Pápai Zsolt
Az amerikai Universal-horrorban az ész álma szüli a szörnyeket, a brit Hammer Film stúdiójában a társadalom.
A brit Hammer Film a megalapítását követő szűk egy évtized pozíciókeresése után az 1955-ben készült A Quatermass-kísérlet című rémmeséjével végre rátalált igazi profiljára, és a kicsiny stúdió a szerény költségvetésű, ám díszes kiállítású szolid borzalommozik sorozatgyártásával a horrorműfaj második aranykorának letéteményese lett a filmtörténetben. A Quatermass-kísérlet sikere finoman jelezte, hogy az ötvenes évek tömegfilmjében addig úgyszólván egyeduralkodónak számító sci-fi mellett a horrornak is jelentős szerep juthat, különösen a több évszázados grandeur elvesztését gyászoló, kollektív depresszióba merült Angliában.
A Hammer látszólag egyszerű utat választott a horror reneszánszának beizzításához, amikor újra elővette a harmincas évek Universal-filmjeinek témáit, és új hangszerelésben, barokkos díszletek között, színesben forgatta le azokat. A Hammer ugyanakkor nem volt remake-gyár, nem is lehetett az, hiszen az amerikai produkciók jogdíjait nem lett volna képes megfizetni. A pereskedések elkerülése végett munkásai végig gondosan ügyeltek arra, hogy kizárólag a Universal-filmeket ihlető eredeti – jogdíjmentes – sztorikból használjanak fel motívumokat, és kerülték minden olyan narratív vagy vizuális elem beemelését produkcióikba, amely az amerikai stúdió hitbizományának számított.
A Hammer nagy szériája a fétisrendezője, Terence Fisher jegyezte Frankenstein átka (1957) című mozival kezdődött, mely már jelezte, hogy a brit műhely mennyire határozottan igyekszik szakítani a Universal-tradícióval. A Frankenstein-mítosz újraértelmezésében a narrációt érintő legfeltűnőbb változás, hogy Fisher filmje az orvosfigurára koncentrál, ellentétben a Universal-horrorokkal, melyek a doktor teremtette szörnyre fókuszáltak. Jelentős különbség továbbá, hogy míg a Universal-produkciókban Frankenstein a klasszikus értelemben vett „őrült tudós” kvintesszenciája, addig a Hammernél sima modorú és számító, önző és öntelt, érzéketlen lény.
Ez a megközelítésmód a Hammer hat Frankenstein-filmjének állandó eleme maradt, így természetesen a széria második részében, a Frankenstein bosszúja című darabban is – melyben a címszereplő egy újabb, immáron tökéletes monstrum megteremtésével akar bosszút állni azon a társadalmon, amely likvidálni kívánta őt első kísérletének kudarca után – jól letapogatható. A Universal-filmek által kikovácsolt mítosz áthangolását persze nem csupán, és nem is elsősorban a jogdíjcsaták elkerülésének szándéka indukálta a Hammer alkotóiban. A Universal-horror azért koncentrál a monstrumra, és az általa elkövetett rettentő tettek szemléltetésére, mert legfőbb célja megmutatni, hogy amikor a tudomány a teremtés aktusának megkísérlésével párbajra hívja Istent, egy szörnyet szabadít a világra. A Hammer-filmek megközelítésmódja más: a Hammer-horror nem a mítosz tudományetikai aspektusai, hanem társadalmi vonatkozásai iránt érdeklődik, azt ábrázolja, hogy az elithez tartozó Frankenstein báró cselekedetei milyen kisszerű reakciókat hívnak elő a polgári társadalom krémjének tipizált figuráiból, illetve, hogy a doktort mennyiben motiválják tetteiben a felső tízezer önelégültségében befülledt miliőjével szembeni ellenérzései. A Hammer-mesterek problémafelvetése e tekintetben egy tőről fakad a velük párhuzamosan induló „dühös fiatalok”-éval, hiszen sajátos eszközeikkel ők is a megújulásra szoruló, de a merev osztályviszonyaitól satuba szorított angliai társadalom kritikáját fogalmazzák meg.
A Universal-horrorban az ész álma szüli a szörnyeket, a Hammer-filmben a társadalom. A Hammer-mozikban maga a doktor rém: plasztikusan jelzi ezt a Frankenstein bosszújának befejezése, melyben a rendező egyesíti a teremtőt teremtményével. A zárlatban a meglincselt és sérüléseibe belepusztult Frankenstein új testet kap, amikor a segédje beülteti az agyát egy korábban épp a doktor által kreált, de még félkész homunkuluszba. Szörny és szülője eggyé lesz. Műfajtörténeti pillanat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2722 |
