Köves Gábor
A Lidércfény után újra Thomas Hardy egyik nagyregénye szolgáltatta az ihletet az angol filmgyártás reménységének, Michael Winterbottomnak. Winterbottom a BBC-re jellemzõ, hírhedten prezíc és távolságtartó, mondhatni szenvtelen stílusban rendez. Az eddigiekben sokféle mûfajjal és technikával kísérletezett, bátran felvállalható, de hiányérzetet keltõ filmográfiát épített. A Weydoni asszonyvásár átdolgozása jól illik ebbe a sorba: jólfésült, higgadtan átgondolt, igényes film, amelyben jellemrajz, tempó, hangulat és látvány hibátlan egységet alkot. Bátran elõvehetõ filmes kurzusokon, kiváló szemléltetõ eszköz, nagyszerûen lehet példálózni vele, de mit várhat a nézõ, akinek egy jelesre értékelt szakdolgozattól aligha esik le az álla.
Az általában józanul mérlegelõ Winterbottom ezúttal egész egyszerûen rossz hõsre tett. Dillon, Kingdome Come polgármestere ördögien nagyformátumú alak. Saját birodalmának igazságosztója, saját maga istene. Alkotásban és rombolásban nem ismer mást, mint a végleteket, saját végzete is ehhez foghatóan nagyszabású. A rendezõ ekkora vaddal nem bír el, Dillon nem az õ súlycsoportja. Erejébõl annyira telik, hogy emberi mércével nehezen mérhetõ hõsét beleszürkíti saját elegáns kis világába, melynek korlátjai nem esnek messze a tévéfilmekétõl. Winterbottom megöli a drámát, semlegesíti a tragikumot. Helyszín-választása pedig arról árulkodik, hogy pontosan tudta, milyen erõkkel kezd. Elvégre az Aranybánya a Vadnyugat lavina-veszélyes hegyvidékein játszódik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2436 |
