Pápai Zsolt
A horror-műfaj évtizede kezdődött sokadvirágzása a sikerültebb filmek mellett érthetően tömegével termeli ki a fércműveket is, amiket a közönség borzongás iránti megnövekedett étvágya gyakran egészen a multiplexekig terel. A sötétség leple is ide, a zsáner hervadtabb darabjai közé tartozik. A sztori az 1800-as évek elején kezdődik, amikor Darkness Falls városában meggyanúsítanak egy magányos öregasszonyt azzal, hogy megölt két gyermeket. Nemsokára felakasztják az ártatlan nőt, mire ő bosszút esküszik, és rendszeresen visszatér a túlvilágról, hogy szörnyű merényletekre vetemedjék. Ám végül – immár napjainkban járunk – emberére talál.
Ha a nyitóképpel máris egyértelművé lett silány színvonal szülte sokkon átesett a néző, hozzáláthat a megidézett mítoszok felkutatásához, amelyekből akad bőven, bújtatottan és meglehetőst primitív formában egyebek között előkerül például Perszeusz esete a Gorgókkal vagy Lót feleségének története. Más, akár szellemi, akár pszichés izgalmat azonban nem tartogat az opusz. Színészeihez és stábjának néhány tagjához hasonlóan Jonathan Liebesman rendező is e mozival debütált, nem csoda hát, hogy műve szaglik az amatőrizmustól – legyen a látvány helyenként mégoly professzionálisan kivitelezett is. A produkció legfőbb tétje Liebesman számára az, hogy miképpen verekedje át magát a Psycho-, Halloween- és Sikoly-allúziók erdején, erőfeszítéseinek kudarca azonban könnyűszerrel előre megjósolható, így izgulni sem lehet rajta. A híg transzcendentális körítés, a színészvezetés jellegtelensége vagy a cselekmény közhelyparádéja viszont valóban félelmetes.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 59-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2346 |
