Varró Attila
A szuperhős-képregények univerzumának kedvelt alaphelyzete, mikor az ősellenségek vállvetve szállnak szembe a közös fenyegetéssel; legutóbb a Penge 2. alkotói próbálták kihasználni kétségkívül kecsegtető lehetőségeit. Az X-Men második menetében Singer sikeresen sűríti két órába a kényes háromszög-modellhez szükséges komplex cselekményt, emellett ígéretes mutáns-karaktereket vezet be, sőt az első részben indított szálakat is továbbszövi. A műfajban eleddig példátlan tökéllyel megszerkesztett multiplex narratíva már önmagában elég az elismeréshez – a jól időzített humor és a hős-figurákat tovább árnyaló közjátékok mindössze dicséretes extrák, mint Batmobilban az oldalszigony. Ahol a folytatás sérül az alapfilmhez képest az csupán az atmoszférateremtés és bizony az akciójelenetek, ráadásul mindkét gyengének Farkas látja leginkább kárát: rideg fényű hómezők helyett sötét folyosókon osztja látványos csapásait, a végső küzdelem pedig, amit női megfelelőjével folytat, csupán szegényes felmelegítése Mystique-kel vívott párbajának. Remélhetőleg a harmadik részben nem saját gonosz énjével kerül szembe, mert az már Supermannél sem jött be – bár egy simára borotvált, álnok Hugh Jackman, Armani-öltönyből kibukkanó fémkarmokkal talán nem is lenne olyan elvetélt ötlet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2350 |
