Kis Anna
Prot (Kevin Spacey) egy távoli bolygóról, a K-Paxről érkezett, egyenesen egy manhatteni elmegyógyintézetbe, ott is Mark, a pszichiáter gondoskodó karjaiba. Prot földöntúli tudással rendelkezik naprendszerünkről, a csillagászszakma legnagyobbjait is lenyűgözi vele, amúgy teljesen hús-vér szokásai vannak. Gyanús. Marknak is, akinek legfőbb törekvése, hogy Protot meggyőzze: ő sem különb, mint bármely elmebeteg földi halandó. Előbb-utóbb azonban hinni kezdi K-Paxet, míg végül – és itt jön be Mark magánkezdeményezésére a detektív vonal – borzalmas rejtély kerül felszínre, amely sok mindent bizonyít, mégsem jutunk vele egyről a kettőre. Nem úgy Mark. Ott van ugyanis a klasszikus paradoxon: nem az orvos kezeli a beteget, hanem épp fordítva, a pszichotikus Prot hoz gyógyírt Mark fals felhangokkal tűzdelt családi életére, emberi mivoltára. Ilyen és ehhez hasonló csavarok színesítik Ian Softley családi pszicho-sci-fi drámáját, ám legyen az elképzelés bármely meredek, maga a film sajnos hulla lapos. Mark fokozódó meggyőződését sem izgatottan osztani, sem várakozón kétleni nem tudjuk, mert Jeff Bridges olyan sablonos karaktert alakít, hogy a néző egy idő után még a megoldás iránti igényétől is eláll. Kevin Spacey-nek van ugyan egy sejtelmes napszemüvege, ám amikor hipnózis hatása alatt tör ki belőle – űrlény helyett – az ember: kifejezetten kínos. Az eddigieknél már csak az elmegyógyintézet és lakóinak ábrázolása kellemetlenebb: mintha az előtanulmányokat tévedésből egy óvodában végezték volna. Talán egyetlen momentum ment meg néhány percet a teljes csődtől: olykor Prot furcsán idegen szemszögéből látjuk a világot, ami technikailag és hangulatilag érdekes képeket eredményez.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2002/08 61. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2658 |