Varga Balázs
Az ötvenes évek filmjeinek külvárosi realizmusát az álmok és a szerelem költészete szövi át, nem a rebellis szellem.
A termelési filmek monolit üzemcsarnokai és szertartásos életidegenséggel berendezett gyárépületei után az ötvenes évek közepén a magyar filmek többsége kimenekült a szabad levegőre, hogy falvak és városok közterületein, presszókban, parkokban, bérházakban és stadionokban ismerje meg magát. A műtermek ajtajai kitárultak, végre előkerült az elfelejtett, rejtegetett Budapest. Az Állami áruház hősei dalban is megemlékeznek a fővárosról, igaz, Budapest ebben a filmben még nem a hétköznapok tere, inkább kirakatváros, bédekkerek és albumok címoldalára kívánkozó, reprezentatív helyszínekkel. Díszletváros, eredeti helyszínekkel. A Mese a tizenkét találatról örökké zajos és nyüzsgő totózója, a Gázolás füstös eszpresszója, A város alatt zárójelenetének tágas perspektívából megnyíló Vérmezője azonban új területeket fedezett fel Budapesten. Az ötvenes évek közepén filmek sora már a zsúfolt, nagyvárosi környezetet leíró, bemutató nyitójelenettel hangsúlyozta, hogy a történetek visszafoglalták Budapestet. Erről az eleven és sokszínű rajzolatról pedig a külváros sem hiányozhatott. Máriássy Félix 1954-es filmje, az Egy pikoló világos elsők között látogatott el a tizenharmadik kerület macskaköves utcáira, a gangos bérházak ecetfás belső udvarára, a kültelki kocsmák és kerthelységek világába. A sokszereplős környezet, a hétköznapi élettér tökéletes terepet jelentett a neorealista indíttatású történet számára. A külváros ettől kezdve számtalan magyar filmben megjelent, a sorozat kitüntetett pontján két film áll az ötvenes évek végéről. A Vasvirág és a Külvárosi legenda egyaránt a harmincas években játszódik, ez a Vasvirág esetében a Gelléri-novellákhoz való hűség miatt is egyértelmű, Máriássy filmjénél viszont a cenzúrától való félelem volt az oka. (A Külvárosi legenda eredeti forgatókönyve szinkronidőben íródott, az alkotók végül mégis átemelték a történetet a harmincas évekbe. Mint később kiderült, ez sem sokat segített: ha nem is betiltással, de egy szervezett, nézői ankét viharosan elutasító véleményére hivatkozva a filmet három hét után levették a műsorról.)
A külváros egyik filmben sem arcnélküli, absztrakt helyszín. A Vasvirág cselekményének és képi világának központi eleme zegzugos óbudai utcák hálózata, az éjjelente félhomályba burkolózó, kivilágítatlan egyszintes házak csendes sorozata, illetve a szeméttelepek és foghíjtelkek bejátszatlan, nagy, üres terei és síkjai. Óbuda kisváros a város szélén, távol a központtól, ide gyalog jár haza az ember, lassú séták és frivol beszélgetések ütik el az időt. A külváros ott van, ahol a fények véget érnek, Weiszhaupt úr is csak az utolsó lámpáig viszi kocsival Verát, innentől más világ kezdődik – topográfiai és dramaturgiai értelemben is. A pompázatos kirakatokkal és mondén bárokkal zsúfolt Belváros, illetve az ódon Óbuda élesen elváló vizuális közeg. Ebből a szempontból még a Lövölde tér galambok lakta parkja, vasvirágos korlátokkal, szűk lépcsőházakkal teli bérházai is egyértelműen a Belvároshoz tartoznak. (A Vasvirág nem óbudai helyszíneinek önéletrajzi kötelékeiről Herskó János a Közgáz Vizuális Brigád portréfilmjében, A kenyereslány balladájában beszélt.)
