Rózsa János
Hétfõn este órákat beszélgettünk terveinkrõl, hogy mihez kezdünk holnap és holnapután, elég volt, õ filmet ír, én rendezek. És másnap, kedden – nem akartam elhinni a hírt. Máig hihetetlen.
A görög drámaírók fantáziáját is próbára tenné az a tragédia sorozat, ami Pityuval, Pityu körül történt. Elvesztette feleségét, felnõtt fiát halálos baleset érte. Ezt soha nem tudta kiheverni. Azután meghalt bátyja, Feri, most nyáron temette édesanyját.
A sors kegyetlen csapásokat mért rá, pedig nem érdemelte. Talán az egyetlen ember szakmánkban, akirõl soha, senki egyetlen rossz szót nem mondott. Nem is mondhatott.
Tíz játékfilmet csináltunk együtt. Ha számolni kezdem az együtt töltött idõt, órákat, heteket, hónapokat – mintha a testvérem lenne. Nehéz megszokni a gondolatot, hogy nincs többé. Azt veszem észre, hogy magamat, magunkat sajnálom elsõsorban.
*
Kardos István az egyetlen író Magyarországon, aki kizárólag filmet, forgatókönyveket írt. Össze sem tudom számolni, de biztosan több mint harminc játékfilmje meg is valósult. Óriási szám. Bátyjának, Kardos Ferencnek, Lugossy Lacinak, Erdõs Palinak és másoknak írt. És a televíziós sorozatok, az iskolatévé, a Családi kör… Dõlt belõle a sztori, áradt belõle az ember szeretete.
Nemzetközi filmfesztiválok tucatjairól hozott haza díjakat. Legjobb film díja, legjobb elsõ film díja, legjobb forgatókönyv díja… Össze sem tudnám számlálni, annyit.
Írók sorát pátyolgatta, önzetlenül segített filmhez rendezõket, kevesen tudtak úgy hozzászólni mások terveihez, mint õ. Évekig vezette a Hétfõi Mûhelyt, a Mafilm dramaturgiai mûhelyét, ahol forgatókönyveket készítettek irányításával, közremûködésével, segítségével. Értéket „termelt”. Valakinek útjában lehetett, mert a mûhelyt megszüntették.
Munkahelyén, a Duna Televízióban a dramaturgiát vezette. Pályázatok sorát nyerték el, megpezsdült a filmélet a televízióban, díjakat nyertek a Filmszemléken – ezután elvették tõle a pénzt, amivel a dramaturgia rendelkezett. Nehezen viselte, hogy legutóbb még a szobájából is ki akarták rakni.
Ami a legfájóbb, amit csak mi tudunk, mennyi remek történetet vitt magával. Ömlött belõle a humor, az egyedülálló látásmód, az óbudai téglagyár, ahol gyerekkorát töltötte, az iskola, ahol hosszú évekig tanított, a világ, ahol még írnia kellett volna, de nagyon sokat…
Mint mindenkinek, neki is jól esett az elismerés. Balázs Béla-díjig „vitte”. Fukar volt vele a szakma. Érthetetlen, hogy miért.
Az Objektív Filmstúdió örökös tagja. Ez a cím nem létezik, de õt megilleti.
A Stúdió legelsõ filmjét, a Pókfocit õ írta, és mindmáig, minden filmünk aktív alkotójának, munkatársának tekintjük. Mindig érdeklõdéssel, izgalommal vártuk hozzászólását az ötletekhez, a forgatókönyvekhez. Ha megrekedt a munka, õt kellett megkeresni.
Mostantól kezdve azon gondolkodom: mit mondana a Pityu, ha látná, ha olvasná.
Igazságtalan volt vele a sors. És velünk is, hogy magunkra hagyott.
Sokkal nehezebb lesz nélküle.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2733 |
