Takács Ferenc
Hogyan boldoguljon a vidéki dzsentrikisasszony az életben, miként alkalmazkodjék józanul, ám nem szolgaian társadalmi körének viselkedésnormáihoz és életkörülményeihez, miként szerezzen magának férjet, miként találjon rá arra a két dologra, amely Jane Austen, a tizennyolcadik-tizenkilencedik század fordulójának angol írónője szerint a világ egyedüli mozgatói: a szerelemre és a pénzre, megértésre és megélhetésre? Ilyen és hasonló kérdésekről szólnak a finom tollú, metsző iróniájú és fölényes józanságú írónő regényei, közöttük a Sense and Sensibility is, amely – bár korábban kész volt – először 1811-ben jelent meg nyomtatásban.
Megfilmesítést látunk tehát, hazájában igencsak becsben tartott, de a szélesebb angol nyelvű világban máshol is klasszikusnak számító mű adaptációját, kötelező olvasmányt a filmvásznon. A produkció – ahogy mondani szokás – mindenben megfelel az ilyen feldolgozásokkal szemben támasztható követelményeknek: kitűnő a színészi munka, angol sztárszínészek (Hugh Grant, Emma Thompson és mások) teszik le – némi amerikai segédlettel – a szerepeket, a rendezés ízléses, arányos, kellemes, az operatőr pedig igen jól ismeri és fölényes biztonsággal alkalmazza az ilyen filmeknél a jelek szerint kötelező módszertant, a gondos retrót, a korszak mindennapi tárgyi világának pontos és szeretetteljes megidézését, s kellő adag kinemato-piktorializmust, azaz a regény születésének a korszakában alkotó képzőművészek ábrázolásmódjára és stílusára finoman rájátszó képiséget, nagyon szép és kellemes ismerős enteriőröket, illetve tájképeket.
Kicsit talán sok a glancból – manapság az igazi retrózó filmekben, például az éppen futó György királyban az itteninél korhívebben koszosabbra és gondozatlanabbra csinálják a késő-tizennyolcadik századi úriember- és úriasszony-figurákat –, mégis érdeklődéssel nézzük végig a főszereplő két nővér párválasztási viszontagságait, s közben mérlegre vetjük a Jane Austen-i kérdést: vajon a sense, az idősebbik nővér józan esze, lemondásra is képes belátása juttat el biztosabban a boldogsághoz, vagy a fiatalabbik nővér sensibilityje, érzékenysége és fékezhetetlen „romantikus” szenvedélye. Szerencsére a végén mindketten eljutnak a boldogsághoz, s voltaképpen a néző is boldog lehet: kulturált és fájdalommentes módon kapott képet egy klasszikus angol regényről.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=245 |
