Ádám Péter
Sokáig csak az igénytelen sikerfilmek tisztességes kisiparosát látták benne, holott a nemrég elhunyt francia rendező egyáltalán nem volt híjával a művészi adottságoknak.
Henri Verneuil – franciásan hangzó neve és ízig-vérig franciás látásmódja ellenére – valójában második generációs örmény bevándorló. Achod Malakianként született a törökországi Rodostóban, négy éves korában érkezett menekülő szüleivel Marseille-be. Mindig is marseille-inek tartotta magát, innen a barátság a szintén marseille-i Fernandellel, aki bizalmába fogadja a forgatásoknál asszisztenskedő fiatalembert, és rábízza egy-két filmjének rendezését, Az első számú közellenséget (1953), A tehén meg a hadifogolyt (1959). Ez utóbbi Verneuil első nagy közönségsikere.
A hosszú életében forgatott harmincöt játékfilm között van azért amely nem nagyon illik a nagy rutinnal kivitelezett közönségfilmek sorába. Ilyen például a Jean Gabinnel készült Jelentéktelen emberek (1956), egy öregedő kamionsofőr eleve kudarcra ítélt kísérlete, hogy kitörjön boldogtalan házasságának nyomasztó világából; ilyen a Két nap az élet (1964), amely az 1940-es elvetélt dunkerque-i partraszállás idején játszódik, és szakítva az amerikai háborús filmek hagyományával, pátosz nélkül ábrázolja a hősök nélküli tragédiát, még a főszerepet játszó Belmondo is teljes névtelenségben hal meg, ostobán és értelmetlenül.
Sokáig Verneuil-t tartották a legamerikaibbnak a francia filmrendezők között. Pedig most, a mérnöki pontossággal megtervezett és futószalagon kivitelezett amerikai szériák korában, inkább azon csodálkozik az ember, hogy ez az annak idején Hollywoodban is nagyra becsült rendező még a tengeren túl forgatott filmjeiben is mennyire megmaradt franciának.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2002/03 03. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2469 |