Nevelős Zoltán
Szükség volt-e negyedik Ördögűző-filmre? Nyilván nem. Sokak szerint már John Boorman balsikerű második epizódját sem kellett volna erőltetni, az író, William Peter Blatty által rendezett harmadik részről nem is beszélve. A kezdet alcímet viselő, negyedik rész – cseppet sem szokatlan módon – előtörténetet kerekítve William Friedkin harmincéves remekéhez pusztán tovább igyekszik kiaknázni legendát, meglehetősen lebutítva a képletet.
A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű – tanúsítja a film készítésének hosszú vajúdásokkal teli története. Az eredetileg megbízott rendező, John Frankenheimer távozása után Paul Schradert állították a produkció élére, aki interjúkban világosan kifejezte szándékát, hogy pszichodrámát kíván forgatni. A gyártó Morgan Creek Productions és befektetői ezzel szemben véres és erőszakos látványosságára vágytak, de csak akkor emelték fel szavukat, amikor Schrader már a kész filmet mutatta be nekik. A Taxisofőr írója, a Kisvárosi gyilkosság és A szexfüggő tekintélyes, de sikerekben szegény rendezője repült és helyébe Renny Harlint, a Még drágább az életed sikercsúcsairól a Felpörgetve mélységeibe aláhulló alkotóját bérelték fel, aki 90 százalékos mértékben átíratta és újraforgatta a filmet: vagyis ugyanazon produkció keretében két szinte teljesen különböző film készült el.
A főszereplő Stellan Skarsgaard maradt, aki az eredeti Ördögűzőben Max Von Sydow által megformált Merrin atya fiatalkori alakját vette magára. Merrin a II. világháborúban átélt traumák hatására elvesztette hitét és hivatását – igazi, forgatókönyvi padlásról guberált fordulat –, így aztán iszákos régészként kerül egy kelet-afrikai ásatásra, ahol egy eltemetett keresztény templom és a későbbiekből ismert Pazuzu démon várja egy mélybe vezető hasadékban, amelyet állítólag a mennyből lezuhanó Lucifer ütött a földbe. A lengyel Isabella Scorupco által játszott, szexi doktornő Harlinék leleménye volt, miként a véres látványosságok java is. Ez utóbbiak közül leghatásosabbak a leépült angol kutató rettenetes bőrbetegsége, valamint a számítógép-animált, vérben tocsogó csatatéri jelenetek.
Nézők, akiket mélyebben foglalkoztatnak a Jó és a Gonosz kozmikus küzdelmei, vagy csak egyszerűen rajongói Az ördögűzőnek, szomorú csalódásra számíthatnak, amennyiben az eredeti film pontos pszichológiai és teológiai felkészültségét tartják mércének. A film, amely az Ördögűző-legenda mélyítését vette zászlajára, csupán rablógazdálkodást folytatott a megszentelt talajon. És az ijesztő az, hogy a vállalkozás reményeken felül működik is: azzal, hogy beígérték, hogy a DVD-kiadásban Paul Schrader változata is helyet kap, elérték, hogy az amúgy „futottak még” megjelenést kiemelt várakozás előzze meg.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2402 |
