Térey János
Harcos Bálint
Mundruczó Kornél rövidfilmje az öt epizódból álló (Bodó Viktor, Pálfi György, Schilling Árpád, Török Ferenc rendezte) Megálló záródarabja. A librettó szüzséjét Mundruzcó Kornél, Petrányi Viktória és Zsótér Sándor írta. A zeneszerzõ Tallér Zsófia.
Felfordult autóbusz, mint egy tehetetlen bogár kapálózik az égbe. A kerekek még mindig pörögnek. Milliárdnyi apró üvegszilánk szerteszét. Kiszakadt ülések és kiszakadt végtagok. Véres huzatok, véres huzatú emberek a véres székeken. Soknációjú embertörmelék a földön, az ablakon.
Véres képek. A sebesültek mintha modellt állnának. Furcsa, tájképszerû fotókhoz.
A busz nem annyira tört hátsó felében a 22 éves egy földön landolt széken ül, mintha utazna. A 45 éves tüdõsérült, õrültül veszi a levegõt, nem tud beszélni. A 34 éves, akinek nem lett semmi baja üvöltözik, hogy jöjjön már valaki segíteni, a véres kezû 52 éves nõ a busz hátsó ablakának támaszkodik, és fogja a hasát, ami nagyon vérzik.
Kicsit elõrébb. Már gyûrõdik a busz. Mint egy legyezõ. A fémrétegek egymásra csúszva. Az egyik ilyen résben a feleség és a férj összeragadva. A férfi sokkos állapotban, tulajdonképpen kipárnázta az alatta levõ felesége a helyet, viszont õ dupla lábsérüléssel hever.
Még elõrébb. A busz rettenetesen gyûrõdött része. Ott fekszik a két hulla. Az egyiket felnyársalta a kapaszkodó korlát. A másiknak látszólag nincs semmi baja, de mégis meghalt.
Az egyik törészugban pedig egy kis szõke lány, a törékeny Johanna. Rettenetesen összetörve.
Érkeznek a mentõsök, a baleseti helyszínelõk, a tûzoltók. Hátulról kezdõdik a mentés, elõrefelé halad. Vezényszavak, utasítások. Együttmûködõ testek, amik adják az ágyat, vágják a ruhát, szelik a gézpólyát, hallgatják a szívet, emelik a magatehetetlen testeket, hordágyra, mentõbe. Jó pár ember már odaát van. Azokra húzzák a fekete nylonzsákot.
Minden olyan mûvi és kimódolt, a busz mellett beszélik, hogy mi történhetett. A mentõsök vezetõje mindig kérdezgeti a három darab mentõorvost, hogy mi a diagnózisuk. Õk olyan pontosan válaszolnak, hogy már-már elképzelhetetlen. Tiszta vészhelyzet. A buszról lehozott testeket egy illogikus figura (önkéntesek vezetõje) figyeli, mindig arrébb tessékeli. Szikkadt száraz teste megfeszül. Talán a figyelemtõl.
A kislányt alig bírják kihámozni. Szilánkos arca, vércsatakos haja. Úgy kitekeredett, hogy a mentõsök csak óvatosan emelik egy speciális ágyra. Levágják róla a ruhát, már majdnem csupasz a kitekeredett kis teste. Fóliával borítják, hogy ne hûljön ki.
És viszik el a kislányt. A többi sebesült ott ül és ápolódik. És viszik tovább a kislányt, ezt a Johannát, élet és halál között, aki alig nyög, valószínûleg az utolsókat rúgja.
Mikor már Johannát is berakták a mentõbe, az autók ajtaja becsukódik, vijjogva elindulnak a kórházba. Távolodnak a vastag úton. Száguldanak, villognak.
Már szól a zene. Kenetteljes pátosszal. Mintha egy ócska opera kezdõdne. Teljesen meghaladott forma csendül. Az autók begördülnek a kórházhoz. A zene egyre kiteljesedõbben hallatszik, ahogy szedik le a hullákat, ahogy a sebesülteket tolják különbözõ szobákba, mûtõkbe. Tiszta, mint a balett. Az egyik folyosón Johanna egyedül marad. Már nincs körülötte a többi hordágy, csak õt tolják, a mentõorvosok vezetõje és két másik mentõorvos. Be a mûtõbe, ahol már asszisztensnõk állnak. Földobják az ágyra, közben zene, egyre jobban, mikor is belép a mûtõbe a kórházi orvos és mellette az önkéntesek vezetõje. Még nem égnek a mûtõsfények, amikor lefújják az akciót!
