Vaskó Péter
Tanguy 28 éves vékonydongájú felnőtt csemete, aki bennragadt a családi fészekben, halasztgatja a PhD-jét, és esze ágában sincs kiröpülni. A szerető párizsi polgárszülők aggódva figyelik, hogy japánul, kínaiul beszélő, művelt magzatuk mennyire nem áhítozik az önálló élet után. Mikor a fiú újabb másfél évvel tolná ki az elválasztás határidejét, a szülők megrettennek, hogy Tanguy a nagy szeretetben mellettük fog megőszülni, és úgy döntenek, akcióba lépnek. Ha azért nem megy el, mert túl jó neki otthon, majd kiszekálják, hátha így végre a saját pipaszár lábaira áll. Hiába azonban a ravasz trükkök és cselek, Tanguy-t nem olyan könnyű elvadítani otthonról.
Franciás könnyedség, polgári problémák (amit némi fanyar szarkazmussal nézhetünk innen, a 3-4 generációval megpakolt panel másfélszobákból), áttetsző humor – bevált francia recept: némi frivolság, elegáns társadalmi skicc, könnyed kacagás. Megy is minden szépen, olajozottan, gördül a vígjátéki rutin, de egy óra elteltével azon kapjuk a filmet, hogy kifogyott saját ötletéből, és mint a kilóra szüretelőknél, minden megy a présbe: ág, levél, pók, katica, tartalékos poénok, logikátlan stílusváltás, hogy kiteljen a mérték, jelen esetben a nagyjátékfilmnyi idő. Az alkotók aztán persze – némi franciákhoz nem illő izzadsággal – valahogy mégiscsak elharcolják magukat a happy endig, miközben kissé amerikásan a szánkba rágják: „Figyelem, ez mostan egy modern generációs jelenség!” (Pedig fenét, Kosztolányi gyilkos iróniájú Pacsirtája nem csupán arra példa, hogy a szülőkre száradt gyerek kortalan probléma, de arra is, hogy mennyivel többet találhat az, aki tényleg kíváncsi a témájára.)
Minden felszínességével együtt a Tanguy, ha nem is remekmű, finom, visszafogott humorával üdítő színfolt a jelenleg uralkodó, gyalulatlan, jobbára primer testfunkciókra redukált vígjátékok mellett.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2785 |
