Kárpáti Ildikó
A „végy egy kutyát és egy gyereket” sikerreceptje átlátszó trükk már ahhoz, hogy egy Walt Disney film csupán csak erre az elnyűtt alapötletre épüljön föl. Így persze Lilo nem lehetett hétköznapi gyerek, csak egy egzotikus hawaii kislány, kicsit árva, kicsit kiközösített és ettől persze nagyon rossz. Stitch pedig nem lehetett egyszerű kutya, csak egy törvényellenes intergalaktikus genetikai kísérlet torzszülöttje, amelynek szökési kísérlete a Föld nevű primitív bolygón való landolással ért véget. Innentől a sztori azonban már ismerős: a zabolázatlan kislány és a még zabolázatlanabb – genetikailag eredetileg szupergyilkosnak programozott – „csillagkutya” egy igazi harmadik típusú találkozás keretei között kölcsönösen megzabolázza egymást. Mindennek kevéssé mélyenszántó eszmei hordaléka: a gonoszság csak a magány és a kitaszítottság szülötte, szeretettel minden jóra fordítható (beleértve a mégoly gondos genetikai manipulációkat is).
Bármennyire kiismerhető is a történet, a Lilo és Stitch azért megér egy pillantást, hiszen ezúttal is felbukkannak a Disney-filmek jellegzetes, a főhősöknél sokkal érdekfeszítőbb és humorosabb mellékszereplői, valamint a már szintén jellegzetessé vált, felnőtteknek szóló poénok, s ott vannak még az utóbbi idők sikerfilmjeire tett utalások is. A rajzok is lassan változnak: végre már nem topmodell a felnőtt női szereplő, sőt kifejezetten bumfordi – ahogy Lilo is az. Örvendetes ez a Barbi-korszak végét jelző fordulat, arról nem beszélve, hogy ettől a filmnek sokkal egyénibb, sajátosabb stílusa lesz (rejtélyes módon az alkotók mintha Gauguin tahiti festményeiből merítenének ihletet). A magyar közönségnek pedig külön öröm, hogy a film eleje egy hipermodern Star Wars-ba öntött Macskafogó-variációra emlékeztet, és az a tény is megkönnyebbülést okoz, hogy végre akad egy Disney-film, amelyben nem fakadnak minden áron dalra.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2791 |