Egy nagyszabású riadó volt csak az egész, amelyben a mentõsök, a tûzoltók és a rendõrség felkészülhet hasonló helyzetekre. A sérültek valójában önkéntes baleseti áldozatok, akik azzal segítik a hatóságokat, hogy a balesetet szenvedõ embereket imitálják, hogy rajtuk gyakoroljanak. Alakításuk megtévesztõen pontos. Érezhetõen munka van benne.
Innentõl kezdve a film operává válik. A fõorvos, aki az akciót lefújja, már dalban szólal meg. A felülõ sebesültek, a feltámadó holtak is mind énekelnek.
Az akció lefújva. Hullák, sebesültek!
Megszenvedtétek ezt a mûszakot.
A szerepébe bárki belesülhet,
De ti ma is hihetõk voltatok.
ORVOS
Nem volt rossz… Hordágyak helyükre tolva.
Szép munka volt, kedves barátaim.
Mindenki tette: bármi volt a dolga –
S nem hágtak át tisztük határain.
JOHANNA
Úgy hívnak városszerte: Kicsi Ász –
RENDEZÕ
Ha fõszereplõ kell, én rád fogadnék.
JOHANNA
Nem érted, ember, lassan kicsinálsz.
RENDEZÕ
Brillírozol önkéntes áldozatként…
Kvartett.
Kifent szikék. Csalódott orvostekintetek. Õk már nagyon mûtöttek volna. Johanna magához tér. Mintha egy hosszú kómából ébredne. Nem jó az észheztérés.
JOHANNA
Csuklótörés.
ORVOSOK KARA
Ugyan. Zöldgally beforr.
JOHANNA
Egy szétzúzott vese.
ORVOSOK KARA
Kis kés, de jó kés. (késüket fenik)
JOHANNA
Az orrom…
ORVOS 1
Egy roncsolt orrcsont, babám.
JOHANNA
Egy megrepedt medence.
ORVOSOK KARA
Á, csekélység!
JOHANNA
Egy összepréselt lép.
Egy lépre ment lép! (nevetnek)
ORVOS 2
Hétszentség, ezt nem élte volna túl.
ORVOS 3
Talán
Megússza, hogyha szépen tamponáljuk. (nevetnek)
Belép a vállficamos. Azt hiszi még mindig tart az akció. Baromira játssza azt a vállat. A kificamodottat. Sziszegve énekel.
VÁLLFICAMOS DAGADT (jön)
Segítség, jöjjenek, kiment a vállam…!
ORVOS 3
Azért vagyunk, kolléga, hogy hülyék
Miatt egész éjszaka talpon álljunk?!
Nem vetted észre: vége van, te seggfej. (orvosok nevetnek)
VÁLLFICAMOS DAGADT
Ja, tényleg vége?
ORVOS 1
Vége, mint a botnak.
Mikor már nem néz oda senki, Johanna egyedül ül. Magának énekel.
JOHANNA
Végem van. Már megint. Belehalok.
Ha itt ülök tovább, ezek megölnek…
Ajajajj, irgalom, édesanyám.
Hahó, halál. Mama, nézd, kész vagyok.
3. Kórházban, folyosón, belsõ, nappal
Johanna kimegy a folyosóra. Játékossága elmúlik. Ismét magára marad. Elindul. A zene tartja a Johanna-motívumot, a helyszínváltás ellenére egy áriában vagyunk benne.
JOHANNA (kiér a folyosóra, balettozik)
Ó, anyám, micsoda egy ólmos óra…!
Kislisszolok szépen a folyosóra.
(meglátja az ajtónyílásban Hulla 1-et és Hulla 2-t, beint nekik)
Szevasztok – itt van a két telezsák –,
Akartok ütközésbõl repetát…?
4. Kórházban, hullaház, belsõ, nappal
Mi az, Johanna, koccantsalak állon?!
JOHANNA (Antigonésan)
Mért nem borul holtakra örök álom?
HULLA 1
Csak jobb meló, mint az újságkihordás.
