Dóka Péter
A film első percei komoly tanulsággal szolgálnak: ha megcsalásról és öngyilkossági kísérletről szóló melodrámai pillanatokat videografikával próbálunk feljavítani, meglepően idétlen jelenetekhez jutunk. A reklámfilm-stílus cseppet sem finom utalás arra, hogy a film olyan New York-i művészekről szól, akik közül többen a reklámfilm-bizniszben tevékenyek. A képi tobzódásnak nem esztétikai okai vannak, az alkotók egyszerűen ki akarták elégíteni perverz vizuális vágyaikat.
A színész Fisher Stevens rendezte és a szintén színész Patrick Breen írta a történetet, amelynek lényege, hogy egy csók világégést idézhet elő egy baráti társaságon belül. Breen magának kreálta a legjobb szerepet: ő Peter, a színész, a kedves balek, a hűtlenség legfőbb áldozata. Az ő barátnője, a nimfomán balett-táncosnő bolondítja meg a kanos Dagot, a reklámfilmrendezőt. Dag alakítója, Ron Eldard azzal érdemli ki már első perctől a néző rokonszenvét, hogy megszólalásig hasonlít Tim Roth-ra. Folyik a félrelépés, a hisztizés, míg egy sunyi pillanatban a történet fekete komédiába hajlik át. Nincs visszaút. Olyan gátlástanná válik az időkezelés és a történetvezetés, és olyan tempóban kezdenek hullani a szereplők, hogy az ember elérzékenyülten gondol a magyar amatőr fesztiválok VHS-re készült filmparódiáira. Nincs különbség, csak itt méretesebb a büdzsé.
Könnyed, komolyan nem vehető film készült, jellemek nélkül, sorsok nélkül, sodró lendülettel. Legjobb hátradőlni, és megadni magunkat. A formai szabadságának ugyanis van némi bája, még ilyen formában is több élvezetet nyújt, mint egy kicentizett tucatmozi. A filmben egy kevés művészet is akad. Ezért a tehetséges Marisa Tomei-nek lehetünk hálásak, aki egy domina hajlamú pincérnőt alakít. Az ő ördögi alakja él egyedül, amikor ránk vicsorog a vászonról, már-már igazi filmet látunk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/07 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2312 |
