Turcsányi Sándor
Groteszk rémdráma a tanyavilág peremén.
Ahogy elnézem, a magyar filmkészítők egy jelentősebb csoportozata kabátlopási ügyekben érdeklődik. A metódust különösebb szentségtörés nélkül hasonlíthatjuk a divathoz. Sőt, kijelenthetjük: ez a divat, kabátot csenni.
A divat persze – mint tudjuk – egy fenevad, és még ragályos is. Ha eljutunk a kabátig, már nem is annyira a lopás ténye tetszik fontosnak (pedig valójában dehogynem), hanem hogy aktuálisan épp milyenre érdemes rámozdulni. Jelen – jó ideje tartó – korszakunk kétségtelen kedvence: a vattakabát, miszerint pufajka. Meleg és időtálló. A félmúltban kutakodó dolgokban is prímán helyettesíti a viharkabátot és lódent, de igazából a jelenben bír kiteljesedni: öltöztet, mint egy drága ékszer. Nemcsak a színészt, a szereplőt ruházza föl (például mint mankó a szerepformáláshoz), de az egész filmet: mondanivalóval. A mondanivalóról pedig köztudott, nagyon fontos valami, olyan, mint az ezüstnitrát, nem lesz mozi nélküle.
A képlet így tehát világos, aki nem gondol semmit, jobban teszi, ha szerez magának egy vattakabátot. Csak be kell surranni valahová.
Zsigmond Dezső Bizarr románc című filmje valahol a tanyavilág peremén (vagy a közepén, teljesen mindegy, inkább a peremén) játszódik, de játszódhatna nyugodtan Londonban, Párizsban vagy Milánóban is, mert ezek mind a divat fővárosai. Töltsön egy mozinyi időt a fashion tv-vel, rendben, csináltunk már ennél vadabb dolgokat is, de miért az Uránia Nemzeti Filmszínházban? Én tudom, miért! Szimpla névmágia az egész! Az Uránia csillagvizsgálótól jöhet.
Zsigmond egy konkrét Christian Dior, csak a legkeresettebb csillagokkal mutatja be kollekcióját. Szarvas József! Kovács Lajos! Csettintsetek ínyencek. Én nem tudom, hogy nevezettek hány vattakabátos szerepet tudhatnak maguk mögött, de azt tudja mindenki, hogy a mondott felsőruházati termék úgy áll rajtuk, mintha öntötték volna, mint egykor Jávoron a frakk. De ne feledkezzünk meg a névtelen csillagokról sem: szerintem ma már nincsen olyan statisztaszervező, akinek a gépében ne lenne egy „culáger” nevű file. Igaz, mindegyik alatt ugyanaz a tíz-tizenöt név olvasható; most eljöttek ők is a tanyavilágba. De mi végre?
Csak. Mert forgatni jó, hogy tovább ne is menjünk.
Az a helyzet Szarvassal, hogy ő a falu bolondja, ami attól lesz valaki, hogy szűkebb pátriárkájában a népek tudományos léptékben fogyasztanak alkoholtartalmú pakura származékokat és disznók módjára fertelmeskednek, akivel csak bírnak. Ez Szarvas legnagyobb baja is: véle már senki, még a baromfiudvar néhány jobb érzésű lakója sem fertelmeskedne. De ő igen. Különösen akkor, ha jól beivott. Ettől persze normális is lehetne, hisz’ ugyanígy működik a mozi apraja-nagyja.
Deus ex machina: egy élelmes vállalkozó a közelben nagy számban állít elő a falu boltosára megszólalásig (azt nem kell megvárni) hasonlító guminőket. Lesz-e Szarvasnak guminője? Beleszeret-e? Problémák jelentős forrása lesz-e a helyes baba? Csupa merőben fölösleges és érdektelen kérdés, még itt is.
De mi a lopás az egészben, ha minden csak hülyeség? Az empátia, és ez már nemcsak Zsigmond problémája, de az egész szcénáé.
Hogy annyira, de annyira együttérző, annyira szeretetteli ezekkel a nyomorult alsókutyákkal az egész Róna utca, hogy az már röhej. Kész röhej.
De inkább vérlázító.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/08 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2651 |
