Csantavéri Júlia
Költő a költőről, filmes a filmesről. Dobai Péter írásai Pier Paolo Pasoliniről és a filmről.
Dobai Péter visszaemlékezése szerint a hetvenes évek elején Erdély Miklóssal és Bódy Gáborral együtt minden lehetőséget megragadtak, hogy Pasoliniről beszéljenek. Bizonyára így lehetett, hiszen — ahogy ő maga is írja — alkalom volt bőven, ott volt az Egyetemi Színpad, a Kossuth Klub, a TIT rendezvényei, a BBS meg a Fiatal Művészek Klubja, nem is beszélve az abban az időben osztódással szaporodó egyéb filmklubokról. Pasolini művészetének befogadása valóban ebben az időszakban kezdődött meg. Persze addig is voltak szórványos esetek: egy-egy, a nálunk honos ideológia számára is értelmezhető verstöredék, film — a Mamma Róma és a Madarak és madárkák — a költői filmről, a forgatókönyvről szóló esszéi államilag támogatva megjelentek, de igazi helyét mégiscsak a hetvenes évek forrongó, erjedő alternatív kultúrájában találhatta volna meg. Mégsem így lett. Pedig hogy készültünk abban az időben válogatott verseinek kiadására… Ma sincs kész. És hol vannak a regényei, drámái, publicisztikája? A filmek így, az életmű egységéből kiszakítva, csodálat és utálat terméketlen elegyébe mártva mára sem váltak szerves, akárcsak a filmes gondolkodásba beépült, élő anyaggá. Talán, mert azokban a lázongó hetvenes években túl sok mindent kellett volna egyszerre beépítenünk és megemésztenünk, Pasolini filmjének, a Disznóólnak az emberevőjéhez hasonlóan szent és büszke konoksággal magunkba falnunk, és ehhez nem volt bennünk elég erő, bátorság és fantázia. Talán, mert nem voltunk ugyan engedelmesek, de nem voltunk igazán lázadók sem, ezért aztán, mint a Disznóól másik hősét, Juliant, a disznók, a körülmények végül mégis minket faltak fel? Nem tudom. Most itt ez a könyv.
Dobai Péter 1971 és 2003 között keletkezett idevágó tanulmányait gyűjti össze, nem kronológiában, hanem egy izgalmas szellemi ívre fűzve. Mégis nagy kár, hogy nem tünteti fel az egyes esszék, versek keletkezésének dátumát! Ezekben a tanulmányokban az a legizgalmasabb, ahogy Pasolini már lezárult, kristállyá csiszolódott idejét keresztbe vágja Dobai Péter jelenideje.
Az Angyali agresszió már címében is nagyon pasolinis. Meg nem is az. Dobais. Pasolini szerette írásainak címében és a versek szövetében is az egymással bizonyos értelemben ellentétben álló fogalmakat összerántani. „Szenvedély és ideológia”, „Átlényegíteni és megszervezni” – ilyesmiket. Pontosan mérlegelte a szavakban egymásnak feszülő erőket, azt, amit Dobai Péter a könyvben így fogalmaz meg: „A nyelvben minden egyes szó mögött az összes többi szó áll”. De Pasolini maga, mint a fenti példák mutatják, jobban kedvelte a mellérendelést. Nagyobb szabadságot engedélyezett a szó/képek mögött felsorakozott többi szó/képnek, felerősítve a termékeny kétértelműséget.
Dobai egyértelműbb. Végletesebb. Költőként, alkotóként és nem interpretátorként éli meg Pasolini világát: magába emeli, és saját ars poétikáján átszűrve sugározza vissza. Erre emlékeztetnek a kötetbe beemelt Pasolinit idéző versei, és a kötetet záró Róma-esszék. A versek Pasolini halála, vagy tágabban értelmezve a lázas eszmék, a teremtő akarat elmúlásának jegyében állnak (Nincs címe). A kötet egésze a gyilkosság máig nem tisztázott botrányát vetíti az életműre (Kereszt nélkül a damaszkuszi úton, A polgárság tölgyfakoszorúval illet). A politikai leszámolás gyanúja egyfelől, a versek, prózák, filmek halált jósoló mozzanatai, a végzetszerűség és megrendezettség mellérendelése a másik oldalról. Dobai is a költő halála felől bontja ki azt a könyörtelenül alkotó és ítélő, a valóság mámorában a szenvedés stációit megjáró személyiséget, amelyhez aztán igazán bensőséges módon kapcsolódhat.
Ha követjük a szerkesztés által javasolt sorrendet, óhatatlanul ebből a szemszögből értelmezzük (át) még a korábban keletkezett elemző tanulmány, Premier plán: Pier Paolo Pasolini, berviáriumának címszavait is: „ kereszténység, kommunizmus, hit, tudatosság, megváltás, mítosz, test, kiűzetés, Krisztus. Vénusz nőben és férfiban.” Dobai ezeknek a címszavaknak a vonzásában elemzi a filmeket, a Mamma Rómától a Salòig. Az életmű hármas, irodalmi, nyelvi, filmi rétegezettségére építve ezeket a fogalmakat kínálja fogódzóul a megközelítéshez, de akkor a legmeggyőzőbb, amikor – mint az Oidipusz király elemzése során – a látvány megszervezésének nagyon is aprólékos valóságához köti a mondanivalót. Ezekből válik kézzelfoghatóvá, mit jelent, hogy „Pasolini nyelvként használta a valóságot”. Dobai gondolatmenete szívósan halad a saját filmgrammatika, a saját film felépítése felé. A kötet lírai középpontjában, a Noam Chomsky és Zsilka János eredményeit filmnyelvre fordító hosszú és emberpróbáló tanulmány árnyékában meghúzódva, ott van az Archaikus torzó elkészítésének élményéből felszakadó vallomás/kiáltvány is. „A frontális dokumentumfilmezést – írja a még elsőfilmes, a könyv kontextusában mégis jelen idejűvé lett Dobai Péter – úgy képzelem el, hogy a filmalkotó fejében van a kamera, mint az egyszarvú fején a szarv és szembevágtat a realitással”.
Nagyvilág Kiadó, 2002.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/07 49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2325 |
