Kömlődi Ferenc
Újabb Walt Disney produkció, újabb látványos tündérmese, ideális családi program szünidei matinénak, például vasárnap délelõtt. A szokásokhoz híven, ezúttal is tobzódunk a technikai trükkökben, mind a háromszázhatvankettõ digitális effektusban, melyekrõl a Disney-história legnagyobb rajzfilmes stábja gondoskodott. Ilyenkor nemcsak felesleges, de mérhetetlenül sznob attitûd lenne azon merengenünk, hogy mennyire bugyuta a forgatókönyv, mennyire kiszámítható a végkifejlet, a karakterek mennyire kidolgozatlanok, és így tovább. Egyébként, amennyire kidolgozatlanok, annyira szórakoztatóak, néha olyan érzésünk támad, hogy egyikük-másikuk valamelyik Rejtõ-regény lapjairól ugrott át egy haknira a Disney-hez. Legalábbis az Atlantiszra induló, kutatónak álcázott, valójában kincsrabló expedíció személyzete. Közéjük csöppen okostojás hõsünk, Milo James Thatch, foglalkozását tekintve térképész és nyelvész, máskülönben az elsüllyedt kontinens szakértõje. A történet 1914-ben játszódik, az akkori New York geográfiai múzeumából siklunk alá tengeralattjárónkon, Szküllák és Karübdiszek között, izgalmas hangeffektusokkal fûszerezve, a régmúlt mesebirodalmába, egy rontatlan Édenbe. Atlantiszba, atlantiszi nyelven, melyet a film kedvéért hozott létre Mark Okrand, a Star Trek vulkánjának és klingonjának hajdani kiötlõje. Szerelem és ármány szövõdik, színpompás és ózondús díszletek között. Furamód, nem érzékeljük a XX. századi nagyváros és az õsidõk közötti törést.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 60-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2435 |
