Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Kritika

Herendi Gábor: Valami Amerika

Luxusautó és cicanadrág

Ágfalvi Attila

Multiplex-stíl és káeurópai groteszk Herendi Gábor reklám és klip-rendező első játékfilmjében.

 

Az új magyar vígjáték főhőse Tamás, a fiatal reklám- és videóklip-rendező, élete nagy lehetősége előtt áll: Alex Brubeck, a tehetős amerikai producer fantáziát lát Bűnös város című forgatókönyvében, és a költségvetés felét hajlandó lenne biztosítani számára. Az üzletet nyélbe ütendő, Budapestre érkezik, hogy meggyőződjön róla, Tamás rendelkezik az összeg másik felével. Csakhogy Tamásnak egy fillérje sincs, van viszont két testvére, akiket segítségül hív, szórakoztassák a vendéget, és úgy mellesleg próbáljanak szerezni a hétvégéig hatvanmillió forintot. A három fivér azonban nem is sejti, hogy Mr. Brubeck idegenbe szakadt hazánkfia, aki mindent ért abból, amit a fiúk a jelenlétében beszélnek…

A tartalmi ismertetést itt be is fejezem, részben azért, mert nem illik előre leleplezni a film fordulatait, részben pedig azért is, mert a történet maga nem is nagyon jut tovább az alaphelyzetnél. A laza keretet kellett megtölteni a film készítőinek a műfajhoz illően mulatságos, pergő, szórakoztató jelenetekkel, és ők ahhoz folyamodtak, amihez a legjobban értenek. Így aztán az események folyását minduntalan koncertrészletek, vidóklipek, bújtatott és nyílt reklámok, valamint mindezek diszkrét vagy éppen harsány paródiái szakítják meg, Herendi Gábor idevágó munkáinak ismert magas színvonalán. A rendező azonban a többi jelenetben sem vall szégyent: a film ritmusa végig egyenletesen ébren tartja az érdeklődést, a jelenetek nem hosszabbak és nem rövidebbek a kelleténél, nincs semmi túlbeszélve, túlmagyarázva, sem képben, sem szövegben. A gyengébb ötleteket nem próbálják a világ legjobb viccének beállítani, és a legjobb ötletek megjelenítésében is van némi hanyag elegancia. Egyszóval a film némileg eltávolodik a magyar vígjátékok kabaréra épülő stílusától, a kizárólag a sztárok viccesnek szánt grimaszaira és hangsúlyaira épülő poentírozástól, a statikus-operettes jelenetezéstől, amik a mai napig kísértenek még a jobb sorsra érdemes „sikerfilmekben” is. A Valami Amerika egyfajta keverékét adja könnyűnek és a könnyednek; erősen elnagyolt sémáit két dolog menti meg attól, hogy az ügyes, de érdektelen szórakoztatás kategóriájába utasítsa saját magát. Az egyik alkotóinak szemmel látható lazasága: ők ezt a filmkészítési módot oda-vissza, álmukból felverve is magabiztosan űzik, magától értetődő természetességgel adják elő, amibe az is belefér, hogy azokat a bizonyos sémákat („a legkisebb, túlérzékeny fiú nem találja a helyét sikeres bátyjai nyomasztó árnyékában”) egy-egy szerencsés pillanatban – miként András Ákost – a feje tetejére állítsák. Így aztán a színészeknek sem kell vért izzadniuk, hogy a semmiből valamit csináljanak, és az amúgy nem éppen eredeti karaktereiket elsöprő lendülettel alakítják. A másik dolog, ami az átlag mozi-színvonal fölé emelheti a filmet, nagyrészt inkább csak egy elszalasztott lehetőség maradt. Ezzel a filmmel ugyanis érezhetően megszületett annak a lehetősége, hogy a magyar szórakoztató filmek az átlag multiplex-sikerekhez hasonló színvonalú, kiállítású, azokhoz hasonlóan jól eladható termékek legyenek. Az ihletettebb pillanatokban azonban az is láthatóvá válik, miben különbözhetnének tőlük úgy, hogy ne kelljen feladniuk a sikeresség lehetőségét: amikor a Schütz Ila által játszott bejárónő a hasisos sütitől beindulva, cicanadrágban, egy szál porszívócsővel puska gyanánt felfegyverkezve rohamra indul valamelyik latin-amerikai szappanopera gaz rodrigeze ellen, az bármilyen színvonalas kortárs szatírában megállná a helyét. A film alaphelyzete magában hordozta ennek a furcsa elegynek, a multiplex-siker és a káeurópai groteszk egyesítésének lehetőségét. A film készítői inkább a szőke nős-bunkó macsós poénokban bíztak, az eleve reménytelen alapítványi támogatások helyett pedig inkább a szponzorok pénzét vették igénybe, a végeredmény pedig őket igazolja: született egy mulatságos, tetszetős kiállítású vígjáték, amit ezernyi valószerűtlensége, elnagyoltsága és a nagyszámú vendéglátóipari reklám ellenére (sőt, éppen ezek miatt) sem mernék minden realitást nélkülözőnek nevezni. Létrehoztak valami helyi érdekeltségű Amerikát, s ha filmjük csak morzsákban is, az egész prodzsekt viszont annál inkább hordoz magában valami (millenniumi) Magyarországot.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2457

Kulcsszavak: 2000-es évek, kritika/filmkritika, magyar film, Vígjáték,


Cikk értékelése:szavazat: 1083 átlag: 5.41