Vaskó Péter
Terézanyu moziba megy. Rácz Zsuzsa sikeres szingli-sztorijából Bergendy Péter forgat filmet.
A szingli, az egyedülálló nő vagy férfi az utóbbi évek egyik szimbolikus alakja és divattémája lett, s mi sem természetesebb, hogy a mozi is hamar felfedezte magának a választott vagy kényszerű függetlenségben élő középkorúakat. A „fűvel-fával-pitével” tinimozi mellett a petrezselymet áruló harmincasok jelentik a másik sikertémát.
A magyar szinglit Terézanyunak, polgári nevén Rácz Zsuzsának hívják, önéletrajzi ihletésű regénye, az Állítsátok meg Terézanyut! tarolt a könyvpiacon. Csak idő kérdése volt, hogy a vásznon is megjelenjen a történet. Az idő eljött, és Terézanyu filmje megállíthatatlanul halad a megvalósulás felé. A rendezővel Bergendy Péterrel beszélgettünk a készülő filmről.
– Mi döntötte el, hogy filmet készítenek Rácz Zsuzsa könyvéből?
– Zsuzsa önéletrajzi regénye olyan problémákat fogalmazott meg, amely megérinti a közönséget, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 120.000 példány kelt el a Terézanyuból, ami az itthoni piacon kiugróan magas szám. Ekkora siker esetén természetesen felmerül a filmre vitel ötlete. Amit ilyen magas példányszámban adnak el, abban kell lennie valami olyan emberi, vagy lelki mozgatórugónak, amire reagál a közönség.
– Mi az, amire Rácz Zsuzsa rátalált? Nyilván jenkiszingli és hungaroszingli között is nagy a különbség.
– Véleményem szerint ebben a könyvben elsősorban nem a szingliség a fontos, inkább egy ál-szingliről van szó. A főszereplőnek nem tudatos döntése, hogy egyedülálló nő lesz, és majd jól megmutatja a világnak, hogy helyt tud állni független karrieristaként. Ez inkább az angol, amerikai minta. Nálunk némileg másként működik mindez, itt inkább arról van szó, hogy a főhős nem képes túllépni a problémáin, nem sikerül se jó pasit, se jó munkát találnia. Nem választott, sokkal inkább kényszer-függetlenség ez, nem kiszakadási, inkább beilleszkedési kísérlet. Itt az az alapvető téma, hogyan kell társat találni, mit kell tenni azért, hogy valaki alkalmassá váljon egy igazi kapcsolatra.
– Milyen sajátosan magyar íz kerül a filmbe?
– A Terézanyu elsősorban olyan általános témával foglalkozik, mint a párkapcsolat megtalálása, de azért lesznek benne a hazai jellegzetességek, tipikus magyar helyszínek: Budapest, Miskolc, Balaton. Talán annyiban elüt kicsit ez a film az itthon megszokott filmektől, hogy igyekszünk valamiféle derűt, az élettel való pozitív kapcsolatot ábrázolni. Annak a tapasztalatát sugározni, hogy felül lehet kerekedni a problémákon. Úgy gondolom, erre szükség is van Magyarországon, mivel nálunk nagy hagyománya van az önsajnálatnak és önsorsrontásnak.
– A rendezők közül hogyan esett önre a választás?
– A producer és forgatókönyvíró eleve arra gondolt, hogy reklámfilmest keres a feladatra. Mivel ez hangsúlyosan mai történet, úgy vélték, ennek hangulatát legjobban a jelen vizuális világában otthonosan mozgó reklámfilmes lesz képes visszaadni. S mivel már jó ideje reklámmal foglalkozom, én is képbe kerültem. A történet jellege miatt valószínűleg pszichológus végzettségem is hozzájárult ahhoz, hogy rám esett a választás. Talán az is közrejátszott, hogy alapvetően klasszikus filmes beállítottságú vagyok, Bertoluccin, David Leanen nőttem fel. Amióta az eszemet tudom, filmrendező szeretnék lenni. Gyerekkoromban nagyapám amatőr filmes volt, tíz évesen a házban a szomszéd gyerekekkel super 8-as filmeket csináltunk. Elvégeztem a pszichológia szakot, mellette tudományos segédmunkatársként dolgoztam a Filmintézetben. A Cinema magazinnak több mint 10 éven keresztül voltam a főszerkesztője. 8-10 évig a tévében dolgoztam, a tévéműsorok után pedig jöttek a videóklipek, reklámfilmek. Egyszóval nem a főiskolán, hanem a mindennapi gyakorlatban sajátítottam el a szakmát.
– Most, amikor huszonévesen futnak be a filmesek, nincs Önben megkésettség érzés az első nagyjátékfilmmel, mint Terézanyunak a pasikkal és házassággal kapcsolatban?
– Én úgy érzem számomra most jött el az idő a nagyjátékfilm készítésére. Az olyan típusú film számára, amit én szeretek csinálni, kell egyfajta érettség, megfontoltság. Most 38 éves koromra érzem úgy, hogy azt és úgy tudom elmondani, amit és ahogyan szeretnék. Lelkileg és technikailag most érzem magam alkalmasnak arra, hogy nagyjátékfilmeket forgassak.
– Az utóbbi időben több reklámfilmes jelentkezett közönségbarát produkciókkal, például Kapitány Iván, Herendi Gábor. Úgy tűnik, ők azok, akik visszacsalogatják a magyar filmekre a nézőket. Talán éppen a (tévé)nézőkkel, a közönséggel való állandó és közvetlen kapcsolatnak köszönhető mindez?
– Igen, ez fontos összetevő. A reklámfilmezés állandó gyakorlatot biztosít, van pénz a műfajban, ezért ki lehet próbálni, be lehet gyakorolni a különféle fogásokat, lehet kísérletezni. Emellett a reklámfilmnél sorsdöntő, hogy minél többen nézzék meg, és minél pontosabban el tudja juttatni az üzenetét a nézőkhöz. Ez a műfaj nem az önmegvalósításról szól.
Külföldön is megvan a reklámfilmesek játékfilmrendezővé válásának bejáratott útja. Ezek a rendezők nemegyszer újfajta, friss vizualitást visznek a filmekbe, a reklámok és klipek képi nyelvének felhasználásával érnek el sikereket mint Ridley Scott, David Fincher és mások. Ugyanakkor a reklám területéről érkező rendezők művészfilmekkel, vagy mélyebb, bonyolultabb filmekkel is jelentkeznek.
Mi azt szeretnénk, hogy a filmünk megérintse a közönséget, nevessenek, sírjanak rajta, elvarázsolja őket, örömöt szerezzen nekik. Én a reklámfilmjeimben is ezt az irányt követtem, sokszor hívnak a bensőségességet, az emberi kapcsolatokat felhasználó reklámok készítéséhez, ahol fontos a természetesség és hitelesség. Én ezt tudom, ebben vagyok jó, és a Terézanyuban is ezeket az értékeket szeretném megjeleníteni, nem olcsó poénokkal akarjuk becsalogatni a közönséget.
Olyan filmet szeretnénk csinálni, amely tiszteletben tartja a nézőt, neki szól.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/07 29. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2330 |
