Csillag Márton
A magyar társadalom többsége idejekorán, már 1970-ben leszámolt az amerikai Star Trek (1966) és a nyugatnémet Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai- tévésorozat (1966) hirdette űrmítosszal, egészen pontosan akkor, amikor Prohászka Ferenc sörgyári munkás – alias Gyula vitéz – tetőtől talpig gipszbe bújtatva örökre nevetségessé tette a papírmasé díszletek között forgatott televíziós űreposzokat. Cliff Allister McLane (Dietmar Schönherr) parancsnok és csapata azonban, mint mindig, most is a lehetetlenre vállalkozott: visszatért a jövőből, hogy a kollektív magyar tévéemlékezet űrüres terét műanyaggal, nejlonnal és méhkas-frizurákkal töltse ki, azaz felidézze a jövendőt, ahogyan azt a hatvanas évek derekán Bajorországban elképzelték. Az Orion legénysége – és a bájos Tamara Jagellovsk biztonsági tiszt (Eva Pflug) vezette leánysága – negyvenévnyi lopakodó üzemmód után különleges tudással, az idő manipulálásának egy távoli pr-galaxisban elsajátított képességével tér vissza a nagyközönség elé. Hőseink 7 x 60 perces kalandjukat mindössze 92 perc hosszúságúra zsugorították, csak a legizgalmasabb és a fokozódó nemzetközi helyzet okán aktuálisnak tartott jeleneteket hagyva meg, míg a többi izgalmat csillagközi híradás formájában, egy lokális Kudlik Juli (Elke Heidenreich) tolmácsolásában idézik fel. Rolf Zehetbauer Oscar-díjas látványtervező díszletei mai szemmel nézve leginkább Ed Wood alien-drámáinak űrhajóbelsőire emlékeztetnek, a trükk-felvételek megmosolyognivalók, mégis hálásak lehetünk a gondviselésnek, hogy az illetékesek nem ragasztották össze a Bavaria Filmstúdió összes kékvásznát és forgattak remake-et – Peter Thomas legendás kísérőzenéje és a pezsgőtablettával előidézett felszállás-effektus ugyanis elválaszthatatlan páros.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2410 |
