Pápai Zsolt
Bevezető egy közel fél évszázados kutatómunka eredményeibe. A magyar származású George Gerbner tanulmánykötete.
A médiaelmélet klasszikusai könyvkiadásunk elmúlt évekbeli apróbb sikerei ellenére változatlanul hiánycikknek számítanak: nemcsak a magyarul hozzáférhető alapművek száma csekély, a tudomány legkiválóbbjainak munkássága is többnyire fehér folt a tárggyal magyarul foglalkozni kívánók előtt. A magyar származású George Gerbner a médiaelmélet egyik nagy reformere és idolja, tanulmányok ezreivel és egy, a médiakutatásban alapvető módszer kidolgozásával a háta mögött, munkáival azonban ugyanúgy mostohán bánt a hazai könyvkiadás, mint sok más tudóséval. A hiány pótlására jelent meg a karcsú – alig 160 oldalas – kötet, mely kis terjedelme ellenére átfogó képet nyújt Gerbner eddigi munkásságáról.
Noha A média rejtett üzenete válogatott tanulmányokat tartalmaz, a válogatás szempontjait ezúttal nemcsak nem illik, de nem is igen lehet bírálat alá venni. Reprezentatív kötetről van szó, amelynek anyagát maga a szerző állította össze, kifejezetten a magyar olvasók számára. Gerbner professzor figyelembe vette, hogy eleddig egyetlen önálló kötete sem jelent meg nálunk, ezért olyan tárgykörök szerint csoportosította az anyagot, amelyek munkásságának keresztmetszetét nyújtják. A könyv egyfajta bevezetőként fogható fel egy közel fél évszázados kutatómunka eredményeivel való megismerkedéshez. Nyolc tanulmánya között szerepel a médiaerőszak kérdéskörét körüljáró dolgozat, az etnikai, nemi és szociális kisebbségek, illetve a szellemi vagy fizikai értelemben hátrányos helyzetűek médiareprezentációját tárgyaló szöveg, a televízió káros hatásait elemző írás, a szenvedélybetegségeket indukáló legális drogok tévében történő reklámozásával kapcsolatos értekezés, továbbá a Gerbner által a média közvetítette értékek rendszerezésére kidolgozott egzakt eljárásmód, a kultivációs elemzés módszertani leírását nyújtó hosszabb cikk.
A világos, tiszta stílusban megírt és szabatos fordításban tálalt szövegek mindegyikének kiindulópontja, hogy a tömegkommunikációs eszközök fejlődése csak látszólag járt a választási lehetőségek megnövekedésével, valójában az alternatívák beszűkülését eredményezte. Mindennek a médiumok néhány mamutvállalat kezében történő koncentrálódása, illetve a fogyasztók restsége a legfőbb oka. Mivel utóbbiak a már megszokottat preferálják az újjal szemben, ezért a médiatulajdonosok a műsorok egyneműsítésének fokozásában érdekeltek, és a folyamatosan növekvő kínálat álcájában mindinkább sematizálódó tartalmat nyújtanak. Az uniformizálódó társadalom legfőbb hatótényezője a már a szocializáció kezdetétől jelen lévő, és a legszélesebb rétegekhez szóló televízió, mely rendkívül leegyszerűsített, állandó és gyors rögzülésük után csak nagyon nehezen megváltoztatható elképzeléseket nyújt a világról a közönségének. A médiaszövegek tanulmányozásával épp e fogyasztókról tudhatunk meg sokat: „a média rejtett üzenete” a társadalomról szól.
George Gerbner nézetei sokszor radikálisak, így helyenként természetesen vitathatóak is. Nyilvánvaló például, hogy – ellentétben azzal a megállapítással, miszerint „a kisebbségek nem születnek, hanem [a médiamunkások] csinálják őket” – a társadalom hátrányos helyzetű rétegeivel szembeni előítéletekért nem kizárólag a média a felelős, noha nagy szerepe van ezen előítéletek konzerválásában (Szerepek és sorsok a televízió világában). Továbbá minden zseniális felismerése mellett az a gondolatmenet sem tűnik megnyugtatóan egyértelműnek, amelynek végkövetkeztetése szerint a médiában teret hódító erőszak csupán egy maroknyi kisebbség igényeit elégíti ki (Erőszak a képernyőn: Következmények és veszélyek). Lehet bírálni az egyes pontokon sarkosnak tetsző állításokat, viszont tény, hogy a professzor nézeteinek alapját az ember mentálhigiéniai, illetve lelki kondíciója feletti aggodalom képezi, és e kérdésekről beszélve semmit sem állhat kevésbé, mint a virágnyelven fogalmazást.
George Gerbnert sokan a kultúrpesszimizmus egyik apostolaként emlegetik, ez a címkézés azonban nem helyénvaló. Mi több, Gerbner a látszat ellenére alapvetően optimista. Ezt ékesen jelzi az általa 1993-ban a „kulturális környezetvédelem” ügyének szolgálatára életre hívott civil kezdeményezés (Cultural Environment Movement), amelynek célja rövidtávon a globalizálódó médiapiac és a homogenizálódó szabványkínálat káros következményeire való figyelemfelhívás, hosszú távon pedig a médiakonglomerátumok működését „nézettség” fedőnéven irányító mohó démon részéről elhazudott valódi alternatívák felvillantásával a tömegkommunikációs eszközök közötti demokrácia kimunkálása. Kevés nagyobb tekintélyű és elkötelezettebb híve van a tisztességes tájékoztatás megteremtésének, mint ez a hamarosan kilencvenedik életévébe lépő kicsi, mérges öregúr, akinek ugyan a jelennel szemben nincsenek illúziói, de a jövőbe és az emberi kultúra önregeneráló képességébe vetett hite töretlen.
Osiris Kiadó – MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 2002
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2683 |
