Köves Gábor
A háborúsdi folytatódik. Most éppen Saipan. II. vhb. Japcsik az Amcsik ellen. Istenem, hát hány sztár akar még a harcmezőn elvérezni?! Már alig várom D. Washingtont bakaszerepben. De most Nicolas Cage-en a sor.
A kezdő képsorok hitelt érdemlően bizonyítják, hogy Joe Enders (Cage) tragikus hős. A rábízott osztagot mind egy szálig lemészárolják, balszerencséjére ő maga megússza, csak a hallása bánja. Összetörve, süketen a katonai kórházban – elég unalmas. Szerelmes nővérke, kis svindli, a süket fül jól vizsgázik, vissza a sereghez – hosszúra nyúlt előjáték. A feladat: megvédeni a hadsereg kódfejtő-csodáját, a navajo-indiánt. Harcban védelmezni, fogságban megölni – ezt követeli a haza (based on a true story – olvashatjuk a plakáton, s máris jobb nekünk). A leigázottat és a gyarmatosítót, a tejfelesszájút és a hétpróbást, a zordon tekintetűt (Cage-specialitás) és az ártatlan mosolyút bilincseli egymáshoz a történelmi tényeken alapuló forgatókönyv, s veti a párost a háború poklába. Utóbbiról az a John Woo gondoskodik, akitől azért többet várnánk, mint a lángba borult testek látványos légi balettjét.
De lehet, hogy már nem is várunk többet, végül is oly keveset számít, ha egyáltalán, hogy egy újabb mester vérzett el a maga hollywoodi bevetésén. És ebben nem feltétlenül Hollywood a bűnös, elvégre nem kötelező mindenáron filmet rendezni, de ha mégis, lehet szerényebb honoráriumokért akár Hongkongban is.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2728 |
