Csont András
Szimbolikus nőalak a korszak tükrében.
Bacsó Péter Karády Katalinról készített új filmje… Egy pillanat, másként kell kezdeni. Bacsó Péter G. Dénes Györgyrõl… Álljunk meg egy szóra! Bacsó új történelmi szatírá… Pardon. Bacsó Péter legújabb zenés…
A Recenzens, mint Kantnál az Ész, önhibáján kívül került komoly fogalmazási zavarba. Mert Bacsó Hamvadó cigarettavég címû mozidarabja kivonja magát a mûfaji definíciók hatókörébõl. Hogy Rec. ezt felrója a rendezõnek, az csak látszólag a bornírt pedantéria tanácstalansága, mely kétségbeesésre is hajlamos, ha esztétikai vetõhálója üresben halász. Nem, egy mûalkotás hovatartozásának kérdése sokszor magának a mûnek a létmódjáról is dönt; parasztosabban szólva, ha magából a mûbõl nem világlik ki élesen és kontúrosan, minek tekinti, milyen dramaturgiai-poétikai törvények szerint élteti önmagát, akkor alapos lehet a gyanú, a dolog eldöntetlensége belsõ mûvészi zavar tünete.
E teoretikus serteperte után Rec. mély melankóliával állapítja meg: Bacsó új filmjében legalább négy másik film csírája rejlik, e celluloid sejthalmok néha fölütik csenevész fejecskéjüket, létezést követelnek maguknak, több odafigyelést a rendezõtõl, ám õ csak félszívvel tolerálja e filmcsimaszok autonómiatörekvéseit: „ebbõl is egy kicsit, abból is egy kicsit”.
E citátummal már Karády Katalin korában járunk. Marilyn Monroe and Her Time – ez a cím fölöttébb elképzelhetõ lenne, miként ez is: Karády Katalin és kora. Hiszen a magyar barna – mutatis mutandis! – éppoly emblematikus alakja volt korának, miként az amerikai szõke. A különbség – többek közt – annyi, hogy Monroe kora pontosan egybeesett a színésznõ életkorával, míg Karády kora már 1945-ben véget ért. (Ami azután következett, már nem Karády Katalin kora volt.) És ez a kor bõvelkedett a nagy történelmi eseményekben. E tény adja Bacsó filmjének egyik esélyét: egy szimbolikus nõalak életével párhuzamosan ábrázolni a korszak sorsdöntõ történelmi kalandjait. Ugyanakkor fölmerül egy másik filmcsíra is: mivel a hölgy énekesnõ volt, azonnal lehetõség nyílik egy zenés film megteremtésére, ahol a dalok dramaturgiai vivõerõvel, jellemábrázoló képességekkel rendelkeznek, vagyis nem puszta betétek, hanem operai-operetti értelemben vett együttesek, áriák – e mûfaj klasszikusa a Kabaré. De Bacsó nem érte be az énekesnõ figurájának (vázlatos) kidolgozásával; hozzávette mindehhez a valóságos G. Dénes György (Zsüti, filmbeli neve: Süti) életének egy perdöntõ epizódját: e pálya egy ponton találkozott Karádyéval. Így most a kávéházi kis zsidó nimolista, a botcsinálta dalszövegíró, „a túlélés Paganinije” került az ábrázolás egyik középpontjába. Ám a zsidósors megjelenésével elkerülhetetlenné vált a történelem kissé panorámaszerû ábrázolása, és Bacsó (Rec. úgy véli, helyesen) a groteszk, a szatirikus, olykor bohózati hangvétel mellett döntött – nyilvánvaló, hogy ez illik a sanzonénekesnõ és a sóher költõ alakjához. Újszászy tábornok figurája ugyanakkor a hazafiság, a magyarság gondolatkörét kapcsolja az eseményekhez – inom kérdésföltevéssel: ki a hazafibb, a zsidó slemil vagy a keresztény magyar katona? – és persze a világháború eseménytörténetét. De ekkor megint egy új dimenzió lépett be a stúdióba. A film immár kénytelen követni a „valóságos” eseménytörténetet is, és ekkor roppant unalmassá válik, olyannyira, hogy már alig várjuk a nyilasok hatalomra kerülését vagy az oroszok bevonulását, mint azt Rec. egyik nézõtéri kollégája szellemesen megjegyezte. Magyarán: alig várjuk a film több szempontból is indokolt végét. Ám e mozidarab, noha befejezõdik, nem ér véget esztétikai értelemben; Karády, Süti és Újszászy tercettje a záróképben egyszerû betét, nem vaskövetkezetességgel beálló finálé. Odarángatott rezümé, nem pedig mûvészileg logikus végkicsengés.
