kultúra, a magyar gazdaság és kommunikációs ipar része, s mint ilyen, kiemelt fontosságú. Ugyanakkor a törvénytervezet másik része, amely arról szólna, hogy a deklaráción túl milyen jogi és gazdasági intézkedéseket kellene meghozni, a legutóbbi tervezetben sem igazán végiggondolt.
– Kinevezésekor a miniszteri biztos ennél kicsit biztatóbb képet festett ezekről a tárgyalásokról.
– Valóban megszületett egy koncepció, ami szerint a mozipark, az amerikai film, illetve annak forgalmazása az a húzó ágazat, amely a filmszakmát most előre viszi. Nagyon látványosan emelkedik ugyanis a jegybevétel, amiből aztán járulék keletkezhet. Abban egyetértünk, hogy e jövedelmet vissza kell forgatni, s ebből kell majd a magyar filmet támogatni. S abban is megegyeztünk, hogy ez az elvonás nem lehet túlzott. Nem szabad egy jól tejelő tehenet agyonfejni, mert akkor a tulajdonosok esetleg magára hagyják. Jelenleg is van járulékoltatás, fizetünk a mozikban, fizetünk mint forgalmazó, és fizetjük az ÁFA-t. Mi azt mondjuk, hogy ezeket az elvonásokat nem lehet egymástól elkülönítve szabályozni, mert a gazdaság szereplőinek valójában mindegy, hogy az a pénz a központi költségvetésbe megy, vagy a filmiparba.
– Mekkora forrás nyílhatna meg a filmtörvény által a filmszakmának?
– Tavaly a jegybevétel 8 milliárd forint körül volt. Ennek a 12%-a 960 millió, a 3%-a pedig 250 millió forint.
– Ez több mint egy milliárd forint plusz forrás. Jelenleg a filmszakma teljes költségvetése nem tesz ki ennyit.
– S azt is látni kell, hogy a filmtörvény egyáltalán nem foglalkozik a videóval. Pedig a tékák is forgalmaznak körülbelül 5 milliárd forintot. Nem győzzük hangoztatni, hogy nem lehet filmtörvényt alkotni a videoforgalom szabályozása nélkül – sem a televíziók bevonása nélkül. Erre általában az a válasz, hogy a televíziót a médiatörvény szabályozza, s ahhoz isten ments hozzányúlni a különféle politikai érdekeltségek miatt. De szabad-e a 21. század elején egy filmtörvényben nem tudomásul venni a televíziót, a videót, a DVD-t, a CD-ROM-ot, és mindazt az új médiát, ami végül is filmhordozó? Ennél nagyobb gond, hogy a törvény nem tükröz átfogó koncepciót a beszedett pénzek felhasználásáról. Mi a fontos? A filmgyártó kapacitás, azaz a filmipar fejlesztése (lásd az ír példát) vagy a filmgyártás, az egyes művek támogatása (mint a volt szocialista országokban). Én az előbbinek látom értelmét. Ha gyártásra megy el a pénz, akkor valójában a régi rossz struktúrákat támogatjuk, s közben elmegy a vonat. Inkább a filmipart tartjuk fejlesztendőnek, ahol a magántőke dominál.
Feldmájer Sándor, a Budapest Film tanácsadója
– A Budapest Film elsősorban művészfilmeket forgalmaz. Övé az artmozi hálózat, s ő veszi meg a legtöbb magyar filmet is. Lehet ezt nyereséggel csinálni?
– A művészfilm-forgalmazás a támogatások ellenére is veszteséges Magyarországon. Nyereséggel csinálni bárhol a világon nagyon nehéz. Pedig nálunk kifejezetten kultusza van a művészfilmnek. Hiába gondolják rólunk, hogy barbár ország vagyunk, tíz év óta évi 800 ezer nézője van az artmoziknak Budapesten, ami nagyon szép szám.
– Hol a helye a magyar filmeknek az artmozi hálózatban? Kérem, mondjon néhány adatot ezzel kapcsolatban!
– Az abszolút listán 1999 utolsó heteiben az Ámbár tanár úr állt a legjobb helyezési ponton, 235 ezer nézővel. Olyan nagyágyúkat előzött meg, mint a Truman Show. A következő magyar film a Kalózok. Aztán a 6:3 jön, amit a Budapest Film forgalmazott, 113 ezer nézővel. Ettől a filmtől azért többet vártunk. Majd Jancsó filmje következik, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten 32 ezer nézővel, ami szintén szép szám, és még mindig vetítjük.
– Hogyan mérik a bukást, illetve a sikert, hiszen az említett filmek többsége forgalmazási támogatásban részesült. Mekkora az a nézőszám, ami azt jelzi, rossz döntés volt a filmet forgalmazni?
– Nincs ilyen. Az ősz meséje – hogy ne magyar példát mondjak – gyönyörű film. Mindössze ötezer nézője volt eddig, de szerintem ez siker. Ha senki nem vállalná ezeknek a filmeknek a forgalmazását, a magunkfajta emberek nem járnának moziba. Állandó kérdés, hogy az Operaház nézője, aki mondjuk ötezer forintba kerül az adófizetőknek, megérdemli-e az előadást. Ugyanez a helyzet ezekkel a filmekkel kapcsolatban is. Ha összeadjuk a támogatást, amit egy artmozi a forgalmazótól, a Budapest Film Közalapítványtól, a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól kap, akkor egy néző meglehetősen sokba kerül. Erre azonban szükség van, mert különben lakhatatlanná válik a város.
– Hogyan alakult a magyar film látogatottsága az elmúlt tíz évben?
– Egyértelműen csökken a nézőszám. 1997-ben az összes előadás 6,7 %-a volt magyar, 1998-ban 5,3. 1997-ben 1 millió 452 ezer nézője volt a magyar filmeknek, 1998-ban 812 ezer. Ezek a számok drasztikus csökkenést mutatnak. Az utóbbi pár évben, amióta megjelent a Sose halunk meg, a Csinibaba, amióta minden évben van egy-két magyar közönségfilm, talán kisebb mértékű a csökkenés, mint korábban. A nemzetközi tapasztalatok szerint egyébként mindenütt hazai filmek vezetik a listát. Ezért kellene több magyar közönségfilm. Ám ezekhez a számokhoz az is hozzátartozik, hogy 1998-ban a bemutatott filmek 92,7 %-a amerikai volt.
– Nyomasztó adat.
– Ez az arány Európai viszonylatban is rendkívül magas. A hazai filmgyártás számára előnytelen a multiplex mozgalom. A magyar filmek többségükben mindig művészfilmek voltak. És a művészfilmek teljesen kiszorulnak a multiplexekből.
– Változhat-e a helyzet a filmtörvény hatására?
– A legújabb filmtörvény-koncepció, ha átmegy, végül is nem érintené jobban az amerikai érdekeltségű cégeket. A törvénytervezet alapelve szerint az új Schwarzenegger-film ugyanolyan mértékben adózna, mint Alain Resnais vagy Enyedi Ildikó filmje: a bevétel 15%-a erejéig. Az így keletkező összeget osztanák föl a gyártás, a forgalmazás és a moziüzemeltetés között. Ez ugyan igazságtalan, ám mégis elfogadható az artmozisok számára, mivel egy ilyen filmtörvény nyomán a filmesek a jövőben megkímélhetnék magukat mindenféle költségvetési alkutól.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 12-13. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2826 |
