Tillmann József A.
A Kerek Szám körüli Világ Vége-hangulat a régi, csak a médium változott: a képzelet kisiklása a mozikban történik.
„Tíz perc múlva itt a világvége” – mondja Max, az őrült exrendőr, a 2000. év közeledtén. A Különös napok (Strange Days) – a filmet (az észak-balkáni blikkfang jegyében) A halál napjára magyarította a menedzsment (a forgalmazó öntudatlan közlése) – háborodott hősét nem a Jelenések könyve indítja erre a következtetésre. Mondataiban mégis, akárcsak a Kerek Szám körüli konjunktúra megannyi megnyilvánulásában, az egykori közel-keleti apokaliptika, a „leplek lehullásának” irodalma köszön vissza. Egy közönséges kopó, egy képzeletgazdag szkriptíró különösebb kozmológiai és teológiai képzettség nélkül is tudni véli, hogy végidő van.
Ebbéli sejtéseik evidenciának számítanak, amiben a különböző égtájak eltérő kultúrájú lakói is osztoznak, hisz különben a képi termék nem volna világszerte terjeszthető. Nincs ebben semmi különös, de még új sem, csak a médium változott: már kétezer egynéhányszáz évvel ezelőtt is „az apokaliptikus iratok szó szerint internacionálisak voltak – írja Jacob Taubes A nyugati eszkatológia című könyvében. – Ezekbe minden belekerült, ami legmélyebben megindította a lelkületeket.”
A lelkületeket megindító motívumokban ma sem szenvedünk hiányt. Nincs nap, amelyen ne hallhatnák, hogy valamely birodalom – víz alatti vagy szférák fölötti – „Mennyei Járművéből” ürömcsillagot készül vetni a földre; ne rendülne meg valahol a föld, és ne hangzana fel valahonnan lakóinak jajszava; ne homályosodnék el tekintet a lángoló esőerdők felől feljövő füstködök láttán; ne érezné az ember tulajdon gégéjében a gépezetek globális gázkamrájának előrehaladó hatását, akárcsak ama Négy Lovas előőrsének sebességváltását, vágtájának gyorsulását, a téboly futását; a tőke & technológia logoszából terjedő eltűnés fúriáját…
Idők, jelek
Jelek persze mindig vannak. És a jelek száma számolhatatlan. Akárcsak a spirituális és apokaliptikus piacon fellelhető készletek. A felvizezett Kelet és a lelapított Nyugat szelleme, kevéske édesvízbe keverve; nagyoknak és kicsiknek, erőseknek és gyengéknek: Nostradamus és Nietzsche a népnek, a néppel, népszerűen. Így zajlott ez már korábban is: miközben „a papok és írástudók egyre újabb korlátokkal veszik körül a Tórát”, addig „az apokaliptika népies” – írja a vallásfilozófus Taubes. „Az apokaliptikus irodalmat azért írták, hogy korlátlanul minden lelkületet megindítson.”
A lelkületek megindításának mechanizmusai ma üzemszerűen működnek. Hatókörükben a világ egy merő, áttekinthetetlen útvesztő. Labirintusában idegenként ismerszik fel az ember, kinek számára – a megszokott mediális távlatból – tetszetős lehetőségként tűnik fel falainak leomlása, lepleinek lehullása. A médiumokkal megtűzdelt, hatványozott hétköznapokban különben is kell egy kis felélénkülés. Kívánatos a képzelet – fizetőképes keretek között tartott – kisiklása. A multiplexekbe multiplikált tömeg multikulturális ellátása ezt megkívánja. A hollywoodi lepelhullajtás logisztikája mindent felkutat, beszállít és feldolgoz. Feneketlen éhségének a biokémiai kilátásai éppoly kapóra jönnek, mint a kétezredik év körül újjáéledő chiliazmus, az „Ezeréves birodalom” beköszöntének reménye. A géntechnológia tengeréből kiemelkedő, emberi szervekkel felszerelt állatok (és állatszervekkel ellátott emberek) láttán méltán lehet arra következtetni, hogy a Jelenések könyvének hétfejű és sokszemű lényei kezdték meg színre lépésüket. A végső dolgokról kinyilatkoztatott könyvhöz azonban mindennek végső soron éppoly kevés köze van, mint az újabb ezer év beköszöntéhez: az Apokalipszis – Jacques Ellul, francia teológus kommentárja szerint – „még egy leheletnyi utalást sem tartalmaz arra a lehetőségre, hogy Isten kinyilatkoztatása a történelemben és a történelem révén történhet.” Közli továbbá, hogy „mellőzi a chiliaszták (Joachim da Fiorétől Hitlerig terjedő) számtalan fantasztikus, rajongó és fölöttébb veszélyes spekulációit, amelyek semmit sem értettek meg ebből szövegből, mivel csak a felszíni szójelentések felfogására voltak képesek.” A szövegben szereplő „ezer évről” pedig úgy véli, hogy a bibliai 10, 100 és 1000 számkapcsolatban értelmezendő, azaz „a nagyon hosszú időt jelenti, semmi többet”…
Világnézet-gépezet
A Különös napok háborodott hőse szerint azért van vége a világnak, mert „már minden megtörtént. Mi jöhetne még újabb ezer év alatt?” Az őrült, szokásos szerepéhez híven, ezúttal is az igazat szólja: szinte minden lehetőség valósággá vált. Ami ugyanis lehetséges (az elképzelés, a tudomány számára), az többnyire meg is valósul (képvilágban, tettekben, technikában). Ez a film is szolgál e tekintetben egy figyelemre méltó adalékkal. Története az agyi folyamatokat tartalmazó floppyk körül forog, amelyek a háromdimenziós filmnél is hívebb verzióban, belülről teszik átélhetővé mások élményeit. Ez a technológia eleddig elképzelhetetlen élménykombinációkra ad módot: a minden dolgok megtörténtéről beszélő exrendőr az egyik epizódban elektronikusan rákapcsolódik áldozata agyára, és úgy gyötri halálra, hogy az megerőszakolásának kínjával együtt maszkírozott gyilkosának gyönyörét is kénytelen elszenvedni.
Egy ilyen médium, mely a lehetőség tartományának már a megvalósuláshoz közel eső végén helyezkedik el, nem utolsó sorban az önreflexió új belátásaihoz segíthet hozzá. Ez az előbb-utóbb piacképessé fejlesztett szerkezet, amely a szenvedés, gyönyör és szemlélés visszacsatolás-rendszerében örvénylő és összemosódó hármasságot hozza létre, a Harmadik Évezred küszöbéhez méltó világnézet-gépezet. Teleoperációs rendszerrel kombinálva egy leendő Néró vélhetően egyszerre lesz képes útnak indítani a Fenevad birodalmának Utolsó Ítélet-típusú rakétáit, érezni a becsapódásuk nyomán támadó szívmelengető érzést, és látni az utolsó hírműsor bemondóját, amikor éppen bejelenti a Világ Végét.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2000/01 12-13. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2797 |
