Varró Attila
Egy guide legfőbb erénye, ha sohasem hagy cserben.
A filmkalauz nálunk jóformán ismeretlen műfaj, az eddig megjelent legközelebbi próbálkozás a pécsi Tálas László Fénypont Videokatalógusa 1995-ből, amely a honi kazettapiac úttörő évtizedének termését szedte ábécérendbe. A megjelenése óta eltelt hét bő esztendőben a Fénypont csupán a világhálón gyarapodik tovább, szorosan nyomon követve az új bemutatókat, mialatt a filmek joglejárata következtében a kis rózsaszín kötet egyre inkább az aranykor izgalmas archívumává érlelődik. Vajon hány elszánt filmbarát tud arról, hogy a csúfos Halálbarlang cím valójában a Texas Chainsaw Massacre legendás darabját álcázta a pókhálós polcokon, miként a Kamerales Powell Peeping Tomját? Hogy a Buñuel forgatókönyvéből készült Szerzetes éppúgy kölcsönözhető volt kis hazánkban, mint Pabst Koldusoperája vagy Monte Hellman Kakasviadalja? Lehetetlen felmérni, hány kiemelkedő alkotás süllyedt másfél nap alatt feledésbe a heti videópremierek közt, hány bizarr filmcsomag mélyéről előkerült klasszikust kárhoztatott ezrelékes nézettségre az éjjeli műsorsáv megfelelő kiadvány híján, amelyet bármikor fellapozhatna az információkra, megbízható irányításra vágyó érdeklődő.
Elég féltucat mértékadó nyugati filmguide-ot átlapozni az alapvető célok és követelmények egyértelmű meghatározásához, tehát a 2001-es magyar kísérlet szerzői számára elvileg ez lett volna a hatalmas munka legkönnyebb része. A filmkalauz szigorúan gyakorlati szempontokhoz igazodik, mai olvasója két fő okból ütheti fel: dönteni a már kiszemelt filmről, vagy adott szempont szerint leszűkíteni választását. Az utóbbihoz elengedhetetlen követelmény minden kiadványban egy átfogó rendező- és színészmutató, netán egy műfajok szerint felosztott címmutató. Ezek hiányában a Tarsoly Kiadó könyve egy teljes és igen értékes funkciónyit veszít használati értékéből, amely komoly véráldozat egy olyan országban, amelynek filmrajongói máig szerző-orientáltabbak (és nyelvtudás nélkül alulinformáltabbak) nyugati társaiknál. Ettől a kalauztól aligha tudhatjuk meg, hogy némi utánjárással Peckinpah vagy Polanski szinte teljes életműve hozzáférhető a pesti tékákban; hogy Angelina Jolie, Michelle Yeoh vagy Asia Argento újsütetű híveként akár csinos maratoni filmhétvégét is rendezhetünk maguknak; illetve hogy mely spagetti-westernekre kérdezhetünk rá gyűjtő-ismerőseinknél vagy a tékáslányoknál anélkül, hogy azok nyíltan az arcunkba nevetnének.
Hasonlóan fontos és könyörtelen szempont az időszerűség és a helyi piaci kínálathoz való kényszerű alkalmazkodás, amelynek figyelembe vétele nélkül a filmkalauz menthetetlenül színes ábécéskönyvé válik. A Csala Károly-Veress József szerzőpáros elismerésre méltó alapossággal, ám a korszellemmel kétségtelen szembeszegülve kínálja olvasóinak a közép-kelet európai filmtermés tekintélyes hányadát, amelyek többségével még a legelszántabb Duna Televízió-nézők és Örökmozgó-barátok sem fognak soha ebben az életben találkozni, miközben gyakran figyelmen kívül hagyja nemcsak a hollywoodi mainstream számos remekét, de a frissen felkapott kultdarabokat is. Mindez persze nem feltétlen hátrány, sőt hiánypótló szándéknak elkönyvelve még érdemmé is válhatna, a 2500 szerencsés alkotást áttekintve azonban nem rajzolódik ki egységes választási szempont. Szemben a nyugati mintával, ez a filmkalauz nem szakosodik adott médiumra, címszavai közt egyaránt szerepel mozipremier (Vörös grófnő), videón forgalmazott darab (Vörös kör) és csupán tévében sugárzott alkotás (Vörös cirokmező) – sőt néhol zavaró módon nálunk idáig nem vetített filmek is (pl. a Funny Games Csak játék címen). Így főként a művészi, filmtörténeti érték szempontja szolgálhatna a szelekciós elvként, ez esetben viszont érthetetlen, miért szerepel a kiválasztottak közt az 1976-os King Kong az 1933-as helyett vagy Winner Nagy álom-adaptációja Hawksé helyett, milyen jogon szorult ki a Kutyaszorítóban, ha az Alkonyattól pirkadatig bekerült, hol a Jeanne D’Arc pere, az Áldozathozatal, a Kárhozat, ha rákereshetünk a Mortal Kombat 2-re és a Plumbum avagy a veszélyes játékra..
A lelkiismeretes gonddal kidolgozott címszavak (amelyekben örvendetes módon operatőr, zeneszerző, sőt adaptációknál rendszerint az alapmű címe és szerzője is szerepel) egyetlen problémája a tartalomszövegeket érinti, amelyeknél sajnos ismét háttérbe szorult a praktikum: nemcsak a guide-ok esetében szinte elmaradhatatlan értékítélet hiánya szűkíti tovább a profilt, de egyes ismertetők megfogalmazása is arról tanúskodik, hogy a könyv nincs tisztában saját funkciójával. Bár a szövegek stílusának, hangvételének megítélése a széleskörű olvasóréteget tekintve igen ingoványos terület, abban biztosak lehetnek a szerzők, hogy egyetlen ember sem azért forgat filmkalauzt, hogy a már látott művek zanzáját újraolvassa. Míg legtöbbször csupán apró bosszúság, ha a várt figyelemfelkeltő helyett a teljes sztori elnagyolt összefoglalóját kapjuk, a Szédülés vagy a Hetedik esetében egyenesen merényletnek számítanak a csattanót felfedő spoilerek. Mindezek tudatában a Filmkalauz inkább lapozgatásra csábító filmolvasókönyv, mintsem gyakorlati útmutató a honi forgalmazás buja dzsungeléhez – szórakoztató olvasmányélmény Abbától Zsubibabáig.
Tarsoly Kiadó. Budapest, 2001. Írták: Csala Károly és Veress József. Szerkesztette: Pongrácz Erzsébet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2684 |
