Ardai Zoltán
A boldog békeidõk alkonyán egy fiatal francia vasmunkás jutalomúton megtekinti a Titanic londoni indulását. Elõzõ este a szállodában gyengéd kalandba keveredik. Perfektálatlan erotikai eset, másnap pedig a sors máris elragadja a varázspartnert, minthogy ez tagja a hajószemélyzetnek. Az elszakadást követõen a munkásból odahaza folklorikus elõadómester, késõbb színpadi showman válik. Minden fellépésén élete 1912-es, rendkívüli eseményét tárja közönsége elé, továbbszínezve, kikerekítve, idõvel már grandiózus regévé konstruálva, segédek és masinéria alkalmazásával. A halottnak hirdetett kedves felnagyított arcmását a mûvész kultikus emblémaként hordozza körbe az országban. Így azonban az eredeti személy, aki egyike a Titanic megmenekítettjeinek, egyszer csak elõlép és jutalékra tart igényt. Melyik az igazi, a fellegekbe nõtt régi Benedicta vagy a mai kokott? Amelyikért a mûvész ölni kész.
A regény, amelybõl az új Bigas Luna-film készült, a fent ismertetett cselekményvázhoz képest elõreláthatatlan többleteket is nyújt. Nem hiányoznak belõle azok a motivikai vegyhatások, kibontakozó tematikai társítások, amelyek az elbeszélõi mûvészetet teszik. Lunánál viszont újabban hiába lesünk efféléket. Pedig melodrámáinak menete, össze-összeálló alapfazonja sokáig mutatott valamilyen abszolút-filmi értéktartalmat; ennek már vége. Itt például „adaptál”, alig szervez olyan jelenetet, amely ne írót kívánna inkább õhelyette. Zolai-naturalisztikus és szépelgõen kéjenc pillanatok váltakoznak ihletettebb humoros-realisztikus részletekkel, kellemes minõségû kivitelben, de makacsul jelentéktelen együtthatással és végül már kellemetlenül harmadlagos víziós melaszba veszejtve. Amikor nem kerül meglepetés a celluloidra, akkor leginkább a lángvágóval motorozó Tom Cruise-ok virulhatnak rajta. Konzumdarab minden olyan film, amely megfelel a prospektusának.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2428 |