Nem kérdés persze, hogy megfelelõ dramaturgiai munkával, nagyobb hõfokú tárgyszeretettel, gondosabb elõkészítéssel, a cselekmény mélyebb átgondolásával és egyáltalán, több szakmai odaadással meg lehetett volna találni és teremteni az összhangzó értelmet e fölvázolt filmlehetõségek között. (Példa lehet erre a kidolgozatlanságával együtt is sikerültebb Egy szerelem három éjszakája – kevésbé a film, mint az eredeti musical. Nota bene: Bacsó filmjében Karádynak a németek bevonulásakor énekelt, Budapestnek jó éjszakát kívánó dala dramaturgiailag nyilvánvaló rokona Ránki György és Vas István csodálatos sanzonjának: „Isten veled, Budapest, te édes!”) De a filmen már röpke félóra után a fáradtság, a szétesés jelei mutatkoznak. Karády és Süti megismerkedése még jó tempójú, dramaturgiailag is elfogadható. Kettõjük kapcsolatának már-már a mélység közelében járó szellemes jellemzése, amikor az énekesnõ meglátogatja a munkaszolgálaton dolgozó szövegíróját, de észre sem veszi annak megalázottságát, gyötrelmeit – mindössze egy prozódiai kérdést óhajt tisztázni, hogy aztán autóba szállva hazavitorlázzon luxus lakosztályába. És mennyire finom húzás, hogy maga Süti sem csinál kázust az ügybõl: természetes hányavetiséggel veszi a díva nemtörõdömségét.
De a kémvonal, a Magyar Nemzet angolbarát, háborúellenes körének felléptetése, aztán az Újszászy és Karády közt kibontakozó szerelmi szál bekapcsolódásakor Süti és Karády viszonyáról elfeledkeznek a film szerzõi, és egyáltalán: fölöttébb hajlamosak a slendriánságra, pongyola fogalmazásra, felületességre, semmire sem kötelezõ rögtönzésre. A német tábornok (Andorai Péter) megjelenése már a svejki, pontosabban Woody Allen-i intonáció szólamát hozza a filmbe, hogy aztán megint valamiféle magyar tragikomédia közepébe rángassa a nézõt a maga ötleteitõl kissé ellazult rendezõ. A klasszikus számmal szólva: az egyik stílusból a másik stílusba – de Bacsó nem ad egy kis kimenõt, minek folyományaként Rec. fáradtan, fásultan, fádul hagyta el a nézõteret.
Kár. Mert ebben a remek alaptörténetével rosszul sáfárkodó moziban nagyon jó képességû színészek léphettek föl, akik – szerepeik megíratlansága, összeférceltsége miatt – sajna csak pontszerûen, nem folyamatokban, hanem csak egyes jelenetekben gondolkozva voltak képesek domborítani. Nagy-Kálózy Eszter még így is megkapóan sokszínû, hiteles; szépen énekel, mozgása, kézjátéka, mimikája plasztikusan kidolgozott: párducos nõstény, de érzékelteti azt is, hogy olyan kanca, aki csak ritkán és nehezen betörhetõ. Rudolf Péter halványabb Süti félhálás szerepében, Rec. úgy érzi, a fent leírtak miatt: a színésszel nem mindig közölte a rendezõ, mit is kell játszania. Ugyanez talán fokozottabban áll az Újszászyt adó Cserhalmi Györgyre; felületesen megírt figurája miatt csak rutinból dolgozhatott. Ám hogy egy jelentõs színész tapasztalata mire képes, azt szépen mutatja a megismerkedési vacsorajelenet: Cserhalmi két perc alatt, három nyakmozdulattal bemutatja, hogyan lesz a félszeg, szögletes katonából ugrásra kész szexuális tigris.
Ha csalódunk egy filmben, általában elszomorodunk; ám most szerencsénk van, hisz könnyedén vigasztalódhatunk: ha nem tetszett a Hamvadó cigarettavég, hallgassuk meg a számot Karády Katalin egyik zseniális lemezén. A dal – ellentétben a filmmel – valóban egy korszak bámulatosan érzékletes summája.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2426 |
