Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Láttuk még

Jelek

Pápai Zsolt

 

Első kettő, máig az ismeretlenség homályában rejtőző filmjét (Praying with Anger; Nyitott szemmel) követően M. Night Shyamalan úgy talált helyet magának a legkeresettebb hollywoodi rendezők elitgárdájában Hatodik érzék és A sebezhetetlen című munkáival, hogy minden tekintetben a divatos trendek ellenében haladt: a suspense-technika Hitchcockon iskolázott üdvöskéje a szédítő tempójú mozicsodák korában újra felfedezte a klasszikus vonalvezetésű thrillert, a minuciózus pontossággal kidolgozott dramaturgiára épülő, lassú expozícióval és sűrű szövésű motivációs hálóval operáló, már-már elveszettnek hitt műfajt.

A Hitchcock mellett Spielberget is idolként tisztelő Shyamalan legutóbbi két filmjének pazar fogadtatásában nagy szerepe volt annak, hogy a direktor két igen eredetinek tetsző – és saját – ötlettel rukkolt elő bennük, olyan triplacsavaros történeteket vitt vászonra, melyekért a stúdiórendszer Hollywoodjának legzseniálisabb forgatókönyvírói is az életüket adták volna. A rendező legfrissebb munkájából azonban épp a virulens ötlet, az ütős sztori hiányzik. Pedig a Jelekben vázolt alapszituáció nincs híján az eredetiségnek: az inváziós katasztrófafilmek inverzét kínáló kamaradráma azt vizsgálja, mi történik egy idegenek által levezényelt támadás során a nagyvilágtól és a nagypolitikától távol lévő farmon, miként élik meg az ottaniak – a két aprócska gyermekét egyedül nevelő apa és öccse – a traumát. Az ötvenes évek sci-fijeit, a Madarakat, továbbá a Harmadik típusú találkozásokat is megidéző film cselekménye egy középerős B-mozira elegendő invenciót tartalmaz, így a rendező számára nem marad más, mint a korábbi munkáiban annyiszor megcsodált kivételes atmoszférateremtő potenciájára és briliáns kameravezetési képességeire hagyatkozni. E két fronton most is remekül teljesít, azonban így sem képes elleplezni, hogy szegényes és üresjáratokkal teli történetet mesél.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2757

Kulcsszavak: 2000-es évek, család(i viszonyok), Dráma, földönkívüliek, Játékfilm, Katasztrófafilm, Sci-fi, USA film,


Cikk értékelése:szavazat: 1451 átlag: 5.41