Köves Gábor
Sam Mendes már első rendezésével (az értékes, de értékén felül kezelt Amerikai szépséggel) majdhogynem elérte, hogy kéz- és lábmintát vegyenek róla a hollywoodi Walk of Fame-en, s mert végül mégsem így történt, másodjára biztosra akart menni. Kutató tekintetét az egyik legpatinásabb amerikai filmzsánerre, a gengszterfilmre vetette, népszerű képregényből íratott szkriptet, leporoltatta a molyrágta ballonokat és puhakalapokat, hozatott kellő számú tommy gunt és korabeli nadrágtartót, eső-gépet rendelt, végül pedig azzal az instrukcióval látta el Tom Hanks-t, mielőtt a vastagnyakú színésznagyság belépett a díszletbe, hogy igyekezzen olyan Harrison Fordos módra szúrósan nézni, és vigyázzon a műbajszára.
Az egyik térfélen jól szabott szürke mezben Rooney, a vizenyős tekintetű vén don (Newman) és ragyásképű semmirekellő fia, a másikon a fehér ingben és feltűrt ingujjban asztali áldást mormoló Sullivan (Hanks), a szófogadó nevelt fiú státuszában, oldalán az ártatlan kis Sullivannel. Apák és fiúk, szeretet, szeretetféltés és bosszú – ígéri a poszter is, s már csak egy rövid géppuska-sorozatnyira állunk a melodrámától. Filmünkről süt valamiféle szándékolt nagyszerűség, az a kissé álságos alapállás, hogy mi, filmkészítő szerény zsenik, már tudjuk, micsoda remekművet alkottunk, de addig is, amíg a közönség és a díjkiosztók veszik a lapot, csak magunkban csiszolgatjuk a köszönő beszéd fordulatait. A kárhozat útjának valamennyi képkockája helyet kaphatna a Gengszterfilmek Nagy Pillanatai című képzeletbeli kiállításon.
A jelenség igen tudománytalanul, de igen egyszerű és könnyen leírható: a képek szépek. Csak a kötőanyagból hiányzik valami.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 60. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2758 |