Turcsányi Sándor
A Szerelem első és második vérig után másfél évtizeddel folytatódik – és befejeződik – Füge és Ágota története.
Beszéljünk komolyan. Komolyan komoly dolgokról: mi a magyar film legnagyobb problémája pillanatnyilag? Pénz, paripa, fegyver? Invenció? Szo-szo. A mobiltelefon. Lemegy az ember az utcára, ez olykor filmrendezőkkel is megesik, és mit lát, boldog, boldogtalan telefonál. Gondolák közt, a szupermarketben, figyelj anyukám kakashere nincs, de akciós a zsebtelep. Márpedig, ha egy alkotó a mai magyar rögvalóban kíván megmerítkezni, valamit csinálnia kell a mobiltelefonnal, kezelhetné önéletrajzi elemként is, de erre még nem volt példa.
Mindezt amolyan műfaji meghatározásként bocsátom előre. Hisz’ nincs is annál kézenfekvőbb megoldás, mint az a tempó, hogy ha már játszik az a kis szörnyeteg, hát valaki fizessen érte, és akkor már mindenért, ami látszik abban a nyavalyás moziban.
Mindezt emlegetni persze olyan, hogy az pirul, aki szóba hozza. Ugyanakkor e gyakorlat úgyszólván garantálja a produkció minőségét, így tárgyalása elkerülhetetlen. Dobray György ekképp hozta tető alá vizsgált opusát, mely – leginkább címéből következően – egy trilógia befejező darabja.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Szegeden egy szerelem. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, meg cián. Megváltozott a rendszer például, de ennek nincs túl nagy jelentősége. Van, amit nem lehet elfelejteni.
Szervusz, milyen rég nem láttalak, de jól nézel ki! A sztereotípiának ható fordulat ezúttal minden irányba hat. Meghatározhatjuk általa a mű eszmei mondanivalóját éppúgy, mint néző és alkotó viszonyát. Egy harmadik részt az biztos megnéz, aki látta az első kettőt, és a megfelelő pillanatban még életben van. Na, tényleg, mi van veled, mesélj! Sztereotip felszólításokra, hasonló közlésekkel a legkönnyebb reagálni. Pár nagyvonalú mondatban fölvázolunk ilyenkor éveket. Kösz, megvagyok, férjhez mentem Olaszba, két gyerek, megdöglök értük, de sok a vesződség, nyakamon a háztartás, a férjem mindig dolgozik. Kérdés, hogy címszavakból lehet-e filmet csinálni? Lehet. Ilyet. Hiszen a néző ilyen érdeklődésére Dobray is csak hasonló választ tud (akar) adni. Ez voltaképpen érthető, sőt el is fogadható. Miért ne legyen jó megint egy kicsit? S ennek beismerése tulajdonképpen a film javára írható. Oké, nem jutott az eszünkbe semmi, de egy kicsit megint együtt vagyunk.
Ráadásul ugyanilyen kicsiségek azok, amiket a mozi hibájaként esetleg fölróhatunk. Ezeket ugyanolyan kínos emlegetni, mint azt, hogy miért készülnek ma Magyarországon másfélórás, mozikban vetített reklámműsorok. Ha valamin annyi fogás található, hogy miért szerepel benne Uhrin Benedek, az akár még jó film is lehetne. A mondott hajlott korú dalnok körülbelül két hétig volt irtó kemp ebben a pagonyban, aztán meg egy szerencsétlen flótás, akit azért rángat a média, hogy kiröhögtethesse.
Kell-e mondani, hogy ezen a két héten már mennyivel vagyunk túl? Az is tény, hogy kabaré-tréfák laza füzéréből is lehet roppant szórakoztató filmet csinálni, csak eddig még nem volt rá példa. Így viszonylag nehezen értelmezhető Kovács Lajos heroikus küzdelme a roppant dallamos olasz nyelvvel. Tessék mondani, hányszor volt az már meg, hogy a bunkó magyar nem beszélni külföldi nyelv, ezért ordítva és mindenre elszánt artikulációval beszélni magyar.
És ez az egésznek az alapvető baja. Nem hiszem el, hogy ennyi ideig nem találkoztunk, hiszen ugyanazt, ugyanúgy mondjuk egymásnak, mint tegnap, mint tegnapelőtt. És biztosra vehető, hogy holnap is csak ennyire futja. Akkor minek. Vagy miért teszünk közben olyan felelőtlen kijelentéseket, hogy utolsó. Miért pont most utoljára. Mobiltelefont jövőre is fognak árusítani.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/03 55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2490 |
