Muhi Klára
Fonyó Gergely társadalmi szatírába oltott gyerekfilmje.
A gyerekfilm (-regény, -vers) szinte reménytelenül nehéz műfaj annak, aki felnőtt korára elfelejtett gyerekül. Persze egy Weöresnek, Lázár Ervinnek – álruhás felnőtt művészembereknek – valószínűleg mindennél könnyebb, szabadnapos elfoglaltság, beszabadulás a cukorkaboltba. Gyerek és szülője pedig – a másik oldalon – az igazi gyerekszerzőnek már az első (kép)sorainál elvarázsolódik. Boldizsár Ildikó mesekutató említette – épp egy Filmvilág interjúban –, hogy látott gyereket, aki biciklizés közben olvasta a Harry Pottert. Mert Rowling vitán felül tagja a „gyerekül tudók” titkos társaságának. (Mint ahogy Chris Columbus, a Potter-film rendezője, vitán felül nem.)
Mindezzel azt szeretném mondani, hogy gyerekfilm nem születik csak úgy, rutinból, pénzből, elhatározásból. Valójában gyakran évek telnek el, mire felbukkan az a bizonyos titkos minőség. A műfaj magyar múltjából több évtized távolából is csak néhány filmcím juthat eszünkbe: Indul a bakterház, Gyerekbetegségek, Hahó, öcsi!, Égigérő fű. De az amerikai moziban is, ahol pedig elszántan kísérleteznek a zsánerrel – többnyire technikával pótolva lelkiséget, poézist és humort – Walt Disney óta valójában csak Spielberg és Lucas bizonyított.
Az új magyar gyermek-, illetve ifjúsági film, a Na végre, itt a nyár! – amelyet Fonyó Gergely, a jó emlékű Kelj fel Jancsi, valamint az érzékeny Cseh Tamás-mozi fiatal rendezője jegyez Tímár Péter írói-vágói közreműködésével – tartok tőle, nem fogja szaporítani a magyar gyerekfilm-klasszikusok számát. Pedig Fonyó épp Palásthyt emlegette a sajtóbemutatón, s gondolom, a cím sem véletlenül idézi a néhai sláger Pancsoló kislányt.
A történet egyébként nem nélkülözi a fantázianyitogató motívumokat: falusi nyár egy valódi bohóctanyán, három testvér, valaha világhírű mutatványos nagyszülőkkel, kincskeresés, cirkuszosok seregszemléje. A tinédzser szálon motoros „tyúkfuttatás”, szerelmi vetélkedés, krimifordulatokkal tűzdelt küzdelem a jó ügyért. A történet is működőképes: három budapesti gyerekről szól, akik minden nyarat a nagyszüleiknél töltenek, meg a bajba került nagypapiról és nagymamiról, akik apu őrült repülőgépes vállalkozása miatt nyakig úsznak az adósságban a falubeli rókapofájú újgazdagnál, Sima úrnál.
Az igazi meglepetés ennél a fordulatnál éri a nézőt: a film kis híján műfajt vált, már-már társadalmi görbetükör, szatirikus jelengyalázás lesz belőle a rendszerváltás utáni Chitylová modorában. Kiderül ugyanis, hogy Sima úr, aki nagyapáék vagyonkájára, főként a bohóctanya melletti kerekerdőre szeretné rátenni a kezét, az erdő helyén veszélyes hulladéktelepet akar létesíteni. Fonyóék mozija ettől kezdve arról szól, hogy szó sincs holmi önfeledt nyaralásról. Az idei vakációt a gyerekek kénytelenek a közügyeknek szentelni, elrendezni adósságok és veszélyes hulladékok összebonyolódott ügyét, felnőttesen tisztába tenni mindazt, amit a teljesen infantilis szülőkorúak összerondítottak.
Van ebben a történetben megfontolandó tanulság. Olvastuk Neil Postman okos-riasztó írását a modern gyerek elveszett, elsinkófált, elfelnőttesített, mert titoktalanná tett gyerekkoráról. Sőt, épp most, a választásokkal asszisztáltuk végig vétkesen és tehetetlenül gyermekeink politikai bűnbeesését. A film legmegindítóbb jelenete, amikor a kis csapat tagjai a kényszerű közéleti csatározás után, melyre ráment az egész nyaruk, dühös-felszabadultan belevetik magukat a már hűvösödő tóba.
A kritikusi fanyalgást, hogy sajnos mégsem igazán tud szárnyra kapni ez a film, Fonyó – tulajdonképpen épp a történettel – kivédi: hogy röpülne, mikor a gyerek szárnyaszegetten vergődik a legfélreesőbb kerekerdőkbe is becsörtető vadkapitalizmustól.
Ettől persze az alkotók fantáziája még működhetne, hiszen a történet is azt üzeni: csak a fantázia győzi le a Sima urakat. Fonyó azonban épp itt csődöt mond. Kifogy a képekből és minden ötletéből. A falusi udvarra beszállingózó kiöregedett mutatványosokról, meg a valaha világhírű nagycirkusz mindent megmentő fellépéséről egyszerűen semmi sem jut eszébe, még egy ártatlan bohócszám sem: könnyű nyáresti szokványmozivá pukkan szét a varázslat. Pedig gyerek és szülője sokért nem adta volna, ha a veszélyes hulladékok és a képzelet eszkalálódó csatájában legalább egy film erejéig az utóbbi bizonyul erősebbnek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/07 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2615 |