Amíg a Vasvirág a helyszínek sokféleségével, a külső terek változatos alkalmazásával teremti meg a történet egyszerre vizuális és társadalmi közegét, a Külvárosi legenda döntően egy helyszínen játszódik. A körfolyosós angyalföldi bérház azonban tökéletes keresztmetszet: keretet ad az epizódokból, életképekből formálódó történetnek. Ahogy a termelési filmekben az üzemcsarnokba sűrűsödött az egész világ, úgy Máriássy filmjében a bérház teremti meg ezt az egységet. Tucatnyi család él a szűkre szabott lakásokban, vékony falak, rosszul záródó ajtók választják el egymástól az embereket. Itt nincs titok, mindenki lát, hall és tud mindent: a hirtelen haragú Benkő már abból tudja, hogy valami nincs rendben, amikor felesége elfüggönyözi a két lakást elválasztó ajtót. Ha baj van, botrány, verekedés, összegyűlnek az emberek a gangon, de inkább csak nézik, kommentálják a helyzetet, nem avatkoznak bele. Összenyílnak az életek, de azért megvan az egyensúly privát és közös ügyek között.
A közösség a Külvárosi legendában a gangon kovácsolódik, a Vasvirágban a kisvendéglőben. A férfiak kockás abrosz mellett ultiznak, és ha nincs pénzük, valami lim-lommal, ócska használati tárggyal fizetnek: a kis tükörnek ebben a közegben nincsen csereértéke, a szerelem Meseországában – ahová Róbertke szerint tündér-Vera is tartozik – viszont minden pénzt megér. Álom, illúzió és kiábrándulás motívumai szövik át finoman mindkét film történetét, csakhogy míg Herskónál a szimbolikus, lírai realista elemek az erősek, a Külvárosi legenda komorabb, melankolikusabb hangulatú, és a különbség mind a térhasználatban, mind a motívumépítkezésben tetten érhető.
Vagy akár a címben: a Vasvirág a törékenység és a keménység, tehetetlenség konfliktusára, az otthonteremtés ábrándjára épül, hősei megpróbálnak szembeszegülni környezetükkel, el akarják hagyni a kényszerpályákat. A Külvárosi legendában az álmok és ábrándok pusztán pillanatnyi, időleges és kivételes szerepet töltenek be. Valóságosak, a hétköznapokban gyökereznek, de csak zárványok. Ezért is olyan erős a kontraszt a zugligeti villamosút napfényes, szerelmes idillje és a bérház komor tömbjében játszódó jelenetek között. Pista és Annus ott kinn a zöldben fél napra elfelejtkezik mindenről – de aztán vissza kell térniük otthonaikba. Az álmok kézzelfoghatóak, ám a földön végződnek. A Vasvirág mellékszereplője, a kisgyerek, Róbertke tündérekről és Meseországról sző történeteket: az álom itt zárt, független világ. A Külvárosi legenda nyitójelenetében egy kisfiú lyukas esernyővel próbál alászállni a többemelet magas korlátról. Néhány másodpercig szabadon lebeg, de aztán rákiáltanak: megtörik a varázs, leesik, és a földön, kórházban végzi. A bérház udvarán minduntalan szétpattannak az álmok: Pista már épp összeterelte az embereket egy csoportképre, középütt természetesen Annussal, amikor hirtelen beállít a lány férje, és a fiú számára elillan a varázs.