A fekete zsáktól azért beszartam…
HULLA 2
Baszódj meg, bár maradtál volna benne
Végig, te galandférgek étke…!
HULLA 1
Kussolsz.
HULLA 2
Ha föltámadtam, jogom van ugatni! (Férjre és Feleségre mutat)
Nézd ezt a két reménytelen klimaxost,
Õk is pofáznak, példámat követve…
HULLA 1
Pont olyanok, mint két baszó bogár.
HULLA 2 (a mellkasát tapogatja, nehezen lélegezve)
Te faszszopó, a mellkasomra estél…!
HULLA 1
Elõfordul ilyesmi – balesetnél;
Vonzasz, mint rendezõt a hatalom.
HULLA 2
Baszd meg anyádat a ravatalon!
Johanna odaér a mosdószetthez, ami ugyanabban a nagy térben van elhelyezve; miközben mosakszik, a férj és a feleség húzzák egymást.
FELESÉG
Miért csinálod mindig ezt a cirkuszt?!
FÉRJ
Ez is csak egy önkéntes baleset…
Olyan, mint az oltár elõtt akármi.
FELESÉG
A kangörcs rád jön, nem hagysz koncentrálni.
FÉRJ
Ne kúrd föl az agyamat még te is!
Kikészített a kurva koccanás.
FELESÉG (fejével biccent Johanna felé)
Inkább lõnéd meg ezt a vézna kiscsajt…!
FÉRJ
Ezt a sápadt kis csontkollekciót?!
Nincs rajta hús, nem az én esetem.
Töltött galambra vágyom, anyukám.
5. Kórházban, folyosó, morfiumterem, belsõ, nappal
Johanna kimegy a hullaházból, újra a folyosóra, majd be a morfiumterembe. Magánya megnyugtató. Nagyária.
Megszabadultam a sok sarlatántól,
Kibújtam a kifent kések közül.
Már ebbõl érzem: anyám karja ápol,
S engem választott Isten eszközül.
Itt egy ajtó, hová nyílik vajon?
Aha. Egy izgalmas kis rejtekajtó. (benyit a Morfiumterembe, odalép egy ládához)
Mi van benne…? Egy ládát fölnyitottam…
De hisz ez valóságos drogparadicsom,
Itt áll a kurva kábszer garmadával.
Ideje volna már egy kis cuccot benyomnom.
Földob talán a mézes morfium. (beszúrja)
Jöjj, véna, reccsenj, fürgén bökjön át tû!
Ömölj, te cucc, szakadj, te vérpatak! –
A pontot meglelem, és beleszúrok,
S átjárja testemet mesés anyag.
Se tû, se kémcsõ: egyik sem anyám,
De segít ezt az éjszakát kibírnom.
Betépek és befelé ûrhajózom,
És gyorsan elfelejtem ezt a szart.
Elrugaszkodva a kopár lapálytól
Pehelykönnyû leszek, lebegek eloldva,
Különválunk, a rendezõ meg én,
A ruganyos föld felett ringatózom,
Szakasztott olyan vagyok, mint az ózon,
Olyan vagyok, akár az oxigén.
A Véreskezû nõ jön. Õ a társulat leggonoszabbikja.
VÉRESKEZÛ NÕ (belép, meglátja Johannát; magában)
Na ez, bezzeg, föltalálta magát,
A kattant kislány. Anyja is lehetnék…
Ránézek és tudom, olyan jóféle,
Aki tátott szájjal nyeldesi az ondót. (fennhangon)
Jaj, kislányom, csak túl ne lõdd magad,
Aranylövés után lazán bevarrnak
A nejlonzsákba, s annyi lesz neked.
Aztán se morfium, se fellépés, se gázsi.
Te anorexiás, mimóza gádzsi.
JOHANNA (már utazik)
Tessék már békén hagyni, néni, jó?
Abszolút jól vagyok…
VÉRESKEZÛ NÕ
De jó neked –
Nem fogsz te így miszlikbe menni, Hanna?
Még tönkreteszed itt magad nekem!
JOHANNA
Még te beszélsz, te püffedt arcú alkesz?!
VÉRESKEZÛ NÕ
Mit mondtál, kisanyám?!
JOHANNA
Csak szövegelsz a fölhasadt hasaddal.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 10-13. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2737 |
