Harmat György
Lassan (de bizonytalanul) beérni látszanak Adrien Lyne művészi ambíciói. Az angol származású, de filmkészítési módszereiben nagyon is amerikai rendező az ügyes és kellemes semmiség, a Flashdance révén híresült el, majd következő munkájával, a 9 és fél héttel Az utolsó tangó Párizsban nyomdokaiba kívánt lépni, ám akarásánál csak tehetségtelensége bizonyult nagyobbnak. A hűtlen előtti filmje, a Lolita ugyan leegyszerűsítette és áthangszerelte a Nabokov-remekmű sokszólamúságát, önmagában azonban esztétikailag elfogadható képet nyújtott.
Mostani műve megalkotásában Lyne Chabrolhoz fordult inspirációért, mégpedig a francia rendező 1968-as szerelmi háromszögéhez, A hűtlen feleséghez. Ha a végeredményt a hagyományos európai művészfilm felől közelítjük meg, akadnak hibái, hiányosággai bőven, ám ezek (vázlatos karakterek, nem kevés közhely, olykor túlzott érzelmesség) az amerikai mainstream általános jellemzői.
Ajánlatos tehát a filmet innen, a hollywoodi fősodor irányából szemügyre venni. Így A hűtlen intelligens szerelmi dráma hatását kelti. Van sajátos világa, atmoszférája, a lassú tempót – mely egyébként a siker gátja lehet – a jelentőséggel bíró apró megfigyelések indokolják. Még eredeti és rendkívüli izgalmas megoldásokra is futja ezúttal Lyne fantáziájából (a konfliktusokat beindító szélvihar, a „mi lett volna, ha elmarad a bűnbeesés” ábrázolása). A figurák (ha csak felskicceltek is) emberek, nem pedig sémák. A feleséget játszó Diane Lane nagyszerű színésznővé érett (példa rá a Séta a Holdon is), a Richard Gere próbálkozása pedig a számára új kisember-szereppel (a megcsalt férj vívódásai) gyarló, felemás voltában is sokkal rokonszenvesebb, mint sablonalakításai. A hűtlen élvezhető mozidarab, ráadásul hasonlít egy műalkotáshoz.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/08 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2656 |