A szerelem itt is, ott is menedék – illetve esély a kitörésre. A Vasvirág líráját és alapfeszültségét tisztaság és nyomor, álom és valóság kontrasztja adja, a Külvárosi legendában az idill felszabadult pillanatait a keserű és zaklatott hétköznapok zárják szétpattinthatatlan burokba. Herskó filmjében a hulladékból összetákolt, házszám nélküli, illegális kunyhó egyszerre szimbóluma a kiszolgáltatottságnak és az egymásra utaltságnak. Nem álomhely: cúgos, hűvös, komor menedék. Tükör nincs, de van pálinka a hideg ellen, a takarót helyettesítő kabátot egymásról rángatják le a szerelmesek a fagyos hajnalon. Pettersen túl mélyen alszik, Vera ébren is (láz)álmodik. Cirkuszról, táncról, boldogságról. Nincs középút, csak ígéret, amikor az utolsó jelenetben a férfi egyedül elindul a kunyhóból a szikrázó, hófehér táj és a sötét, komor házak tömbje között. „A fehér liliomnak is fekete az árnyéka”, mondja egyszer Vera Pettersennek. Herskó filmje a szimbólumok segítségével hagyja és teremti meg az esélyt és a reményt, az egész filmet behálózó ellentétpárok külön ki is emelik a világok és ábrándok kettősségét; a Külvárosi legenda azonban nem hagy teret az illúzióknak. A bérház világában összeérnek a végletek, keserűen felemás minden kaland és élmény. Pista lehetne a ház jótét lelke, Annus pedig az angyala, egyikük sem képes azonban kitörni. A fiú bármit tesz, annak van árnyoldala is: a mutter megcigiztetése cirkuszi pillanat, nagy buli a gangon, de hát mégis egy magatehetetlen, bolond asszonyt használt ki/varázsolt el néhány percre a szórakozás kedvéért. Ha van is néhány felszabadult pillanat, kesernyés az élmény.
Sem Herskó, sem Máriássy hősei nem különleges figurák. Kilógnak kicsit a sorból, mégsem a saját sorsuk urai. Sodródnak az árral. Pettersen munkanélküli, ám szakmával bíró, tanult férfi: kelmefestő, akit büszkesége is visszatart attól, hogy egykori társánál állásért kuncsorogjon. Ismert figura a környéken, nagy dumás, ő olvas fel a téren az újságból, a kocsmában fizet egy kört vagy épp őt hívják meg: különutas, de idevaló. „A maga ősei, kérem, skandinávok. – Lehet, én csak az apámat ismertem. Ő szénégető volt”, szól a beszélgetés a parkban. Ezen a vidéken, ebben a csoportban nem a családfa, a nemzetség predesztinál, hanem a jelen. Az pedig ősöket és utódokat egyaránt szűkös megélhetésre kárhoztat. Vera anyja cirkuszi táncosnő volt, járt Szászországban és Szerbiában is, a lány azonban távoli meseként éli meg mindezt, ő legfeljebb a belvárosi bárba jut el, ha egy esti kaland reményében meghívja a munkaadója. A Külvárosi legenda Ambrus Pistája sem csak kedvessége miatt lesz többször a ház hőse. Fővárosi alkalmazott, BESZKÁRT-dolgozó, megbecsült ember: fizetést kap a hó végén. Ez már elég ahhoz, hogy kedveljék a nők.
Amikor kétpengős, alkalmi munkáért állnak sorba, Pettersen is csak egy ember a tömegből. Szerencsésen választják ki őt, véletlenül találkozik a szintén munkát kapott Verával bútorcipelés közben, ezzel indul el a történet. Egy-egy arcot kapunk ki a tömegből, veled is megtörténhet – a Vasvirág azonban csak megvillantja a neorealista filmek gyakori dramaturgiai kliséjét. Társadalmi panoráma helyett kiemeli hőseit az átlagból. A miliő, a közeg nyers és valóságos, a tiszta szerelem, mint az egyetlen kitörési pont, az álom/valóság kontraszt és a szimbólumok sora mégis az egyszeriség és különlegesség esélyét szegezi a sorssal szemben. Szerelem a körülmények ellenében – ez a Vasvirág képlete. A Külvárosi legenda komor példázata épp a másik úton halad: Annus és férje elhagyják a házat, Ambrus Pista pedig beáll a többi kültelki vagány közé játszani. Pettersen hagyja Verát választani (a mosodás mellett patyolattiszta, biztonságos élet várja, szerelem nélkül – a kunyhóban a szerelem és az álmok biztonsága), Pista hagyja, hogy Annusnak ne legyen választása. A Vasvirágban az álom és a szerelem a külvárosban terem, a Külvárosi legendában csak álom a szerelem.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 13-15. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2670 |
